Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Történelemről, illatokról, barátságról gyerekeknek – gyermek- és ifjúsági könyvek októberre

Szénási Zsófia - 2020.10.27.

Képeskönyvek történelemről, állatokról és a Bibliáról a Napraforgó Kiadónál

Második kiadásánál tart a spanyol szerzők közreműködésével készült az 1100 dolog, amit jó, ha tudsz a világról című, vaskos ismeretterjesztő kézikönyv, amely a kisiskolás korosztály történelem és biológia iránt érdeklődő tagjainak nyújt röviden és tömören megfogalmazott információkat tíz nagy témakörben. Olyan témákról van szó, amik általában nagyon izgatják a 7-11 éves korosztályt, elsősorban a fiúkat, akik számos olyan kérdést tesznek fel velük kapcsolatban, amikre a szülők nem feltétlenül tudnak felelni.  A térben és időben előre-hátra ugráló rövid szócikkeket bőséges illusztrációs anyag teszi érthetővé és élvezetes olvasmánnyá. A könyvben jól megférnek egymás mellett a dinoszauroszok és a jelenkor vízi- és szárazföldi állatai, az emberi test titkai, a régebbi és legújabb közlekedési eszközök, valamint a történelem kiemelt időszakainak képviselői, így az egyiptomiak, a középkori várlakók, a kalózok, a különféle népek harcosai és végül a leghíresebb mítoszok szereplői. Ugyanennek a korosztálynak készült egy másik vaskos, képekkel gazdagon illusztrált kötet újabb kiadása Az állatok nagy könyve címmel, ami az állatszerető gyerekek mindennapos olvasmánya lehet. Francesca Bignotti és Irene Ceruti rövid szócikkekből álló kézikönyve az állatok hatalmas birodalmának széles körű megismertetésére törekszik. A rendszerezés legfőbb szempontja, hogy a különböző éghajlati viszonyokhoz hogyan alkalmazkodtak a különféle élőlények. Az állatok osztályozásának megismertetése után ízelítőt adnak a sarkvidékek, hegyvidékek, tűlevelű-, mérsékelt- és trópusi erdők, a sivatagok és síkvidékek, valamint az édes- és sós vizek állatainak hatalmas tárházából. Megtudhatjuk, melyik állat miben rekordtartó, melyik milyen különleges tulajdonsággal rendelkezik, melyik védett és melyik van a kihalás szélén. A kereszténység alapműve a Biblia, a sokezer oldalas mű legszebb és legfontosabb történeteit időről-időre gyerekeknek is érthető és befogadható formában közzéteszik a kiadók. A Napraforgó Kiadó Történetek a Bibliából gyerekeknek címet viselő képeskönyvét öt éves kortól ajánlja. A José Morán átiratában és Marifé González illusztrációival megjelent mesekönyv 80 ó- és újszövetségi történetet jelenít meg. Olyan, az általános műveltség részét képező ismeretanyagról van szó, mint a teremtéstörténet, az Édenkert, a nagy zsidó atyák tettei Ábrahámtól, Józsefen át Mózesig, Dávid és Góliát, Dániel vagy Jónás története. Az Újszövetségből az angyali üdvözlet, Krisztus születése és a háromkirályok, Jézus tanításai, tevékenysége és szenvedéstörténete. A pasztellszínekkel megfestett, harmóniát és nyugalmat sugárzó képanyag illeszkedik a bibliai gyerekkönyvek szokásos vizuális világához, ahol lehetséges, gyerekszereplőt is becsempészve a lapok közé.

