Tandori Dezsőre emlékezünk
Laik Eszter - 2019.02.13.
Elhunyt Tandori Dezső. A lesújtó hír hallatán először bennakad a lélegzet, azután előjönnek az emlékek. Tandori Dezső a Könyvhétnek is szerzője volt hosszabb időn keresztül, 80. születésnapjáról a Könyvhét 2018. évi 4. számában Laik Eszter írásának közlésével emlékeztünk meg. Az írás közlésével most Tandori Dezsőre emlékezünk.
A tenyeréből csipegetünk – Tandori 80
Úgy alakult, hogy már gyerekként sokat hallottam a nevét, tudniillik egykor édesapám évfolyamtársa volt a Petőfi Gimnáziumban (Tandori osztályfőnöke Nemes Nagy Ágnes – micsoda évfolyam!), s később magam is petőfis lévén sokszor dicsekedtem e ténnyel, amivel különösen magyartanárokra lehetett jó benyomást tenni – még ha ebben vajmi kevés egyéni érdem volt is.
Aztán mélyebben az egyetemen sikerült elmerülni a Tandori-univerzumban; ki más, mint Tarján Tamás által. A sakkversek kódját, melyekben néhány lépés rejti élet és halál krisztusi misztériumát, a Tarján-előadásokon fejthettük meg. Ha Tamás még velünk lenne, nem vitás, hogy ő, a Tandori-életmű legnagyobb ismerője (és a Könyvhét másik nagy T-je) írná a születésnapi köszöntőt. Az életmű egyébként Tarján öt évvel ezelőtti becslése szerint – Tandori 75. születésnapi estjén a PIM-ben – úgy huszonhat méter, könyvespolchossz mértékegységben mérve. Maga az ünnepelt nem jelent meg ezen az esten személyesen, de hát tudjuk, hogy Tandori a hosszú évek óta tartó jelen-nem létével is erősebben van jelen, mint sok más látszani oly igen igyekvő embertársa. Tandori maga a jelen-ség, nem szükséges ehhez a fizikai való. Kívül- és távolmaradása híressé lett, sok oka van ennek, a kora csak járulékos elemként adódott hozzá – meghatóan szépen írt erről 2012-ben Kornis Mihálynak, aki Tandori-estjére invitálta a mestert, és levelezésük megjelent a litera.hu-n:
„Magam teljesen felhagytam minden ottléttel
(csak ahol a khm, khm szervezetiség megkövetelte, jaj)
ám annak az érzetnek éltem (bár boldog így is csak szorongások közepette voltam, és erősen robbanásos életemet csak azért nem foglalhatom össze
»okos« szavakban, mert még semmin sem vagyok igazán túl, attól tartok), tehát annak az érzetnek, kb. 1999–2001 óta, no szereplés etc.”
Szólt még e levélben – élet és halál mellett – kártyabajnokságok számáról, verebeiről és Paddington mackóról, Virginia Woolfról, egyszóval néhány kedves életen-át-társáról, akik a már említett Tandori-univerzum benépesítői. A szereplők persze ennél sokkal többen vannak: Szpéróval, lovakkal, madarakkal, medvékkel, presszókkal, borozókkal, sakk-lépésekkel, rajzokkal, Sylvia Plath-szal, Salingerrel, Chandlerrel, krimikkel telik ki az a huszonhat (azóta huszonhat és fél) méter, amelynek kezdőpontja a Töredék Hamletnek és jelenleg a Tandori Light / Elérintés című kötetig tart.
Elképesztő, mennyi műfaj fér ebbe bele (megint csak Tarján szavaival: Tandori a magyar irodalom extrémsportolója): vers, regény, aforizma, mese, krimi, rajz, totószelvény és sakktábla – „Mások hogyan írták / össze azt a sok micsodát, Kosztolányi / a hírlapi cikkeket, jesszus, mennyit”, hogy saját sorait vonatkoztassuk rá.
De ha már a cikkek: többek közt a Könyvhét „Tandori-oldalán” csillogtatta-szikráztatta meg rendszeresen a könyvekről szólás csak őreá jellemző retorikáját: recenzióként épp olyan játékos-filozofikus költészeti remekléseket produkálva, mintha verset írna. Megunhatatlan újra és újra olvasni ezeket a kritikákat, mert ott lapul bennük a tandoris életbölcselet – amiképp a lap egy 2013-as számában írta a Typotex Kiadó Hét főbűn-sorozatáról: „Tehát az élettel ilyen pajtáskodó, cikizős viszonyban lenni nem bűn, hanem adok-kapok, oda-vissza. Ellenben szegény-szerény szellemem nem állhatja meg maró gúny nélkül: ez az oda-vissza kiszúrósdi-játék volt az, amit szép életnek, jó életnek, jó firgés-forgásnak, hempergőzésnek stb. neveztünk. A bűnök helyett mondjuk azt: szép kis életünk volt, van. Hagyjuk a bűnöket, ott van helyettük, amit így nevezhetünk: a »Jó«.”
Ez a pajtáskodó-cikizős viszony (amelynek mélyén, a felszín alatt persze döbbenetes életismeret tőkesúlya biztosítja a vers hattyúsima siklását) és a nagybetűs Jó a Tandori-költészet védjegye. „Ezeket a dolgaimat vicceknek, »gondolatoknak« veszik többnyire – írja Egy álpetőfi Hamletnek című önfricskázó dalocskájában legfrissebb kötetében, a Tandori Lightban –. Ezek pedig: az egzisztencialitás. Az egzisztencialitás a tematizálatlan. Csak engedményt teszek.” Egy valaminek persze sosem tesz engedményt: a tökéletesre csiszolt nyelvnek („Szerettem volna, ha úgy van. / Nem volt úgy. / Kértem: legyen úgy. / Úgy lett.” – A puszta létige szomorúsága.)
Ahogyan Mohai V. Lajos jellemzi a magyar költészet TD nevű bolygóját: „Tandori költői lénye példa nélküli jelenség volt és maradt: az arisztokratikus beállítottságú, a pátosznak könnyen engedő hazai lírafelfogáson, költői magatartásmódokon szinte föllépése pillanatában befoltozhatatlan lyukat ütött. Igaz ez rajzaira is. Még az elnézőbb tekintetek is óvatos derűlátással mérlegelték a kádári konszolidáció első évtizedében, a hatvanas években induló, különös költő belső univerzumát: kellett Vas István roppant tekintélye ahhoz, hogy TD kibontakozása elé a hivatalos kultúrpolitika ne állítson leküzdhetetlen akadályt.”
S lám, végül ő maga nem kért a kultúr- és semmilyen politikák játékmezőjéből, fölénőtt minden hatalomnak. Maradtak hát madarai, akikből egyetlen verebecske sem eshetett le a tudta nélkül, s akik immár a Tabán zöld gyepe alatt pihennek. És „mint ha lélekvándorlásban hihetnék”, talán mi, olvasói lettünk e madárkák örökösei, akik lelkesen csipegetjük fel a kiszórt magot, vagy egyenesen a markából csemegézünk, hiszen a tenyeréhez szelídített bennünket. Isten éltesse a nyolcvanéves Tandori Dezsőt!
Laik Eszter
Fotó: Frank Tichy