Móra Kiadó
újdonságok
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságok Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Történetek Seholvidéken – interjú Bodor Ádámmal

Szénási Zsófia - 2020.09.22.

Fülszövege szerint a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén játszódnak Bodor Ádám novellái új, Sehol című kötetében. Letisztult hangon megírt történetek egy végletesen letisztult világban: halál, temetés, elzárt mikrovilágok kiszolgáltatottsága és atombomba az éjszakában. A hét novellát tartalmazó vékony kis kötettel az ember sötét oldalának legmélyebb rétegeibe hatol a szerző.

–  A novellákat olvasva még az avatatlan olvasónak is az az érzése támad, hogy kísért a múlt. A katonaság, a fegyház, a börtönvilág felidézése mind a múltba, vagyis egy mindenkori elnyomó rendszerbe mutat. Lehet azt mondani valamikor, hogy kész, végzett vele, túl van rajta?

– Most úgy beszélünk a múltról, mint egy lezárult rosszemlékű történelmi folyamatról, mintha valaminek pontot tehettünk a végére, így többé nincs is okunk számolni fenyegetéseivel? Egy nagyjából száz évvel korábban megismert hatalmi alakzat a maga formájában valóban nem élte túl a maga válságait, de a történelem ismétlődő válságok sorozata, melynek elemei egy spirál mentén más és más szinten újra és újra az erőszak eszközeivel szabják meg  térségek életét. Nem a múlt kísért, hanem az a folyamatos kockázati tényező, amit az emberi természet hordoz magában.  Történt talán valami lényeges fordulat a gondolkodásban  a gulag és a holokauszt óta? Srebrenica talán olyan rég volt?  Kortárs történelmünk ma sem erkölcsi normák mentén alakul. Amikor ilyesmiről írok, nem annyira a múltba révedek, inkább a jövőre gondolok.

–  A zárt világban élő emberek kiszolgáltatottságának és sebezhetőségének ábrázolása mindig is az erősségei közé tartozott. Ezúttal egy katonai környezetben történő mérgezéses eset, a mészkőfejtők tanyája és egy börtönkonyha van terítéken. Mindegyikben sajátos szabályok uralkodnak, melyek a „kinti” világban nem lennének elfogadhatóak vagy törvényesek.

– Mindig is ösztönösen irtóztam a dolgok teátrális, bizonyos polgári elvárásokhoz kötött értelmezésétől, és megjelenítésétől. Az erkölcsi normáinkat nem tanuljuk, azok vagy élnek bennünk, vagy nem. Miután írni kezdtem, ez a felfogásom nem változott. Mondhatnám, ez a szenvtelen látásmód alapvető jegye lett a prózai szemléletemnek. A világban általában érzelemmentesen történnek a dolgok, így azok is, amelyekről én írok. Egyébként  azt hiszem, a „kinti” világban élő ember hasonló módon sebezhető és kiszolgáltatott, csak nem mindig veszi  észre. Talán azt sem, hogy a törvények, amelyek élete kereteit meghatározzák, mozgástere határait megszabják, esetleg maguk sem igazán törvényesek, csak egy hatalmi érdekek mentén kialakított normarendszert biztosítanak. És lehet, ez az egész az embereket olyan nagyon nem is érdekli.  Akkor szembesülnek vele, amikor olyan helyzetbe kerülnek, mint azok, akikről én írok.

– A brutalitás, a halál a regénybeli hétköznapok szerves része. Érzelemmentes ábrázolásmódja még kontrasztosabbá teszi az eseményeket: a fagyott mókus megevése a mészégetők telephelyén, majd a hulla elégetése különösen kegyetlen.

A brutalitás békés hétköz- és ünnepnapjaink része, csak aki nem jár nyitott szemmel, az nem veszi észre. Akkor tabutéma lenne? Belőlem hiányzik az a prüdéria, ami a kérdésben álszent óvatosságra intene.  Másfelől nem tudom, miként lehetne egy fagyott, később megsütött döglött mókust következmények nélkül megenni, illetve erről másképpen, kedélyesebben tudósítani, mert a helyzet eleve nem tesz lehetővé más látványt, más változat a képzeletemben nem létezik. A halál érzelemmentes jelenléte pedig talán éppen közelebb visz ennek az egzisztenciális kérdésnek, ha úgy tetszik, szentségének a megértéséhez és elfogadásához. Amit írok, az szépirodalmi fikció, nem hiszem, hogy illene hozzá figyelmeztetés: csak erős idegzetűeknek!

– Majd' minden történetben meghal valaki, az utolsóban, amely a teljes világégés apokaliptikus, ugyanakkor lírai ábrázolása az elszabadult kecskéket hajszoló asszonnyal, tulajdonképpen mindennek vége szakad. Ez lenne a világvége?

– Nem tudom, majd meglátjuk, mert egyesek ezen kitartóan dolgoznak, és nem is reménytelenül. Hogy pont ilyen lesz, annak nem vagyok a megmondhatója.

– Két történet van csupán, amikben humor is akad, a kép- majd hajkereskedő pár története a Felső-Tiszavidéken, illetve a titkos akták kikérésének ügye. A hajkereskedelem szépirodalmi ábrázolásának máshol is akadnak példái, pl. Sofi Oksanen is feldolgozta regényében a témát.

–  Két lektűr-darab is akad a hét novella között, egyikük a Leordina, a szóban forgó hajas házaspárral. A kikérhető iratok körüli történet mellett ez is elüt a többitől mind hangnem, stílus, a történet kezelése és előadásmódja tekintetében. Ilyenkor a történetet mintha egy másik ember írná, de az is én vagyok. Sofi Oksanen feldolgozását nem ismerem, de nagyon merem remélni, nem hasonlít az enyémhez, illetve az enyém az övére. A titkos akták, a fontosnak vélt személyekről készült jelentésekről szóló novellát lektűrnek, könnyed olvasmánynak szántam a magánélet felületes gyötrelmeiről.

– A fegyház konyháján dolgozó, mások gondolataiban olvasó, „látó” fiú jehovista, akit mássága és viselkedése okán zaklatnak a többiek.  Van jelentősége a felekezetiségnek?

– Ennek a novellában sem felekezeti, sem morális tekintetben nincs jelentősége. A történet szereplőinek feltehetőleg a katonaság elkerülése mellett más értesülései is lehetnek a jehovistákról, amelyek miatt lehet, nem is kedvelik őket.  De én nem tudhatom, mi jár a fejükben. Olcsó öncélú kötekedésről van szó, amihez bármi indokul szolgálhat, a szektásság pedig egyébként is kissé elüt a köznapitól. A novella tartalma változna meg, ha ennek hangsúlyos szerepet tulajdonítanék. 

– A történetek többségének helyszíne vélhetően Románia, Erdély, vagy valamilyen Isten háta mögötti vidék. A címadó nevek is idegen hangzásúak (Paraszkíva, Leordina, Pitvarszk, Milu, Rebi). Netán beszélő nevekről van szó?

– Nem beszélő nevek, részben kitaláltak, esetleg szlávos hangzásúak, ha lenne is véletlenül bármi jelentésük az előttem is ismeretlen. A helyszín sem Románia, nem Romániáról, Erdélyről írok, hanem arról a kitalált tájról, amit a Kárpátok közelségébe, talán azon túl tudok elképzelni, és remélem, hogy azt az olvasó is valahova, egy kelet-európai peremvidékre helyezi.

Szénási Zsófia
Bodor Ádám: Sehol
Magvető Kiadó, 156 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/3. szám címlapjaÉS Páratlan oldal
Belépés