Színes-szagos könyvek kicsiknek a Babilonnál

Letűnt korokat kutató, izgalmas kiadvány indított útjára a kiadó tavaly Mit rejt? címmel, melynek kötetei 5-10 éves korosztály számára ötvözik a böngészőt, a képregényt és az ismeretterjesztést. Játékos időutazásra hív Mit rejt a dinók világa? című, kemény lapokból álló, hajtogatható kötet, melynek gyerekhősei oldalról oldalra, rétegről rétegre egyre korábbra jutnak vissza az időben a jelenkortól a földtörténeti kréta és a jura korszakon át a 250 millió évvel ezelőtti triászig. A vicces rajzok és szövegek révén megelevenedik Földünk sok millió évvel ezelőtti élővilága, amelyet a több tucatnyi dinoszauruszon kívül még számos más ősállat népesített be. Megtudható, hogyan gondoskodtak a dinók a fiókáikról, milyen speciális tulajdonságokkal rendelkeztek, és miért haltak ki végül. Újfajta, szagos babakönyvvel rukkolt elő a kiadó a legkisebb korosztálynak Illatos böngésző címmel. A dörzsölhető felületek segítségével ismerkedni lehet a piacon kapható, vagy a kertben található gyümölcsökkel, a vidéki szagokkal és a konyhai illatokkal. Ha a kicsik jól felelnek a lap alján szereplő kérdésre, a kihúzható füleken ellenőrizhető a válasz. Vidám és kedves játék babáknak és szülőknek.

Családi utazás a Manó Könyveknél

Irány Pécs! címmel újabb kötettel gyarapodott a Manó könyvek főszerkesztőjének, Csapody Kingának Utazik a család című – a hazai utazási célpontokat és látnivalókat az ovis korosztálynak bemutató – sorozata. Sok hazai gyerekes családhoz hasonlóan – megint útra kel a szeleburdi család, ezúttal az ország legmediterránabb városába. Megnézik a tévétornyot, az állatkertet, a titokzatos Zsolnay negyedet, a Tettyét, Abaligetet és Orfűt, és persze a csodálatos pécsi belvárost.

