“Ne számíts rá, hogy 20 és 70 éves korod között valaha is kipihened magad.” – hangzott el egy nagy nehezen összehozott baráti találkozón, és a kijelentést majdnem egyöntetű helyeslés fogadta. Normalitássá, sőt sikké vált önmagunk túlhajszolása és kizsigerelése, olyannyira, hogy már egy pillanatra sem kérdőjelezzük meg a kiégéshez vezető életmódunk létjogosultságát. Vagy ha mégis, akkor sem a rendszert, hanem önmagunkat okoljuk érte.

„Mindegyikünknek minden nap van egy listája, amit el kell végeznünk. Ezekre kell elsősorban összpontosítanunk a mentális energiánkat. Ám ez az energia véges, és ha megpróbálunk úgy tenni, mintha kimeríthetetlen lenne, akkor utolér a kiégés.”

Nem ez volt az első, és egyetlen hasonló hang az utóbbi időben. Rendszeresen emlegetjük, hogy nehéz találkozókat összehozni, mert mindenkinek ezer dolga van, de hát ilyen a felnőtt élet. Vagy, hogy lehetetlen a lakáshelyzet, egekben az albérletárak, míg a fizetésünk meg változatlan. Hogy fáradtak vagyunk, hogy nincs időnk, túl rövid volt a hétvége és a társai. Normálisnak gondoljuk mindezt, pedig nem szabadna annak lennie, mert előbb-utóbb kiégünk.

De mi is az a kiégés? Olyan mentális, emocionális és fizikai kimerülés, ami a fokozott, hosszútávú terhelés és stressz hatására alakul ki. Az állapot együtt jár a reményeink és céljaink elvesztésével, inkompetencia érzésével és frusztrációval. „A kiégés akkor következik be, amikor a nagy odaadás tarthatatlanná válik – de akkor is, amikor meginog az ember hite, hogy az a kiteljesedéshez vezető út, ha azt csinálja, amit szeret, anyagi vagy bármely más értelemben.”

Anne Helen Petersen könyve feltárja az okait, a történelmi, gazdasági, szociológiai tényezőit annak az útnak, ami odavezetett, hogy a mostani 30-as generáció számára alapállapottá vált a kiégés. Petersen persze az amerikai viszonyokra építi megfigyeléseit, de állításainak nagyrésze itt, Európában is megállja a helyét. A törvények Magyarországon is elengedték a munkavállaló kezét, hogy kedvezőbb feltételekkel idecsábítsák a nagy cégeket és adóforintjaikat, a dolgozók nagy részét semmiféle szakszervezet nem védi. Egészségbiztosításunk még van, de itt is megfigyelhető a magánszektor felé való elmozdulás. Nem egyedülállóak a „reménymunkák”, amiket fiatalok abban a reményben végeznek ingyen, hogy majd teljes, fizető állást kapnak. Nemhogy nyugdíjas állásunk nincs, de óriási bizonytalanságban élünk.

„Amikor nem dolgozik az ember, mindig van benne egy kis bűntudat vagy szorongás, hogy dolgoznia kellene. Az a szülinapi buliban eltöltött egy óra harminc dollárt hozott volna az Ubernél. Amikor egy órára elmentem futni, új ügyfeleket szerezhettem volna. Egy órát olvastam, ahelyett, hogy új írói megbízást hajtottam volna fel. A mai gazdaságban szabadúszónak lenni annyit jelent, mint magadévá tenni azt a meggyőződést, hogy mindig többet lehetne és kellene dolgoznod.”

Petersen nemcsak a gazdasági környezet megváltozására hívja fel a figyelmet, hanem az internet által okozott változásokra is a mindennapjainkban. A konstans készenlét és elérhetőség, a közösségi oldalak látszatvalósága, a túl sok stimulus veszélyei is mind hangot kapnak a könyvben. Ír a családról, a társas kapcsolatainkról, arról, hogy hogyan taszítják a nőket még mélyebbre a házassággal és anyasággal járó feladatok, mert ezeken a területeken a munkamegosztás és tehervállalás még mindig nem egyenlően oszlik el a felek között.

Népszerű téma manapság a kiégés és túlhajszoltság. Egyre-másra jelennek meg könyvek, blogposztok, cikkek, amik górcső alá veszik a jelenséget és sokszor egyéni megoldásokat próbálnak kínálni. Varázsszóvá vált a digitális-detox, mindfullness és jóga. A Jöttünk, láttunk, elegünk van azonban nem áll be ebbe a sorba. Nem szeretné az egyénre terhelni azt az irreális elvárást, hogy még érezze is jól magát, miközben kiég egy olyan rendszerben, ahol minden ellene dolgozik. Korábbi felkelés, természetben töltött, telefonmentes hétvége (vagy már csak egy délután, hogy ne ragadtassuk el magunkat), vagy házi koszt a take-away helyett nem válasz az igazi problémára. Megoldást viszont ő sem tud kínálni, hogy hogyan lehetne kiszállni, csak csendesen meglengeti a szolidaritás és a verseny helyett együttműködés ideáját.

Vincze Dóra

Anne Helen Petersen: Jöttünk, láttunk, elegünk van - A fiatal felnőttek és a kiégés
Athenaeum Kiadó, 384 oldal, 4299 Ft