A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra új kiadásban jelenik meg Háy János népszerű és régóta nem elérhető regénye, a Dzsigerdilen –  A szív gyönyörűsége. A mai magyar irodalom megkerülhetetlen alakjával a könyvbemutató előtt készítettünk interjút.

– A regény a kilencvenes évek prózatermésének az egyik legjelentősebb darabja, története a török idők kalandjait dolgozza fel. 1996-ban jelent meg először. Hogyan látod ma? Lehet, hogy most másképp írnád meg?

– Most nem tudnám megírni. Az a mesés és képekben tündöklő nyelvezet, amit a regényben használtam, és akkor teljesen lenyűgözött, ma már nagyon messze van tőlem. Ugyanakkor most is úgy gondolom, hogy semminek nincs értelme a világon, csak megszerezni valakinek a szerelmét. És a regény főhőse ezért gázol át időn és téren, törökökön és magyarokon.

„Minden boldog vitéz egyformán boldog, de minden boldogtalan vitéz a maga módján boldogtalan.” – ez a regény felütése, az Anna Karenina boldog családok hasonlóságáról és a boldogtalan családok különbözőségéről szóló nyitómondatát vonatkoztatja a vitézekre. Intertextuális utalások, nyelvi játékok, szövegkezelési eljárások nyűgözik le az olvasót – miközben a szereplők is, az olvasók is a „szív gyönyörűségét” keresik. Mintha az lenne a cél, hogy a könyv felkavarjon…

– Minden normális könyv felkavar. Ahogyan minden fontos dolog az életedben felkavar. Csak azért érdemes csinálni dolgokat, hogy felkavarjanak. A langyos biztonság életellenes. Ahogy a népdal mondja, nincs a világon nagyobb nyomorúság, mint kik összepárosulnak, s nem szeretik egymást. Szeretni és életet akarni, felkavaró.

– Egy régi történelmi kor nyelvezetéről, hétköznapi életéről, az emberek gondolkodásáról sokszor csak legendák, találgatások alapján tudunk. Tulajdonképpen maga a történelem is fikció? Mi a véleményed erről?

– Az egész múltunk fikció. Mindig az aktuális életünkhöz, az aktuális életünk leélhetőségéhez igazítjuk az emlékeinket. Amikor régi korokban játszódó könyveket ír valaki vagy olvas, nem a régi korokra kíváncsi, hanem önmagára. Az irodalmi mű nem ismeretterjesztés, nem attól érvényes, hogy pontosak benne az adatok, ugyanakkor mégis elvárjuk a pontosságot, hiszen a sorsok egy reáliaalapra épülnek, és ha ott hamisságra bukkanunk, azonnal hiteltelenné válik az egész szöveg.

– Kalandregény, történelmi olvasókönyv, avagy „törtregény” – ahogy korábban jellemezted a Dzsigerdilent. Áll még ez a definíció?

– Van benne kaland, van benne történelem, van benne sokminden, rengeteg játékosság, vannak olyan részek, ahol lazán, de oldalakon keresztül rímekben van a szöveg, de alapvetően egy nagy szerelmi történet, egy nagy keresés, egy utazás a szív gyönyörűsége felé.

– Több műfajban alkotsz, a költészetet nem csak műveled, írsz róla. Nekem nagyon tetszett a két könyved, a műfajokról szóló Szavalóverseny – kisegítőkönyv íróknak és olvasóknak, és annak előzménye, a Kik vagytok ti, ami szerzőket világít meg sajátos módon. Tart még az idei Petőfi bicentenárium, mit szólsz az ünnepléséhez?

– Az az igazság, hogy minden érdekel, amiről írni tudok, és szeretem kipróbálni magam olyan területeken, ahol még nem jártam íróilag. Így született az az irodalomtörténet, a Kik vagytok ti, amibe belepörgettem mindazt, amit irodalomról írásról tudok és gondolok. A Szavalóverseny viszont ennél kevésbé koncepciózusan született, véletlenül elkezdtem megírni, hogy milyen bizonyos verstípust létrehozni. Sokat nevettem rajta, és lassan kialakult egy nagyon vidám könyv, aminek a főhőse egy versekkel és az életével küzdő, de mindenképpen nagyon mókás költő. Ebben a figurában kicsit benne van Petőfi is. Nem tudom, hogy általában miképpen ünneplik, elég kevés információ ér el hozzám. Én a magam részéről megtettem, amit meg tudtam tenni. Rozs Tamás zenész barátommal csináltunk egy előadást, én okoskodok, ő zenél és néha én is bekapcsolódok a zenébe. Ezt először Indiában csináltuk angolul, aztán kicsit később megcsináltuk a magyar változatot is. Jó dolog végiggondolni egy életművet, főleg egy olyat, mint a Petőfié, aki azért nagyon nagy arc volt. Szeretem, ha leomlanak a szoborszerű merevségek egy alkotóról, ugyanakkor nem gondolom, hogy Petőfi egy rocksztár volt. A túlzó popularitásra való törekvés szerintem kontraproduktív, hiszen azt sugallja, hogy nem kell agy és munka ahhoz, hogy valamit feldolgozzunk magunkban.

– Egy másik idei ünnep: Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója. Novemberben jelenik meg a 23 kerületet reprezentáló, 23 fejezetből álló Budapest Nagyregény. Nagyszabású irodalmi alkotásnak ígérkezik, kortárs magyar írók írják külön-külön a kerületekről szóló részeket, tiéd a 12. kerület. Hogyan alakult a munka?

– Csak a saját részemről tudok beszámolni, az a 12. kerület. Volt némi előzetes elvárás, például, hogy legalább két idősík legyen benne, és talán még az is meg volt határozva, hogy hány felismerhető helyszín szerepeljen. Néha azt gondolják az emberek, hogy az elvárások gúzsba kötik az írót, én viszont inkább azt tapasztaltam, mennél több az elvárás, annál vagányabb dolog mégis szabadon írni, s egyben az elvárásoknak is megfelelni. Nagyon jó volt ebben résztvenni, szeretek Budapestről írni, olyan emberekről, akik hasonlóan élnek, mint én, olyan tárgyi környezetről, ami az életem tere már vagy ötven éve. Ugyanakkor bármi másról is szeretek írni, amiben meglelem a magam otthonosságát és kompetens tudok lenni.

– Úgy tudom, jövőre új regényed jelenik meg. Mit tudhatunk róla?

– Az a címe, hogy Boldog boldogtalan. Nincs főhőse, nincs központi cselekménye, nem egy elbeszélője van. Ez egy kicsit ijesztően hangzik, olyan, mintha egy hányaveti dolog volna, de nem az, mert egy titkos főhőse mégis van: a sorsunk.

Szepesi Dóra
Fotó: Debreczeni Fanni

Háy János: Dzsigerdilen
Európa Könyvkiadó, 376 oldal, 4999 Ft

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra új kiadásban jelent meg Háy János regénye, a Dzsigerdilen.
A könyv bemutatója a Könyvfesztiválon
A szerzővel Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, irodalmár beszélget 2023. október 1-én, vasárnap, 16 órakor, a Millenáris B épületében található Morcsányi Géza teremben.