Múltba és jövőbe tekintő történetek a Móra Kiadónál

Az érzékenyítő könyvek sorába tartozik Nógrádi Gábor A csere, Adam és David című ifjúsági regénye. Egy tengerparti menekülttáborban járunk, szögesdrótok és nyomorúságos körülmények között, ahonnan Adam kijár dolgozni, hogy megéljen a családja. Trógeról napestig, bármit elvállal, hogy eltartsa anyját és húgát. Közben egy jobb életről álmodik. A regény párhuzamos szálán David, az Elnök-diktátor fia a kiváltságosok luxuséletét éli, mintegy aranyketrecbe zárva, mert féltik egy esetleges merénylettől. Amikor a két fiatal véletlenül találkozik, kiderül, hogy a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Szerepet cserélnek és megszületik egy 21. századi Mark Twain-regény, A koldus és királyfi mai változata. Olvasmányos, izgalmas, fordulatos kalandregényt kap kezébe az olvasó. Újabb kötettel jelentkezik a kiadó favoritja, Zalka Csenge Virág Széltestvér és Napkelte - rendhagyó mesék rendhagyó családokról című könyvével, Bertóthy Ágnes hangulatos illusztrációiával. Öt kontinens különleges meséit gyűjtötte egy csokorba, néha meglepő, máskor ismerős fordulatokkal. Olvashatunk töklányról és méhecske mostoháról, elcserélt gyerekről és emberré vált oroszlánról, furcsa házasságokról, sokféle szerelemről és ármányról. A mesék megértését segíti, hogy mindegyik végén található egy rövid magyarázat a helyi népcsoportról és kulturális szokásaikról, a gyűjtés körülményeiről, vagy a más népeknél fellelhető párhuzamokról. A kiadó jószolgálati célt teljesít a kötet megjelentetésével: bevételének egy részével támogatja a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő, 10. születésnapját ülő Világszép Alapítványt. Zalka Csenge Virág 40 önkéntes mesemondót képezett ki, akikkel heti rendszerességgel mesél a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Magyar mondákat és a híres mesemondó, Ámi Lajos cigány meséit olvashatunk Lázár Ervin átiratában a Korona és kard című kötetben. Lázár Ervin – aki nem egyszer hangsúlyozta, hogy magát falusi mutatványosnak tartja és nem írónak – a lehető legkevesebb változtatással mondja újra a meséket és a történelmet a mai generációk számára a maga összetéveszthetetlen stílusában. Egyszerre érződik bennük a falusi hagyományos mesemondók öröksége és Lázár Ervin sajátos világszemlélete, értékrendje és különleges nyelvi stílusa. Történeti mondákat olvashatunk Attilától, a vérszerződésen át Vértesig vagy Zotmundig, nagy királyainktól a kisebb hősökig. A cigány mesék furfangos mesehősei helyenként abszurdba hajló népi humorral fűszerezve hajtják végre világmegváltó tetteiket. A könyvet Herbszt László történeti és népi motívumokból építkező fantasztikus rajzai illusztrálják.  Új szerző a Móránál az ifjúsági íróként, a színházi emberként és bohócként is jegyzett francia Jean-Claude Mourlevat Zebulon, Bűntény a Borzoló Borzollóban című, kiskamaszoknak szóló krimijével. Hőse, Zebulon, a sün egy olyan ország lakója, ahol két lábon járó állatok élnek emberi módra: fodrászhoz járnak, mobiloznak, autót vezetnek.  Zebulon egy kellemesen induló, verőfényes napon egy gyilkosság kellős közepébe csöppen, és ezzel gyökeresen megváltozik az élete. Menekülni kénytelen, hogy bebizonyíthassa az ártatlanságát. A nyomozásban segítségére van legjobb barátja is. A humorral, emberséggel átszőtt, fordulatokban gazdag kalandregény szórakoztató, egyben elgondolkodtató módon fogalmaz a barátságról, a megbízhatóságról, és az egymás iránti szeretetről. A Pacskovszky Zsolt remek fordításában készült kötetet Koszó Gréta vérbeli retró képei illusztrálják. Pacskovszky Zsolt saját mesével is jelentkezik Dodó címmel. A történet címadó szereplője egy valaha Mauritius szigetén élt, kihalt faj, a dodó madár, akit 3D nyomtató segítségével újrateremtenek. Vajon mit kezd a röpképtelen, esetlen, kövér madár a ma élő habókos állatok és emberek világában? Lakhelyén, az Elmeházy-szigeten eddig nem ettek húst, de új vezető kerül hatalomra, aki viszont – kedvenceit, teheneket kivéve – minden állatot szívesen látna a tálcáján. Az állatok forradalomra készülnek, a fogságba esett Dodó pedig a maga elmés módján segít nekik. Állatmese, emberi tanulságokkal hatalomvágyról, gonoszságról és barátságról Oravecz Gergely humoros rajzaival.                                                                               
Szénási Zsófia

1100 dolog, amit jó, ha tudsz a világról, Napraforgó Kiadó, 464 o., 4990 Ft; Bignotti-Ceruti: Az állatok nagy könyve, Napraforgó Kiadó, 512 o., 4990 Ft; Történetek a Bibliából gyerekeknek, Napraforgó Kiadó, 260 o., 4990 Ft; Illatos böngésző 1-2., Babilon Kiadó, 12 o., 3990 Ft; Mit rejt a dinók világa?, Babilon Kiadó, 24 o., 4270 Ft; Csapody Kinga: Irány Pécs! Manó Könyvek, 64 o., 2499 Ft; Nógrádi Gábor: A csere, Adam és David, Móra Kiadó, 320 o. 2999 Ft; Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte, Móra Kiadó, 160 o., 3999 Ft; J.C. Mourlevat: Zebulon, Móra Kiadó, 238 o., 2499 Ft; Pacskovszky Zsolt: Dodó, Móra Kiadó, 96 o., 2499 Ft; Lázár Ervin: Korona és kard, Móra Kiadó, 207 o., 3999 Ft.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés