Ben és Holly
apró királysága
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Ben és Holly <br> apró királysága Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Valami bűzlik Gileádban – Margaret Atwood Testamentumok című regényéről

Bráder Edina - 2019.12.09.

Amikor Margaret Atwood harmincnégy évvel ezelőtt leírta A szolgálólány meséjének utolsó mondatait, és útjára indította a fekete furgont, melyről csak ő tudta, hova tart, valószínűleg nem tervezte, hogy valaha is visszatér Gileád történetéhez. A befejezés nyitott maradt, és azóta is kétségek között tartja a rajongókat – akikből pedig akad szép számmal, elég csak az HBO saját gyártású, a regény alapján készült sorozatának népszerűségére gondolnunk. Saját bevallása szerint éppen ez a népszerűség és töretlen érdeklődés késztette Atwoodot arra, hogy ennyi év után újra felvegye a történet fonalát, és – gondolnánk mi – ott folytassa, ahol abbahagyta. A valódi, mindenkit foglalkoztató kérdés ezek után pedig az, érdemes volt-e erre a tovább mesélésre vállalkozni. Megérte-e ennyi évet várni, vagy jobb lett volna egy kötetnél megmaradni?

Egy-egy regény folytatása, kivéve ha alapvetően sorozatként tervezik megjelentetni, mindig ambivalens érzéseket kelt az olvasókban, és sokszorozottan így van ez A szolgálólány meséjével. Nemcsak hogy egy a nyitottsága ellenére is teljesen kerek, lezárt történetet kaptunk, melyet csak óvatosan lehetne újra megbolygatni, de külön bonyolítja a helyzetet, hogy időközben a tévésorozat is futott tovább, mégpedig Atwood közreműködésével. Jogosnak tűnhet tehát sokak aggodalma, hogy a történet ugyanazon a vonalon folytatódik majd, és egy olyan folytatást kapunk, melynek cselekményét az elkötelezettebb rajongók már ismerhetik – vagy csupán olyat, ami minőségben marad el elődje előtt. Margaret Atwood ezeket a véleményeket mind elolvasta, majd − akár így is történhetett −: hátradőlt otthon a székében, megropogtatta ujjait, és azt mondta, ne féljetek, amíg engem láttok.

A Testamentumok ugyanis, minden várakozással és találgatással ellentétben, nem ott folytatódik, ahol előző alkalommal elhagytuk a Gileádi Köztársaságot, sőt, ismerős nevek is alig csendülnek fel a történetben. Három nő szemszögéből követhetjük az eseményeket: az első elbeszélőnk Agnes Jemima, egy gileádi születésű fiatal lány;  a második a szabad Kanadában élő Daisy, szintén tinédzser; a harmadik pedig a már előző kötetből megismert, szigorú Lydia Néni. Nehéz három ennyire különböző hangot, életkort és látszólag teljesen más irányba futó sorsot összehangolni anélkül, hogy az olvasó folyton-folyvást kizökkenne, Atwoodnak azonban mégis sikerül. Persze sem a nagyepika, sem pedig a váltott nézőpont nem idegen tőle, számos korábbi regényére hivatkozhatnánk itt; ez a történet is szépen lassan, nyugodtan halad előre, finoman csöpögtetve az információkat a múltról és jelenről, mígnem egyszer csak a három különböző ág mégiscsak összefolyik és eggyé válik. Éppen ezért nehéz is a konkrét cselekményről anélkül beszélni, hogy túl sokat elárulnánk róla.

Aki a Szolgálólány történetét kívánta folytatni, csalódni fog, mert ez a kötet egyáltalán nem koncentrál rájuk, más női szerepek felé fordul: Nénik, Gyöngyleányok és Feleségek sorsát ismerhetjük meg. Okos dolog Atwood részéről ebbe az univerzumba visszahelyezkedni – az elborzasztó, taszító és sokkoló részét ennek a világnak már megmutatta A szolgálólány meséjében, így a Testamentumokban már nem célja a meghökkentés, ezáltal lehetősége van arra, hogy sokkal szebben, aprólékosabban kibontsa számunkra ezt a rendszert, és teljesen beleássa magát a működésébe. Teszi ezt annyira átgondoltan, és kidolgozottan, hogy az egyik jelenetben, mikor Agnes kártyajátékkal üti el az időt, kapunk egy leírást arról, hogyan alakították át Gileád autoriter államában a kártyafigurákat is – például, hogy a királynők is mind férfiak lettek. Sok minden kiderül Gileád megalakulásának körülményeiről és a kezdeti napok borzalmairól, választ kapunk olyan kérdésekre, melyek az első kötetben megválaszolatlanul maradtak, és Lydia Néni révén tanúi lehetünk annak is, hogyan forognak a kerekek ebben az állami gépezetben. Itt az írónő a cselekmény bonyolításában a szokásos eszközökkel él: zsarolás, intrika, szexuális visszaélések, koholt vádak. Ezen fanyaloghatnánk ugyan, de csak addig, amíg el nem olvassuk az Utószót, melyben az írónő kijelenti, hogy csakúgy, mint az előző kötetben (és a sorozatban is!), itt sincs olyan esemény leírva, amely valahol, valamikor ne történt volna meg a valóságban. Így, hogy minden részletnek van valódi előzménye, máris jóval ijesztőbbnek hat a történet.

És ez Gileád történetének nem titkolt célja: rádöbbentés és elrettentés. Két fontos mai problémát gyúr össze, a totalitárius államokat és a női jogok kérdését. A válasza a nemek közötti harcra elég sötét képet fest, és gyakran ad gileádi politikusok szájába olyan mondatokat, melyekhez hasonlókat valóban hallhattunk közéleti személyiségektől: például, hogy a nők nem szólhatnak bele a férfiak fontos dolgába, „mivel nekik kisebb az agyuk és képtelenek felfogni a nagy gondolatokat”. Ezzel a fekete iróniával tart görbe tükröt a világ elé az írónő, nemcsak ebben, hanem a diktatúra ábrázolásában is. A mű másik központi kérdése a nőiségen kívül ugyanis az, hogy hogyan buknak el a totalitárius államok? Hogyan dől meg egy tekintélyelvű állam, hogyan lehet azokat a falakat áttörni? Hogyan lehetséges az, hogy egy annyira tökéletesen, minden pontjában megtervezett gépezetben, mint amilyennek a Gileádi Köztársaság is hirdeti magát, valami még sincs a helyén? Tulajdonképpen a legegyszerűbb és mégis legbonyolultabb választ adja erre kérdésre a regény: az egyénen múlik. Az embert meg lehet törni és el lehet nyomni erőszakkal, szörnyű tettekre és megalázó helyzetekbe és szerepekbe lehet kényszeríteni, ám ettől nem szűnik meg gondolkodni. Nem szűnik meg érezni. Gileádban megpróbálják ugyan kiirtani ennek még a csíráját is, ugyanis a nőket megfosztják az olvasás jogától, csak a Nénik ismerik a betűket, nincsenek könyvek, a boltok cégérein ábrák jelzik, mit árulnak – és mégsem sikerül. Az ember akaratát meg lehet törni, de attól még egyén marad, egyéni gondolatokkal, és ha csak egyetlen lehetőséget is lát arra, hogy javítson élethelyzetén, azt megragadja. Mert még a legrafináltabb gépezetekben is meglazulhat néha egy-egy csavar. Bármilyen sötét is Gileád története, mégis reményre ad okot, mert egy fecske ugyan nem csinál nyarat – de kormányokat bizony megbuktathat.

Bráder Edina

Margaret Atwood: Testamentumok
Jelenkor Kiadó, 4499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés