Tisztelet az elődöknek – beszélgetés Turnai Tímeával
Oláh Zsolt - 2018.06.19.
Turnai Tímea színháztörténész szakíró, a PIM-OSZMI gyűjteményvezetője
Turnai Tímea Tisztelet az elődöknek – Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága című kötetét június 28-án 17 órakor mutatják be a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében. Az MMA Színházművészeti Tagozatának támogatásával készült reprezentatív, a művész számos, többek között a PIM-OSZMI gyűjteményéből és a művész hagyatékából származó rajzát, díszlet- és látványtervét, makettjét bemutató fotót tartalmazó albumról, valamint a június 22-től – szintén a Vigadóban – látogatható Kulisszatitkok, SZÍNHÁZ kívül-belül című színházi iparművészeti kiállításról a könyv szerkesztőjével és a tárlat kurátorával, Turnai Tímea színháztörténész szakíróval, a PIM-OSZMI gyűjteményvezetőjével beszélgettünk.
– A Tisztelet az elődöknek – Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága című kötet a Petőfi Irodalmi Múzem – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai albumsorozatának ötödik része. Milyen inspirációból fakadóan és milyen céllal jött létre a sorozat?
– A kötetek megjelenését szerteágazó kutatási folyamat előzte meg, amelynek alapján különleges pályaképeket, tervezői életutakat, látványterveket, rajzokat, maketteket, jelmezeket mutatunk be. Az első négy részben Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze és Örökös Tagja; Vágó Nelly Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész jelmeztervező, az Operaház és a Nemzeti Színház vezető tervezője; Nagyajtay Teréz Kossuth-díjas érdemes művész jelmeztervező, a magyar nemzeti viselet megújítója, a Nemzeti Színház tervezője; legutóbb pedig Vogel Eric díszlet- és jelmeztervező munkásságáról jelent meg kötetünk. Nem csupán az életutat, a pályaképet, hanem a tervezők különleges és sajátos stílusjegyeket jelentő egyéni hangját is megmutatjuk, természetesen sok-sok érdekességgel, kritikai- és sajtóanyaggal, teljes bibliográfiával és a rendezések, tervezések jegyzékével együtt.
– Milyen szempontrendszer alapján kerültek kiválasztásra az alkotók?
– A sorozat alapját a nemzeti gyűjteményekbe integrálható, feldolgozásra került és bemutatásra váró életművek képezik. A tervezők munkásságát különböző módon publikáljuk, egyeztetünk a családdal, a hagyatékozókkal, az ajándékozókkal és a művésztársakkal, majd kiállítás keretében, rendezvényeken és szakmai beszélgetéseken is a nagyközönség elé tárjuk a pályaívet. Az említett öt életmű – a legnagyobb hagyatékok – a szcenikai gyűjtemény gerincét jelentik, több ezer rajzzal, makettel, jelmezzel és díszlettervvel, amelyek alapján legjelesebb előadásaink látványvilága kirajzolódik.
– Az alkotó sajátos és egyedi látásmódján túl mitől különleges ez a kötet, mi különbözteti meg a sorozat többi darabjától?
– Forray Gábor kötete annyiban más, hogy ő szinte huszonnégy órában benn élt az Operában. Számára a családja, a kertje és az Operaház jelentette az életet. Kidolgozott egy különleges megoldást a tervei bemutatására az énekesek és rendezők számára: 1:25, illetve 1:50 méretben lemakettezte, lemodellezte az előadásokat. Az Aidához több száz figurát készített papírból és hungarocellből az énekeseknek és bevilágított, háromszintes makett színpadán zenével és látvánnyal bemutatta, hogy hogyan képzeli el az előadást.
– Említetted az Aidát, aminek 1964-ben volt a premierje. Bár 1962-ben Kodály Háry Jánosának bemutatója után már olvashatunk méltató sorokat Forray díszleteiről, mégis a'64-es Aida volt az első olyan bemutató és előadás, amely Forray számára igazi kritikai sikert hozott, holott 1950-től gyakornok, 1956-tól kinevezett díszlettervező volt, akkor már több, mint egy évtizede dolgozott az Operában. Véleményed szerint mi lehetett az oka annak, hogy nem rögtön robbant be a szakmai köztudatba az egyébként a már értelemszerűen korábban is meglévő tehetsége által?
– Forray Gábornak nem csupán a díszlettervezés terén mutatkozott meg a tehetsége. Gyakornokként, díszletfestőként került az Operaházba, emellett játékkészítői tevékenysége is jelentős, a hagyatékában sokféle gyermekjáték megtalálható, elsősorban repülők, hiszen a II. világháború alatt repülőtiszt volt. Számtalanszor megemlítette, hogy repülőgépének rendszámát írta be azonosítószámként az operaházi pályázatába, amellyel a színházba jelentkezett. Az első években tehát együtt létezett számára a család, a repülés, az operaházi munka és a kert. Legjobb barátja egy rózsanemesítő úr volt, Forray a saját maga által épített ház kertjében is több száz féle növényt nevelt, sőt művészbarátainak is elsősorban általa nemesített facsemetéket és bokrokat ajándékozott. Másrészt az Operában olyan különleges mestere volt Oláh Gusztáv személyében, aki zongorista, zenész, látványtervező és díszlettervező volt egy személyben; az, hogy mellette dolgozhatott, hosszú ideig meghatározta a munkáját. Kezdetben rajzokat készített Oláh Gusztáv tervezéseihez, a díszletelemek létrejöttét segítette és olyannyira felnézett rá, hogy jó ideig nem is kért önálló tervezési lehetőséget, így a várt áttörés ebből fakadóan is váratott magára.
A Don Carlos című előadás makettje és a terv megvalósulása |
– Később, amikor ez megtörtént, számos jelentős premier díszlettervezését bízták rá, első korszakának csúcspontját a szintén ’64-es Wozzeck jelentette. Forray pályaíve olyan képet mutat, mintha mindig megújult volna, mintha időről időre felfedezett volna egy technikát, szcenikai megoldást, vagy színárnyalatot, amelyet korábban nem használt. A monumentális, 1969-ben bemutatott Don Carlos, az 1972-ben színre került fából készült, faragott Hovanscsina-díszletkomplexum, vagy az 1976-ban létrejött, jellegzetes hagymakupola szerkezetek motívumait magán viselő Borisz Godunov alapján mintha az Operaház legendás aranykorához kapcsolódna Forraynak egy „arany-korszaka”…
Hangulatkép a Hovanscsina című előadáshoz |
– Valóban és ez az arany-korszak kiteljesedett a Seregi Lászlóval készült balettekkel is. A színeket ugyanúgy harmóniába állította, mint a különböző formaelemeket. A makettjeiben és a vázlataiban látható, hogy egy-egy előadást legalább tízféleképpen megtervezett, a bemutatókhoz több száz rajzot készített és addig nem tekintette lezártnak a munkát, amíg a rendező, az énekesek és az egész művész közösség el nem fogadta azt.
Jelenetkép a Hovanscsina című előadásból |
– Ha már Seregi László szóba került, a koreográfus ikonikus, 1968-ban bemutatott alkotása Hacsaturján Spartacusa. A Forray által az előadáshoz készített látványterv már egészen más stílusjegyeket mutat, mint a korai tervezési munkái, végül a felnagyított képek és diák vetítéseivel, az Operaház színpadának és technikai lehetőségeinek maximális kihasználásával kialakította az úgynevezett Forray-stílust. Hogyan fogalmaznád meg ennek az esszenciáját?
A Spartacus című balett látványterve |
– Abban a tekintetben hozott újítást az Operaházba, hogy mobilis, könnyen mozgatható és a színpadi jelenetek változásai során minden átalakulásakor más dramaturgiai jelentéstartalmat kapó díszletelemeivel időt és látványt nyert. Mindig csapatban és a közösségért gondolkodott. Terveivel az volt a célja, hogy idomuljon a zenéhez és az előadás rendezői koncepciójához. Így volt ez, amikor Vámos Lászlóval, Mikó Andrással, Szinetár Miklóssal, vagy Békés Andrással dolgozott, nem véletlenül hívták alkotótársként az Operettszínházba, számos vidéki, európai és nemzetközi bemutatóra, turnéra.
