Eberhard Straub: Az élő város
Laik Eszter - 2020.02.18.
A városi levegő szabaddá tesz?
Rengeteg prognózis támasztja alá, hogy nagyjából harminc év múlva az emberiség mintegy kétharmada városokban él majd. A szám annak fényében válik döbbenetessé, ha belegondolunk, hogy a városi élet milyen hosszú ideig számított luxusnak és kiváltságnak. Tetszik, nem tetszik, a város létét ma is nagyrészt a vidék teszi lehetővé – ettől válik a rohamos urbanizáció olyan bizonytalan kimenetelű történetté.
Az ördög falra festése helyett azonban sokkal tanulságosabb elolvasni Eberhard Straub Az élő város című könyvét, amely nemcsak azt térképezi fel bámulatos részletességgel és hatalmas műveltséganyaggal, hogyan alakult át mindennapi létezésünk színtere és annak funkciói az évezredek folyamán, hanem a kölcsönhatás működését is – miként alakítja az ember a várost és a várost az ember. E mesterségesen létrehozott civilizációs tér ugyanis megteremtésével egy időben életre is kelt, és lélegző organizmusként kiköveteli magának a megfelelő bánásmódot és a rendeltetésszerű használatot.
A szerző az ókortól napjainkig követi végig az urbanizáció történetét – például a híres várospusztító, majd a romokon új civilizációkat emelő hellén uralkodóktól a római fürdőkön (melyek a demokrácia és társasági élet központi színhelyéül szolgáltak) és egyéb színtereken át az abnormitást és a csúfságot a szépségtől és előkelőségtől nem elszeparáló középkori terekig, majd következnek az újkor átpolitizálódó ünnepi közterei, és végül a neurotikus modern ember tömegnyomor szülte nyűgei.
Az egyik legszemléletesebb és legelképesztőbb rész a kötetben, amikor Straub bemutatja a középkori ember hétköznapi világát, és az olvasó óhatatlanul összeveti ezt mai nyavalygós, érzékenykedő létélményünkkel. Hiszen a középkori házakban ismeretlen volt az intimitás, a privát szféra; a gyerekek mindent végignéztek és -hallgattak, mindenki ugyanúgy elviselte és természetesnek tartotta a bűzt, a zajokat, a jövésmenést; az élet legjava az utcán zajlott, a saját hajlék inkább csak alvásra szolgált.
Nem kevésbé tanulságos az a folyamat, hogyan fordul meg a városlakóság kiváltsága teherré: hogyan kezd az elit az egyre zsúfoltabbá váló városból kifelé vágyni. Az Escorial például, a II. Fülöp építtette Madrid közeli rezidencia, amely a tájélménnyel és a friss levegővel vonzotta oda az uralkodót, végül maga is várossá nőtte ki magát (kicsit ahhoz hasonlóan, ahogyan manapság az agglomerációkba menekülők csak fokozzák a városi légszennyezést).
Straub könyve, bár nem könnyű szöveg, alapműve nemcsak a város evolúciója, de a demokrácia, a nyilvános és privát tér, a polgári létforma, a közízlés alakulása történetének, valamint az emberi környezet megdöbbentően radikális átalakulásának.
Laik Eszter
Eberhard Straub: Az élő város
Typotex Kiadó, 232 oldal, 3200 Ft