Éljünk úgy, ahogy a madár dalol

Eszterhai Katalin Kanadában élő újságíró, szerkesztő, dokumentumfilmes-producer harmadik könyve jelent meg nemrégiben, az Alexandra Kiadó gondozásában, amelyen keresztül újra kaphatunk egy nagy adagot elragadó személyiségéből, inspiráló gondolataiból. A Légy az élet csodálója című kötetben már maga is szembenéz az élet alkonyával, ahogy ő mondja, az utolsó felvonással, mégis arra biztat, hogy amíg csak itt vagyunk, „éljünk úgy, ahogy a madár dalol.”

Első könyvében, az Akaratunk gyógyerejé-ben szembetegségéből való gyógyulását, életmód- és szemléletváltását meséli el, sok-sok történet, gyakorlati tanács és recept kíséretében. (A könyv idén angol nyelven is megjelent.) Tavaly publikálta lebilincselő memoárját, Majdnem Esterházy címmel, amelyben leírja, hogyan tette meg az utat a szabolcsi nincstelenségből a pécsi bányásztelepen és Rómán át Kanadáig. Gyökereiről már az első oldalakon így ír: „Apámat Esterházy Ferencnek hívták, aztán ahogy a vagyon és az ég lábát érintő hegyek orma, úgy a neve is elkopott, Eszterhaivá változott. Így lettem én már csak majdnem Esterházy.”

Legújabb művében az idősödés a téma. Hittel vallja, éveink számától függetlenül sosem késő rácsodálkoznunk a világban mindenütt ott rejlő szépségre. Beszél a szeretet erejéről és a minket körülvevő apró csodákról. Mindannyian nagyon hasonlóan, ugyanakkor nagyon is különböző módokon öregszünk, és ez attól is függ, hogyan éltünk, élünk, ám sohasem késő változtatni – sugallja a szerző. Érdemes megszívlelni életrajzi könyvének mottóját: Nem az a fontos, min mentél keresztül, hanem az, mihez kezdesz mindezzel. Ebben a könyvében sorsokat villant fel, történeteket mesél, nemcsak magáról, hanem családtagjairól, barátairól, ismerőseiről is. Olyan emberekről ír, akiket különféle kihívások elé állított az élet, akik mind eltérő módon szemlélik a világot, és akiket egyetlen cél vezérel: megtalálni a boldogságot. Olvashatunk az édesanyjáról, apukájáról – nevelőapját hívta így, az anyósáról, a férje nagyszüleiről. Nagyon érdekes történeteket oszt meg többek között a Kanadába költözött szicíliai családokról, valamint egy halálos beteg nőről, aki egy indián rezervátumban élt teljes életet még évekig, de például belepillanthatunk az Alzheimer-kóros Robert életébe is, akit szétszednek a nők az öregek otthonában…

Eszterhai Katalin egy korábbi interjúban azt mondta nekem, hogy az ő ajtajára bizony ki van írva „Itt lakik az élet csodálója”. Ez lehet jelképes, de való igaz, aki találkozik Katalinnal – akár személyesen, akár a könyvei által, részesül abból az életkedvből, az újdonságra mindig nyitott életörömből, ami az ő sajátja. Hogyan közvetíti mindezt? Kiderül ez a hátsó borítón olvasható szövegből is: „Vizsgálgatom az életemet, bennem él a vágyakozás a jóra, és játszom a mindennapjaimat, közben elhiszem, hogy akárhány évesek is vagyunk, léteznek a csodák, amelyeket mindenki a saját lelkében hordoz. Én szeretem a barátaimat, szeretem a körülöttem nyüzsgő világot, a nevetést, a sírást… Várakozásaim fiókját még ki-be húzogatom, még sok minden belefér… ünnepelni szeretném az örömöket, hinni, hogy nem baj az, ha időnként a könnyeink sós esője záporozik. Nem baj az, ha rájövünk: tévedtünk, ha a boldogtalanság és a boldogság összekapaszkodik bennünk, ha a gyerekkori álmok kitörölhetetlenül bennünk maradnak… Ha már olyan öreg leszek, hogy már bizonytalanul, ingatagon járok és a lábam alig érinti majd a földet, ha már nem tudom eldönteni, hogy repülni, elesni vagy meghalni szeretnék, még akkor is keresni fogom azt az örökszép világot, ahol a félelemnek nincs hatalma, ahol öregen is önmagamhoz méltó tudok maradni, ahol a szeretet irányítja az utamat, ahol a »Jövő minden reményét ringatom, / Mint a vihart és fészket a falomb. / Így állok örök békességbe már / S az Istent várom, aki földre száll.«” (Versidézet Juhász Gyula: A Várta című költeményéből.)

Nagyon tetszik, hogy sokat idéz íróktól, költőktől, művészektől, gondolkodóktól – Horatiustól kezdve Rilkén és Kodály Zoltánon keresztül Kemény Zsófiig; sorolhatnám, ki mindenkitől –, hiszen ők úgy fogalmazzák meg az élet nagy kérdéseit, hogy azok képesek legbenső énünket megszólítani, és különböző élethelyzetben kapaszkodót jelenthetnek számunkra. Könyvében az emberi lét mögött álló nagy bölcsességből és intelligenciából mutat fel számtalan kicsi mozzanatot. Gondolatai és példái nyomán kedvünk támad a saját életünkkel is foglalkozni, olyan módon, ahogyan eddig még talán nem tettük. Érdemes belekezdeni egyfajta biográfiai munkába, megismerési folyamatba, amely saját életeseményeink és fejlődésünk összefüggéseit tárja fel. Ezáltal megismerhetjük belső céljainkat motivációinkat, felfedezhetjük eddig ismeretlen képességeinket, és lehetőséget kapunk rá, hogy új módon találkozzunk önmagunkkal, hogy bátran szembenézzünk a jövővel. Eszterhai Katalin gyakran hangsúlyozza, milyen fontos az együttérzés, a szívbéli odafordulás embertársainkhoz, egyáltalán a szívünkre érdemes odafigyelni. Könyvében például így ír erről: „A szívünk, a kincsünk, amelyik érez, gondolatokat sugall, belőle indul ki minden: az élet is és a halál is. Ha már nem tudjuk, hogy hova nézzünk, ha félünk, ha már nem sugárzik belőlünk az öröm, elveszítjük ragyogásunkat. Ne engedjük... Szeretem a bölcseket, akik azt mondják, azért vannak a csillagok, hogy ne féljünk, hogy ne érezzük, hogy egyedül vagyunk, és arra biztatnak, hogy tárt karokkal fogadjuk a változást, gyakoroljuk a bátorságot. Legyünk csillagok, hogy csillagúton járhassunk! Ha felnézek a végtelen égre, keresem a rejtett üzeneteket, hinni akarom, hogy az azúrkék mennybolt nem üres, hogy én nem az leszek, akinek az ég alatt senkije nincsen, kell, hogy ezt elhiggyem ahhoz, hogy félelem nélkül tegyem meg az előttem álló, beláthatatlan utat, mert hitnélküliségből sem katedrálisokat, sem életeket nem lehet építeni.”

Szepesi Dóra

Eszterhai Katalin: Légy az élet csodálója
Alexandra Könyvesház, 286 oldal, 3999 Ft

A fényképen: Eszterhai Katalin otthonában a könyveivel (Fotó: Lajtai György fotográfus, filmrendező, Katalin férje és alkotótársa)

A könyv művészi illusztrációit Kéménczy Dorotea készítette.