Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv. Egymásra hangolva.

Pompor Zoltán - 2016.02.24.

A szívhez vezető út

A szerelemnek múlnia kell – a kérdés, hogy mit hagy maga után: ürességet vagy esetleg szeretetet. Előbbit fájdalmas veszteségként, utóbbit örömként éljük meg, igaz ez utóbbi élményért is komoly áldozatokat kell hozni. Mert a szerelemért nem kell semmit tennünk: tornádóként lecsap az életünkre, feldúlja azt, majd tovább áll, a szeretet a romokra épül – kemény, kitartó munkával.

Jó hír, hogy Magyarországon az elmúlt években folyamatosan csökken a válások száma, 2014-ben már „csak” 19,5 ezer pár gondolta úgy, hogy jobb külön utakon, ami a két évvel korábbihoz képest 11%-os csökkenést jelent. A statisztikával foglalkozók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy ez a pozitív tendencia nem jelenti azt, hogy stabilabb párkapcsolatok lennének jellemzőek a magyarokra, mivel a házasságkötések száma is jelentősen visszaesett az elmúlt évtizedekben, bár a 2010-es mélypont után az utóbbi években ezen a területen is némi javulás figyelhető meg.

„Mi a baj a házassággal?” – tehetjük fel a kérdést a statisztikai adatokat böngészve, és tették fel ugyanezt a kérdést többen Gary Chapmannek is. „Több évtizedes házassági tanácsadói munkám során arra a következtetésre jutottam, hogy az emberek alapvetően öt szeretetnyelvet használnak, azaz a szeretet kifejezésének és befogadásának ötféle módja van” – írja Az 5 szeretet nyelv című könyvének bevezetőjében.

Chapman szerint az öt szeretetnyelv megismerésével a házasság stabilabbá tehető. Ám csak úgy találhatunk rá a magunk és társunk szeretetnyelvére, ha a lélek legrejtettebb rétegéig ásunk le, ahol legtitkosabb vágyaink rejtőznek. A szeretet iránti igény egyik legizgalmasabb metaforája a Chapman által is sokszor használt szeretettank kifejezés. Ha az ember szeretettankja üres, akkor nem tud megfelelően működni az élete, ezért mindenki arra törekszik, hogy valamilyen formában feltöltse a tankot. Egy házasságtól joggal várjuk el, hogy a házastársak egymás szeretettankját töltögessék – ám ez a gyakorlatban nem egészen így működik. Mert ha sikerül is rájönni, hogy a tank üres, még mindig ott van a gyötrő kérdés: milyen üzemanyagot töltsek bele? Elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés – a választék nem nagy, de csak akkor tudunk jól dönteni, ha kellő időt fordítunk arra, hogy megismerjük egymást.

Chapman könyve először 2002-ben jelent meg magyarul, több, mint egy évtizeddel később üzenete éppoly aktuális: a szeretet munkás dolog, napról napra erőfeszítést igényel, ám csak így kerülhető el a házasság kiüresedése.
Pompor Zoltán

Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv. Egymásra hangolva.
Harmat Kiadó, 164 oldal, 2500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés