Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Brigitte Kronauer: A nők ruhái

Laik Eszter - 2021.04.15.

Másként viselkedő nők

Brigitte Kronauer német írónő idehaza kevésbé ismert szerző, A nők ruhái az első műve, amelyet magyarul olvashatunk, mégpedig Gubicskó Ágnes remeklésében. A fordító munkáját már csak azért is ki kell emelni, mert a szövegek folyamatosan „vándorolnak” a realitás és a szürreáliák között, az írónő úgy játszik a gondolati és idősíkokkal, mint bűvész a kendőkkel, amelyek alól hol egy fürge nyulat ugrat elő, hol egy galamb szárnyal fel a líra magasába. Ebben is rejlik Kronauer újszerűsége, és nincs is igazán rokona a kortárs magyar prózában. Ha csak némely árnyalataiban, mégis Szvoren Edina enigmatikus, szimbólumokkal teli, rendkívül erős képiségű szövegeihez hasonlatos a német író világa. És a magyar olvasóban persze felidézi Örkényt is, még ha Kronauer groteszkjei sokkal melankolikusabbak is. A Frankfurter Allgemeine Zeitung borítón is idézett méltatása a „régi mestereket idéző aprólékos kidolgozottságát” és „virtuóz iróniáját” emeli ki, „amilyennel leginkább a XVII. századi holland festők képeiken találkozhatunk”.

Huszonhat kis novellát olvashatunk a kötetben, valamennyinek nők a főhősei, persze férfiszereplőkkel körülvéve, de Kronauer mindig valamely nonkonform nőalak „lázadására” hegyezi ki meghökkentő meséit. Valójában egyetlen főszereplő, Rita sorsán keresztül követhetjük ezeket a különös élettörténeteket, miközben Rita kisgyerekből idős asszonnyá vénül. A mesélés, a történetmondás közös aktusa a novelláknak, legyen az Rita édesanyja, „a nagynénik”, egy barátnő anyja, egy pékmester, egy jó barát. Különféle helyekről felcsipegetett történetek egészülnek ki Rita csapongó narrációjával, a már-már versszerűen kígyózó emlékező mondatokkal, amelyek időben előrehaladva egyre inkább visszafelé, fiatalsága felé tekintenek.

A kötet igazán jól sikerült darabjai azok a novellák, amelyekben a történet dominál. Ilyen pompás abszurd Az elnök takarítónője, ahol senki sem az, akinek első pillanatban hisszük, a dublőrök dublőrökkel néznek szembe, s végül még ezen is csavar egyet az író, miközben csípős szatíráját kapjuk az amerikai elnökkultusznak és politikának. Az átok Ibsen világának nőalakjait idézi meg egy szimbolikus, már-már mitologikus halállal, ahol egy kisváros ügyvédjének felesége az elpusztított fák után megy a túlvilágra.

Kronauer úgy politikus, hogy egy cseppnyi politikát sem olvashatunk történeteiben, úgy feminista, hogy sehol sem ütnek át mondatain lózungok és propagandák. Egyszerűen mer másként viselkedni, mint amit megszoktunk: nyelvében, hősei bőrébe bújva, a történetek kimenetelében és a világot szemlélve.

Laik Eszter

Brigitte Kronauer: A nők ruhái
Typotex Kiadó, 204 oldal, 2500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés