Szabad Tér július
Babák magyar
népi viseletben
Lullalína, a bátor
kis hercegnő
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Babák magyar <br> népi viseletben Lullalína, a bátor <br> kis hercegnő Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Tarján Tamás: Könyvhét-napló

Tarján Tamás - 2017.06.08.

Király István irodalomtörténész Naplóját (1956–1989) nem a könyvhétre, hanem már a 2017-es, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítette a kiadó, s a szövegfolyamban nem az idő futását megállító esemény az ünnepi könyvhét (Király permanensen olvasott, csak addig lendült ki a könyvek közül, amíg a naplóba leírta róluk véleményét – tudósi és tanári munkásságáról, mindennapi sport- és zene-igényéről most nem beszélve). Mégis ez a mű adta az ötletet: tekintsek át néhány nagy terjedelmű naplót, írójuk miként ejt szót a könyvnapok, könyvhetek valamelyikéről. (Ortutay Gyula: Napló 1–3.,1938–1977 [2009–2010]; Illyés Gyula: Naplójegyzetek [I–VIII], 1939–1983 [1986–1995]; Karinthy Ferenc: Napló 1–3, 1967–1991 [1993]; Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal[1986], A Kollégium[1991], A hetvenes évek I–II [1995, 1997] stb.) Levelezés-gyűjtemények (Takáts Gyuláé, Csorba Győzőé), kisebb intervallumú memoárok egészítették ki a sort. Az idei könyvheti termésből pedig az előzetesen hozzám eljutott krónika: Naplójegyzetek Kodolányi Jánosról (1952–1969; ez Kodolányi János és Zimándi Pius István levelezését [1966–1969], s jóval nagyobb terjedelemben a pap, irodalomtörténész Zimándi napi bontású észrevételeit [1952–1966; 1970] tartalmazza. Akadnak benne érdekes adalékok, bár nem igazán lényeges adalékok. Például 1969-ben a Könyvtájékoztató júniusi száma olyan terjedelemben kíván és képes írást közölni a hetvenéves Kodolányiról, amennyit a könyvheti anyagok szabad felületként meghagynak. A lapot akkor Zimándi egykori tanítványa, „a kis Hofi”, Bor Ambrus – gimnazista kori nevén még Hovhannesian Zaven – szerkesztette. Volt tanára közbenjárt nála a köszöntés érdekében.)

Tersánszky Józsi Jenő például már az „ős-könyvnapot” is szerette 1930 táján, szívesen fényképezkedett író „szaktársaival”, és hajlott koráig, betegeskedve is vállalt könyvheti szerepléseket. Szabó Magda minél több könyvheti meghívásnak tett eleget, Határ Győző, midőn már hazajárt Londonból, emblematikus figura lett a Vörösmarty téren, Juhász Ferenc töltőtolla kicsavarásra készen várta az autogramkérőket, Csoóri Sándor órákig elüldögélt a sátraknál, beszélgetve és vitázva. A négy évtizeddel ezelőtti fiatalok közül Simonffy András, Ördögh Szilveszter és társaik ugyancsak szívesen beszálltak a (vidéken) előadást, találkozót tartó könyvheti „brigádokba”. Sokan mások is vallották: ünnepi könyvheti szerzőnek lenni kivételes rang. (Maga Király István sokáig vonakodott tanulmányai, kritikái összegyűjtésétől. Monografikus és tematikus könyvei esetében a minél hamarabbi megjelenést szorgalmazta, a könyvheti jelenlét nem legyezgette hiúságát. Két társszerkesztéssel – A magyar irodalom története 2. rész, 1963; a Hét évszázad magyar versei 1966-os kiadása – tette le névjegyét a tavaszi könyvünnepen.)

A fenti források alapján író, tudós számára a könyvnap, az ünnepi könyvhét fontos, vonzó esemény, de csupán egy a számos különféle szakmai csomópontok sorában. 1947. június 2-án Ortutay Gyula (akkor vallás- és közoktatási miniszter) nyitotta meg a könyvhetet a Blaha Lujza téren, ez az esztendő viszont (feltételezhető egyéb, társadalmi-közéleti okokból) egészében hiányzik naplója lapjairól. Központi megnyitót szabad téren a kezdetekben még általában nem tartottak: az egyes pavilonok köszöntötték pezsgővel, dióval íróikat, vásárlóikat a sátornyitáskor. Ha volt nyitó ünnepség, annak a magyar kultúra valamely reprezentatív épülete adott otthont. A Blaha Lujza tér később, 1956-ig majdnem állandó színtere lett a megnyitóknak. Amikor még állt és működött a Nemzeti Színház épülete (1964; 1965-ben bontották le), ismét itt, a Blahán laudálta a könyvet, könyveseket, könyvkiadást a szónok. S aztán még egyszer, 1979-ben, a könyvhét ötvenedik „születésnapján” itt került sor a prológusra. Ortutay egyébként 1939-ban lett könyvünnepi szerző, amikor a korai esztendők (1929–1934) egy-két könyvnapi újdonsága helyett már több tucatnyi friss könyv kínálta magát. (A Rákóczi két népe könyvnapi ára 2,40 P, könyvnapok utáni ára 4 P volt. Ugyanez a cím felbukkan az 1940-es listán, változott árakkal: 3,90 és 5,60.). Ortutay később is sokszor vált könyvheti szereplővé, főleg (fő)szerkesztőként. Saját köteteinek halogató készüléséről, könyvterveinek a politikai tevékenység mögötti vesztegléséről sokszor ír önkritikusan, ám a könyvheti megjelenésekről nemigen szól.

Illyés naplói is jobbára a bejegyzések dátumával, közvetve érzékeltetik: tart a könyvhét. A sok példa közül néhány: 1975-ben az ő tollából az Iránytűvel I– II lát épp napvilágot, de nagyobb gondja, hogy a fiatalabb költőtárs Simon István a betegágyról küldött dedikált könyvheti verseskötetét (Rapszódia az időről) már május 15-én levélben megköszönje, vigaszt nyújtva a haldoklónak: „Csúcson vagy. Nem a pályádén. Azon a hegyvonulatén, amely – egyszerűsítésül – Burnsnél kezdődik.” 1976-ban neki magának két „könyvpremierje” van május végén (Hattyúdal ébreszt…, Itt élned kell 1–3), de Illés Endre (A só íze), Galgóczi Erzsébet (A közös bűn), Szécsi Margit (Birodalom) hozzá eljuttatott új alkotásainak örül; a Magyarország története 1918–1945 egyszerre elismerő és vitázó elemzésre indítja. Lányát így nógatta június 2-án: „Végül Ikát már a feddő pillantásom is zaklatta: mikor szerzed meg végre Füst Milán Naplóját? Kifogyott”.

Karinthy Ferenc viszonylag későn, noha már Kossuth-díjas íróként került be a „könyvheti protokollba” (a Budapesti tavasz megújított kiadásával, 1965-ben), hogy lassacskán aztán mind kihagyhatatlanabb részese legyen a könyvünnepnek. Az ezerkilencszáznyolcvanas évek majdnem mindegyikében jelentkezett kötettel. Nemegyszer úgy (például 1981-ben, 1983-ban), hogy apja, Karinthy Frigyes valamelyik művének címére szintén rálapozhattunk a könyvheti prospektusban. Ámde 1988-ban el kellett viselnie, hogy az általa nem a legfinomabb szavakkal illetett Kosztolányi Dezsőné Karinthy Frigyesről című emlékezését is ott lássa a pultokon. Már ha látta, mert a könyvhét ideje alatt többször volt külföldi úton. (Születésnapja, június 2. is sokszor „könyvheti napra” esett.) Naplója jobbára nem a friss könyvheti megjelenéseken örvendezik, hanem jövő évi opusa elkészülésétől könnyebbül meg. 1971 októberében az Ősbemutatót már antológiákba is kérik tőle, Szabó István rendező filmtervvel kecsegteti – de érdemben nem tárgyalhat, „mert a Szépirodalmi a könyvhétre hozza ki” (1972-ben). „Dr. Karinthy Cini nagyon happy most Leányfalun. A regény (Uncle Joe) kész, és írok egy tévéjátékot, és gyönyörű napok, úszás, csónakázás, dumák, tenisz, pingpong, és csudás csillagos éjszakák, és tízezer évig éljünk” – jegyzi be 1986. május 7-én, majdani, 1987-es regényéről, családi mitológiájának egyik dokumentum-vallomásáról. Két nap híján egy év múlva ugyanígy örül az Italia mia! útiesszé kiformálódásának, melyet 1989 könyvhetén kap kézhez az olvasó.

Fodor András sem egykönnyen került be a könyvheti „csapatba”, ráadásul a Könyvnap / Könyvhét / Ünnepi könyvhét / 50 esztendő [1929–1979] című, 1979-ben közreadott, roppant hasznos összegzés – melyet Fülep Lajos tanítványi körének jeles tagja, Fülöp Géza szerkesztett – névregiszterében az 1084. számú tételt Fodornak „ajándékozza”, holott e szám alatt (a kezdetektől folyamatosan számozva a könyvheti újdonságokat) Oravecz Paula Kócos című regénye áll. Épp Déry Tibor második feleségének alkotása! Ha visszaugranánk a Karinthy-naplóhoz, annak nem egy helyéről kiviláglana: mennyire nem állhatta „Cini” „Tibulit”, mivel az utóbbi az 1969-es könyvheti Ítélet nincsben megírta Karinthy Frigyesné Böhm Arankával folytatott viharos szerelmi viszonyának históriáját. Ehhez előzetes engedélyt kapott Karinthy Ferenctől, aki később meggondolta magát, s az inkriminált részlet kihagyására kérte Déryt. Az emlékező persze nem hagyta ki, s ez a nagy fejezet szinte önálló irodalomtörténeti életre kelt. (Karinthynak az 1969-es könyvhét egyik sikerkönyve, Konrád Györgytől A látogató is csak részben volt ínyére a június 3-i bejegyzés szerint. Ám érezhetően bizakodó érdeklődéssel fogadta az akkor induló Németh László-életműsorozatot, mivel Némethhez – irodalmi ténykedéséhez – némi ambivalencia ellenére tisztelgő, sokra becsülő viszonyulás fűzte. Pár nappal előbb, május 15-én viszont még – „Kezdenek jönni a könyvnapi könyvek” – a Kháron ladikjánt és a Megközelítéseket „szürcsölve és ízlelgetve fogyasztotta”, azt gyanítva bár, hogy írójuk, Illyés Gyula, illetve Vas István „nemigen állja egymást”.

Karinthy – néha hiátusokkal – követte a kortárs magyar irodalom, színház, film mindennapi eseményeit, vitáit, kommentálta a történéseket, könyv-megjelenéseket, írói-művészi lamentációkat (s mindenekelőtt a pokolba kívánta az általa elég sajátosan felfogott „modernizmust”, továbbá az „érthetetlen” – mind az! – kritikusokat, értelmezőket). Ha idegenkedett valakitől, élőszóban azt is meghallgatta. Bírálatát és iróniáját a naplóbejegyzésekre tartogatta. Többek között meg- és feljegyezte a sikerei teljében levő (úgymond, indokolatlanul agyondicsért) Örkény István alighanem erős túlzásokkal megörökített telefon-sirámát 1971-ben, hogy őt üldözik, mindenütt a rövidebbet húzza, még a könyvheti listáról is törölték a könyvét. (Tényleg törölték. Örkény Időrendben elnevezésű válogatás-sorozatának köteteiből egy-egy majd csupán 1972 és 1973 könyvhetén esedékes.)

Fodor sosem fukarkodott a csípős kritikával, de az irodalom, a könyv ünnepeiben és megbecsült kollégái sikereiben az örömet, a dicsérendőt kereste. S mennyire örvendett, amikor 1974-ben napvilágot látott (posztumusz, Tímár Árpád szerkesztésében) Fülep Lajos korai írásainak foglalata, A művészet forradalmától a nagy forradalomig I–II.! Hiszen a „Fülep-kör” leghívebb tagjaként elsősorban ő szorgalmazta, hogy a professzor végre-valahára szánja el magát erre a betakarításra (és új művek koncipiálására).

Fodor 1978. május 29-én Vallomások Bartókról című könyvét szűkebb pátriájában, a szeretett Somogyországban, Kaposváron mutathatta be. Ekkortól kezdve, 1997-ben bekövetkezett váratlan haláláig átlagosan minden harmadik könyvhét termését gazdagította egy-egy könyve. (Bővebbet erről a már említett kalauzban és Köves József–Murányi Gábor Könyvhetek krónikája – Az ünnepi könyvhét 75 éve című 2004-es összefoglalásban. Természetesen a Digitális Irodalmi Akadémia Fodor-honlapján ugyancsak.) Reá talán az a legjellemzőbb, hogy a maga és mások – írók és olvasók – könyvekben megtestesülő öröménél, élményénél is fontosabbnak tartotta, irodalmi országjárásaival, fáradhatatlan programszervezésével bizonyította: a könyvek világában élni, a könyvekért, alkotókért, irodalombarátokért fáradozni – Fodor kedvelte e szót – szolgálat. A könyv nemesebb énünk elengedhetetlen formálója, s bár június eleje tájt óriási hullámokban zúdul ránk az új könyvek özöne, értékük, varázsuk is megsokszorozódik ilyenkor.

Tarján Tamás

(A Könyvhét 2017/2. számában megjelent írás bővített kiadása)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

A Könyvhét 2017/2. száma

A Könyvhét 2017/2. száma május 31-én jelent meg a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermek-könyvnapok témájához kapcsolódva

Könyvhét 2017/2. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúA hanta bandaMóraHelikonkönyvszakmaMesekalauzEuro-AuditObserverSaxumSzigetFekete Sas
Belépés