Mi lett volna, ha nincs Trianon? Súlyos kérdés, amelyet sokan nem mernek feltenni. A Nézzünk bizakodva a múltba! – alternatív Trianon című antológia viszont nem fél a választól, nem fél semmitől, mert minden valóságos fikció. A kötet egyik szerkesztőjével, Fehér Renátóval beszélgettünk.

– Amit először látunk a könyvből az IV. Károly király testébe bújtatott Esterházy Péter. Kérlek, mesélj a borítóról!

– Nem leplezném le ezt a csalogató cégért, a borító mögött rejlő játékot, amely egyébként Kácsor Zsolt novellájából került címlapra. Ahogy a kötetben szereplő összes novella, ez is a Trianon környéki múlt egy részletét kezdi ki, csavarja meg, állítja a feje tetejére, és von le belőle messzemenő következtetéseket. Kácsor Zsolt írása például 1978-ban játszódik. Milyen lenne ez az ország abban az alternatív múltban? Mit publikálna Esterházy Péter a mégis létező Nyugat című folyóiratban? Az illusztrációk részeként elkészítettünk egy „akkori”Nyugat-címlapot is, abban a lapszámban Nádas Péter humoreszkjei és Pilinszky János neoavantgárd manifesztuma mellett József Attila öregkori verseiről is olvasható tanulmány.

– Cserna-Szabó Andrással együtt szerkesztettétek a kötetet. Minek alapján állítottátok össze a művet?

– A Hévíz folyóirat szerkesztőiként (a Cser Kiadóval együttműködésben) kerestük meg a szerzőket, így állt össze a tartalomjegyzék kezdőcsapata, a „nemzeti tizenegy”: Berniczky Éva, Csabai László, Egressy Zoltán, Horváth László Imre, Kácsor Zsolt, Mán-Várhegyi Réka, Papp-Zakor Ilka, Selyem Zsuzsa, Szalay Zoltán, Szélesi Sándor, Zoltán Gábor. Szövetségi kapitányként Ablonczy Balázs, a korszak kutatója, Trianonhoz is kapcsolódó könyvek szerzője működött közre, neki köszönhetjük az Előszót. A kezdőrúgást Örkény István végzi el, a mottóként használt egyperceséből ötlöttük ki a könyv címét. Szakkommentátorként pedig Lucian Boia román történész jegyzi az Utószót.
Azt kértük a szerzőktől, hagyják el Trianon valós rendjét. Mert bár tudjuk, hogy a történelemben nincsen „ha”, az irodalomban ez lehetséges, sőt, önálló műfajként is létezik: ez az ukrónia, amelynek fogalmát Charles Renouvier francia filozófus alkotta meg 1876-ban és a Larousse Enciklopédia magyarázata szerint a történelemre alkalmazott utópia. Ebben az antológiában ezért került be a szerzői fantáziák örvényébe Egressy Zoltán révén Ady Endre, Zoltán Gábor révén Tisza István, vagy éppen Csabai László révén Lenin.

– Egy korábbi Könyvhét interjúban nyilatkoztad, hogy a szerkesztői munka lehetőség. A jelen kötet mit ígért?

– A „Mi lett volna, ha” kezdetű kérdést bármilyen világnézetű, vehemenciájú és nemzetiségű író és olvasó felteheti és meggyőződése szerint felelhet rá, de a válasza egy valamitől nem tud független maradni, a kérdésben elemien ott bujkáló játékosságtól. Aki ebben a műfajban eljátszik a gondolattal, az önálló esztétikai világot teremt, tehát nem kötik történelmi tények, így nem tudják kötni a tényekhez kapcsolódó torzítások, elfogultságok, tendenciózusságok sem. Ebbe pedig nem valamiféle szimbolikus jóvátétel propagandisztikus igénye van, nem a „hogyan kellett volna másként történnie” szigora. Egy ukróniában mindenből gondolatkísérlet lesz, „történelmi fakenews”, amely kivételesen nem megtéveszteni, becsapni és elhallgatni akar, hanem ellenkezőleg, nyílt és őszinte játékosságával felszabadítani. A Nézzünk bizakodva a múltba! mégis egy komoly, fantáziadús, kreatív könyv. A szerzők teremtette miliők és novelláik történelmi időpontjai igen változatosak: Selyem Zsuzsa fesztiválozóival egy luxusszálloda halljában futunk össze 2020-ban, Drakulalandben; Mán-Várhegyi Réka hősei az Oktogonnál esküsznek össze egy pincehelyiségben; Szélesi Sándor novellájában egy kávéfolt abroszon és korszakokon át suttogja a történelmi tanulságot.

– Pszichológusok szerint természetesebben kéne gondolnunk a békeszerződés létjogosultságára. Bizonyos értelemben erre utal az utószó is, de a kötet dacol a múlttal.

– A múltnak hegei vannak! Lehet minderre vállat rántani vagy beletébolyulni, de mindez a maga bonyolultságában és egyszerűségében: a történetünk egy fontos része, ami nem is csak a miénk. A – sokféle etnikumú – aradi vértanúkra emlékezésnek, a gyásznak és a passzív ellenállásnak afféle népszokásává lett, hogy a „magyarok” nem koccintanak sörrel. Hogy ez a fogadalom valóban 150 évre szólt-e, lényegtelen, mert annak leteltével sem felejtjük el a szabadság oldalán álló aradi vértanúkat. Ám a folytonosságkényszer és a történelmi sorsfordulókra való emlékezés az előzmények tisztánlátásán, a veszteség felmérésén túl hordozza azt a lehetőséget, amit a Nézzünk bizakodva a múltba! is kiemel: elképzeljük, hogyan fordult volna akkor jól, jobban, vagy épp másként számunkra a sors és az idő kereke. De evidens, hogy csak valaki kárára lehet nyerni?

– Erre nincs válasz! Talán egy „mi lett volna ha” kezdetű novella képes lenne rá.

– Az ukrónia sem mindig a történelmi csomópont pillanatát nagyítja fel, helyette gyakran arra fókuszál, hogy egy másféle tegnap milyen következményekkel járna a mában. Azzal, hogy a játékosságából adódóan kimozdítja a rögzült elbeszéléseket, még élesebben mutat rá a valóságra. Nem hamis ígéretet tesz, nem félrebeszél, hanem a szembenézést segíti elő. Bizakodva néz a múltba.

Vermes Nikolett

Nézzünk bizakodva a múltba! - alternatív Trianon (Szerk. Cserna-Szabó András, Fehér Renátó)
Cser Kiadó, 204 oldal, 3495 Ft