Forray Gábor és Seregi László a Spartacus előadás makettje előtt |
Seregi Lászlóval létrejött együttműködéséről szólva: egy balettelőadásban nagyon fontos, hogy a táncosokat ne akadályozza a tér, ne jelenjen meg a színpadon olyan díszletelem, amely baleset okozhat, ami a mozgás és a zene ritmusát megzavarhatja. Éppen ezért elsősorban különböző művészettörténeti gyűjtésekből beemelt tartalmi és történeti képeket, vetített, nagyított diákat használt, amellyel a Seregi László által koreografált balettekben már egészen művészi színvonalra jutott. Számos fotó és levelezés mutatja, hogy mennyire együtt gondolkodtak. Annyira figyelt arra, hogy az előadást egyetlen malőr se zavarja meg, hogy a világon mindenhol – így az Operaházban is – ragaszkodott hozzá, hogy a Spartacus beállított kereszt-erdőjét először ő próbálja ki, nehogy valakinek bármilyen sérülést okozzon. Azt hiszem, hogy ez az alaposság, a művészi alázat, az ezzel párosuló technikai bravúr és a hatalmas vetített hangulatképek határozzák meg az egyéni stílusát.
Spartacus - a tervező és az előadás díszletének makettje |
– A közösségi gondolkodás és alkotás nem csupán a Forray-kötet, hanem egy kiállítás kapcsán is beemelődik beszélgetésünk keretei közé, hiszen június 22-től látogatható a Pesti Vigadóban a hazai színházi iparművészeti közösség egyedülálló, Magyarországon korábban nem látható kiállítása Kulisszatitkok SZÍNHÁZ kívül-belül címmel, amelynek kurátora vagy. Milyen céllal jön létre a tárlat?
– A különleges kiállítás és rendezvénysorozat az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának felkérésére és támogatásával az egyensúly, a harmónia és az összefogás jegyében születik meg. Igyekeztem minden művészeti tagozatot megszólítani, szerencsére az iparművészek, grafikusok, belsőépítészek, tervezőművészek, bőrösök, népművészek első szóra felajánlották, hogy tekintsem meg a munkáikat, segítenek a választásban. Műtermeket, műhelyeket, színházakat látogattam és partnerségben az MMA öt művészeti tagozatával kirajzolódott egy különleges út a színházi ihletésű iparművészeten át a színpadi látványig. Ezért adta magát az ötlet, hogy az akadémikusok segítségével és a ő belegyezésükkel bemutassuk a fiatal és független iparművészeket is: azokat a művészeket, akik jelmezeket, koronákat, kellékeket hoznak létre, amiért a színészek, akik nap mint nap vásárra viszik a bőrüket, igen hálásak. Ha megfelelő számukra a jelmez, a díszlet és a tér, amelyben mozognak az előadás alatt a színpadon, az segíti a színészek által megformált szerep megszületését. Olyan összefogásban gondolkodtam, amelyben 18 éves kortól 100 évesig, akadémikusoktól a fiatalokig mindenki megjelenik. Ennek jegyében felkerestem többek között a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumot is, az intézménnyel kialakult együttműködés keretében a sikeres érettségi vizsga után kétéves szakképzésben résztvevő, végzős, oklevelet kapó jelmez-, divat- és textiltervezőket is bevontam. A fiatal alkotók a színházi témához illően arany és tüll viseleteket terveznek a kiállításban megjelenő balett színpadra, aminek két bemutatója is lesz. Miután a programsorozatban a népművészet és folklór is megjelenik, sor kerül majd egy öltözékbemutatóra, ahol színészek, zenészek, tehetségkutató rendezvények legutóbbi nyertesei mutatják be kreációikat. Néhány fiatal művész munkájáról a válogatás során még nem is tudtuk, hogy fesztiváldíjas előadás lesz, vagy a választott maszkja fél évig Londonban látható majd egy komoly művészeti megmérettetésen, ez külön öröm számomra. Arra gondoltam, hogy országhatárokon innen és túl, Budapestről, vidékről és az európai színházakból gyűjtsük össze és együtt mutassuk be azokat a magyar alkotókat, akik a színház megérintett.
Makett elemek a Borisz Godunov című előadás látványtervéhez |
– Számos program kapcsolódik a július 29-ig látogatható kiállításhoz. Milyen módon képviselik ezek a tárlat szellemiségét?
– A programok leképezik a tárlatot és annak hívó szavát, az alkotók boldogan bemutatják majd az alkotásaikat és szívesen beszélgetnek a színház varázsáról. A hetven kiállító művész két-két alkotással jelenik meg, amely a látogató számára csupán figyelemfelkeltés, egy érzés, vagy éppen egy benyomás. Ezért úgy tudjuk igazán közel hozni a művészeket a nagyközönséghez, ha az úgynevezett alkotói napokon láthatóvá válnak más műveik, ékszereik, kösöntyűik, kellékeik is.
A fiatal művészek fő foglalkozásként a saját portékájuk értékesítéséből élnek így most a kiállítás mellett az alkotói napok is egy belépővel látogathatóak, amellyel a kulisszatitkokkal teli beszélgetésekbe is be lehet kapcsolódni, sőt egy-egy korona, vagy fejdísz felpróbálása és az abban történő fotózás lehetősége is rendelkezésre áll.
Seregi László és Forray Gábor |
– Várható-e további kifutása a kiállításnak, illetve hol találkozhatnak az olvasók a kötettel?
– A szcenika sorozat Tisztelet az elődöknek című Forray-kötet és a Kulisszatitkok könyvkatalógus következő állomása a június 28-án 17 órakor tartandó ünnepélyes könyvbemutató a Pesti Vigadóban, amire mindenkit szeretettel várunk. Tervezzük, hogy a tavaly kezdődött, majdnem egy évet felölelő összefogás nyomán létrejövő tárlat egyes elemeit más helyszíneken is bemutatjuk, ez azonban sajátos kérdés: azért rendezzük meg nyáron a kiállítást, mert egyes műtárgyak a megnyitó előtti este érkeznek a Vigadóba és az augusztusi emlékező próbákon már ismét a színházban kell lenniük, hiszen ősszel már „játszanak”.
A Lombardok című előadás látványvilága |
– Számos kutatásod, tanulmányod, köteted jelent meg, amelyek kiemelkedő színházművészek életművét dolgozzák fel. Ha Forray Gáborról azt mondják, hogy a zenével együtt lélegezve, a zenedramaturgiát előtérbe helyezve és a rendezői koncepcióhoz idomulva álmodta színpadra a vízióit, akkor jól érzem, hogy te ugyanúgy együtt gondolkodsz az írásaidban megjelenő alkotókkal, mint ahogyan Forray Gábor tette ezt alkotótársaival?
A Lombardok című előadás látványvilága_02 |
– Igen, három szinten is jellemző a párhuzam. Ahogyan az első kötettől az utolsóig, Márk Tivadartól Forray Gáborig az alkotók zeneileg képzett és elismert művészek voltak, én is az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanári, előadói, kutatói szakai mellett zongorázni, hárfázni tanultam és ezt közel húsz évig műveltem, a zenei alapismeretem tehát adott volt. Szakdolgozatom az Operaház főrendezőjének, a Színművészeti Főiskola rektorának, Nádasdy Kálmánnak munkásságáról szólt, a zene így mindenképpen bekapcsolódik ezekbe az életművekbe és összeköt bennünket. Évtizedek óta a színházi világban élem az életem és színházi anyagok gyűjtésével foglalkozom. Fodor Géza dramaturg, esztéta, operatörténész és kritikus személyes barátságát élvezhettem, aki nagyon sokat segített az kutatásban, a feldolgozásban és az írásban. Szerencsére Forray Gábort is láthattam ezekben az előadásokban, a látványtervek megalkotásának izgalmai közepette, a rendezői elfogadások után, a makett bemutatókon, három szintes makett színpada mellett és hatalmas segítséget kaptam a művész családjától az általuk felajánlott és átadott Forray-gyűjteménnyel kapcsolatban. Márk Tivadarral éppen a Nádasdy Kálmánról írt életmű kapcsán találkoztunk, Márk Edit és kedvenc spániel kutyájuk jelentette a szombat délutánjaimat, amikor hosszú operai beszélgetéseket folytattunk, megnéztünk egy-egy próbát és végig elemeztük, hogyan kell a rajzokat felkutatni, értelmezni, feldolgozni, egyáltalán hogyan érdemes a zenéről és az opera világáról fogalmazni. Ezek a szombatok a mai napig meghatározóak számomra. Mesteremnek tekintettem őt.
Oláh Zsolt
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával