Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

A. Túri Zsuzsa: Sivatagi szél

Erdős Margit - 2019.11.13.

A Budapesten született, Genfben élő írónő regénye egy rendkívül sokrétű, az élet nagy kérdéseit feszegető, a valóság és a fikció határát súroló történet.

A borító misztikusan szép ábrázolás egy nőről a sivatagban. A címen elgondolkodtam, és az egyes fejezetek előtt lévő idézeteken is – mindegyik fejezet egy idézettel kezdődik, melyben a fejezet lényege mutatkozik meg.

Szeretem azokat a könyveket, ahol megismerhetjük egyes országok kultúráját, az ott élők életét. Ezt a könyvet olvasva nemcsak több országba juthattam el, hanem másik földrészre is. Mind a tájleírás, mind az egyes országokban élő emberek megismertetése nagyon jól sikerült, aprólékosan kidolgozott minden helyszín, legyen az Európában – Svájc –, vagy Afrikában – Mauritánia.

A főszereplő, Anna a jó élet reményében hagyja el hazáját, de a megálmodott életet, egy küzdelmes életszakasz után, egy másik földrészen találja meg. Akkor már nem a jó élet fontos számára. Sokkal inkább az, hogy jót tegyen, hogy tevékeny emberként, társként éljen. Olyan mély emberi problémákat feszeget a kötet, melyek külön-külön is egy-egy regény témái lehetnének, ezeket azonban az írói technika remekül egybeötvözi a regényben.

Női bántalmazás, drog, alkoholizmus, másság, majd Afrikában a fehérek, feketék közötti fajgyűlölet, mind, mind olyan téma, amit nehéz olvasmányossá tenni, ez azonban ebben a regényben nem tűnik feladatnak, a könyv szerint ezek természetes folyamatai az életnek, az olvasóra mégis erősen hatnak.

A cselekménysor felkavaró történései miatt ugyan nem egy romantikus love story, de szórakoztató olvasmány, lebilincselő könyv a Sivatagi szél, annyira, hogy szívesen olvasnánk tovább a szereplők történetét. A fülszövegben olvasható, hogy „az önkeresés regénye ez a mű”! Én kiegészíteném azzal, hogy minden embernek megvan a helye a világban, Anna is megtalálta azt a helyet, ahol értelmet nyert az élete. Hogyan jutott el ide? Érdemes a könyvet elolvasni és akkor a kérdést az olvasó megválaszolhatja.

Erdős Margit

A. Túri Zsuzsa: Sivatagi szél
K.u.K Kiadó, 352 oldal, 3500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés