Akaratlanul meglassítottuk lépteinket; valójában siettünk volna. Izgatottan és szorongva igyekeztünk Pilinszky Jánoshoz. Én legalábbis. Tóth Attila, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a Hungaroton irodalmi kérdésekben illetékes vezető szakembere ismerte korábbról a költőt, s mint széles látókörű, szerkesztési munkák sokaságán edzett irodalmár nyugodtabbnak tűnt, de láttam: ő is feszült. A szándékról beszélgettünk: készüljön lemez Pilinszky verseiből, saját tolmácsolásában. Meglepetésemre rám, a kezdő, harmincon inneni egyetemi oktatóra, tudományos segédmunkatársra bízták az összeállítást. S most Pilinszkyhez tartunk, elnyerni jóváhagyását, meghallgatni észrevételeit. 1977-ben vagy 1978-ban? Szinte mindegy.

A lakás, amelynek általa lakott szobájában vendéglátónk hellyel kínált, egyetlen fényforrás félsötétjében árnyékolta esti otthonosságát, egyben átmenetiséget. Aki itt él, többször költözködött a családi megbeszélések nyomán. Érződött a falakon túli közösség: szomszédosan mások is lélegeznek.Segítenek a mindennapi szükségletek, a viszonylagos alkotói nyugalom megteremtésében. Pilinszky cigarettázott, cigarettázott, néha bort kortyolt. Végtelen udvariassága ellenérecsupán arra figyelt, hogy kiválasztott és ki nem választott verseit órákon át felolvassa. Nagy élmény volt. Beigazolódott, amit fiatal barátjától, Kocsis Zoltántól hallottunk: „Ha János verset olvas, tíz centit elemelkedik vele a padlótól a karosszék”. A – jelképesen és a hatást illetően – „lebegő” költő örömmel, két-három változtatással jóváhagyta a lemez-elképzelést. (Az SLPX 13838 – Pilinszky János verseit mondja mégis eléggé átalakult, Maár Gyula tanácsaira, az Amiként kezdtemtől a Szabadulásig vonultatva fel a verseket.)

Pilinszky János 1921. november 27-én született. Kilencvenöt esztendeje. Nem kerek évforduló, mégis megállít. Int, hogy öt év múlva: centenárium, várhatóan „Pilinszky-emlékév”.

Idén [2016-ban] november 27-re esik advent első vasárnapja.

Pilinszkyt, a törekvése, reménye szerint katolikus költőt (aki elsősorban „az univerzum polgáraként” határozta meg magát) természetesen erősen foglalkoztatta az adventi várakozás-időszak és a karácsonyi misztérium. Négysorosa, a 1970. december 22. ugyan más tárggyal rendelődik a csak dátumjelölő cím alá. Ez a vers kézirat-kópiaként az említett lemez borítóján is olvasható. Esszéi, cikkei, levelei több utalást tartalmaznak e hetekre, napokra. Esetenként arra is következtethetünk, mikor hol, kikkel töltötte a szentestét. (Ha a Wikipedián pár másodpercig keresünk, máris egy karácsonyi fényképre pillanthatunk: 1937, a tizenhat éves fiú komolyan áll övéi körében a feldíszített fenyő mellett.)

Nyomtatásban hozzáférhető életműve szerint nem mutatkozik képeslapok sokaságát útnak indító karácsonyi levelezőnek. 1975. december 22-én Kocsis Zoltánnak és szüleinek kívánt boldog ünnepeket, hogy tudathassa: „Köszönöm meghívásodat. 28-án ½ 8-ra ott leszek a Zeneakadémián” (az Új Zenei Stúdió hangversenyén). 1977. december 21-én unokaöccsének, Kovács Áronéknak üzent, családi „törzshelyről”: „Már innen, Székesfehérvárról írok. Utoljára hét évvel ezelőtt Juttával voltam itt ebben az időben… Nagyon félek 78-tól: túlzsúfoltan közeledik”. Futó emlékezés, szűkszavú öröm, köszönő meditáció, körvonalazatlan aggodalom Pilinszky adventje, karácsonya, ha az „évnapba”, az újévbe is belepillant. (Kovács Áron egy évig osztály-, sőt egy ideig padtársam volt a Piarista Gimnáziumban, ahová egykor nagybátyja is járt. Áron néha hozott megmutatni Pilinszky-verskéziratot. A kamasz osztály azért volt igazán hálás, hogy becsempészte Weöres Sándor akkor Antik ekloga címet viselő nevezetes költeményét.)

A Pilinszky-filológia ismét pezseg. 2009 óta emlékező könyvet tett közzé két családtag, Kovács Erika és Kovács Péter. Elemzéskötet jelent meg a csúcsvers Apokrifról, szakmunka például Sebők Melinda és Maczák Ibolya jóvoltából (a halálmotívumról, illetve a színművekről). S mily sokan olvassák mostanában – sokaknak bizonyára ez lesz a karácsonyi ajándékkönyv – Bérczes László Törőcsik Mari című interjúkötetét, melyben sűrűn felbukkan Pilinszky, a barát, a színművésznő gyermekének keresztapja. Zsenije, félelmei, szokásai, humora, időnkénti vesszőfutása. Ahogy Velemben pihenve, pár háznyira Törőcsikéktől zenét hallgatott! Nem kedvenc klasszikusait: modernebbet. Nyitott ablaknál, az utca felé kihangosítva. A falu lakosai nemhogy szétszaladtak volna: reklamáltak, ha az örökösen feltett lemez hosszabb időre elhallgatott. (Magam is láttam Velemben a költőt, amikor Reményi József Tamás barátommal arrafelé túráztunk. A helybeli presszó kertjében ült. Előtte sem kávés, sem konyakos pohár. Füstkarikákat eregetve, felszegett fejjel az eget fürkészte. Nem mertünk odalépni hozzá. Aligha emlékezett volna a minapi hanglemezszerkesztés estéjére.)

1967-ben Advent… kezdettel kisesszét írt az első vasárnapról, „a lélek hajnaláról”. Pár hét múlva a Karácsonyi gondolatokban ezt: „Egész létünk a szeretet isteni »túlkapásainak« drámája. […] Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának ünnepe”.

Tudunk-e csillagszórót gyújtani ebben a jelben…?

Tarján Tamás

(Fotó: Pilinszky János fényképe a Szép Versek című antológiában Kötet címe: Szép versek 1971 Kötet megjelenési éve: 1972 A kép köteten belüli sorszáma: 44- Wikipédia)