Az 1972-ben alapított Tokaji Írótábor a „hőskorban” nem két és fél napos időtartamú volt, mint mostanság. Egy egész héten át élvezték a meghívottak a település, a tágabb környék vendégszeretetét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tett utazások, család- és intézmény-látogatások, az észak-magyarországi „kishazával” történő ismerkedés ugyanolyan fontos elemét képezte a programnak, mint a tanácskozások délelőttjei, a viták délutánjai, s kiváltképp az esti borozások.

Természetesen nem mindegy, a pohár buzgó, éjszakába nyúló emelgetése után mennyi idő jut pihenni, hogy másnap legyen energiánk gondolatok befogadására és ébresztésére, hajóútra a Bodrogon, utazásra a környék valamely nevezetességét fölkeresve. Magam 1973-tól kapcsolódtam be a tábor munkájába, s jó szívvel emlékezem mindazokra, akikkel (még a régi középiskolai kollégium öreg falai között) szobatársként hozott össze a sors a nyaralással felérő egy hét során. De pihenni legjobban Bertók László társaságában lehetett. Ha nem tévedek, mindössze egy alkalommal fordult meg a táborban, s talán nem is maradt ott végig. Csöndes derűje, akkurátusan körültekintő reggeli készülődése, valamennyi esemény iránti udvarias érdeklődése, egy-egy sziporkás-szójátékos megjegyzése rám, szertelenebb és szétszórtabb táborlakóra példaadó hatással volt. Sokat tréfálkoztunk, beszélgettünk erről-arról.

Bertókot talán még álmából sem igen verte fel, hogy költőtársa és druszája, Kalász László odahaza, Szalonna községben – ahol tanított, majd könyvtárosként működött – megszokhatta a korai kelést, és hajnali hat körül az akkortájt még közismert mozgalmi dal, a „Már termelnek újra a gyárak…” sorait a dúdolásnál hangosabban osztva meg a kollégiumi közösséggel, szobáról szobára járt, jóféle pálinkát kínálva. Kalász Laci úgy vélhette, termeljen mielőbb szellemi javakat a gyülekezet, ha már összeverődött. A „gyár”, a gondolatüzem serénykedéséből ő maga inkább csupán a „zenés ébresztővel” kért részt.

Akkortájt lehetett ez, amikor azután az év végén a Születésnapi páros című versének papírlapját
vonta maga elé Bertók László: „Ma lettem kerek negyvenöt, / most éppen magamhoz jövök, / csöngetek, mintha valaki / meg akarna köszönteni…” Mivel 1935. december 6-án született, könnyen kiszámítható: idén Mikuláskor már a nyolcvanéves Bertók László keresheti fel jelképesen önmagát az újabb számvetés, szembesülés szándékával. S ott jár nyomában a „születésnapi páros”, a páros rímű kétsoros: legújabb könyve, a Firkák a szalmaszálra 405 kapcsos rímű aforizmát, epigrammát, csattanós mikroverset ölel fel. Ars poeticát („Mert a konklúzió mindig ugyanaz lesz, / mint az anyaölbe, menekülsz a vershez” – Konklúzió), csípős bölcsességet („Európa, te vén spiné, de jó volna, / ha egy tüzes bika megint elrabolna” – Európa), az idősödés évein átcsillanó személyes szösszenetet („Október, zárnak be a kis női blúzok, / de a tizenkilencre még lapot húzok” – Hatvanas) és még sokféle versszirmot, sziromverset.

A tokaji találkozást követően jobbára a posta tartotta köztünk a kapcsolatot, később az ünnepi könyvhét Vörösmarty téri pódiuma nyújtott lehetőséget évről évre egy-egy új Bertók-kötet bemutatásához, a rádió által is rögzített párbeszéd keretében. Örömömre könyvespolcomon szaporodtak Bertók dedikált könyvei. Egyik bejegyzését (a Deszkatavaszba) valójában nem szolgáltam meg: „…köszönettel a (teli)találó Őrizem a szonett-ért (bár, sajnos, már nem őrizem), barátsággal, szeretettel…” A Pécsett, 1998. augusztus 12-én kelt bejegyzés Reményi József Tamás barátomat, szerzőtársamat illetné, mivel a hivatkozott című Bertók-paródiát, a bertóki nagy „szonettkorszak” reflexiójaként (utalással a Három az ötödiken címmel 1995-ben összegyűjtött 243 szonettre) szinte teljes egészében ő írta.

Büszkeségem a Két lepke csapkod 292. sorszámú füzete is (2007). Meglehetős ritkaság, szerzői kiadás. Bertók László Szalai Kata festőművész szolnoki kiállításához írta azokat a haikukat, amelyek a kiadványban illusztrálva láttak napvilágot. Együtt lélegzik költemény és kép. A megrímelt haikuk a költői keresztségben a háromkák műfajnevet kapták, 2004-ben 243 sorakozott fel belőlük is. A „lepkés” albumban – ahogy nem az első, hanem az utolsó oldalra írt dedikáció mondja – „A Háromkák utáni háromkák…” kaptak helyet, „…jókívánságokkal, barátsággal…” indítva útnak Pécsről, 2009. január-februári dátummal. Az első kettőt, az (1) és a (2) jelölésűt idézem: „Az eget fogom, / s nem tudok átnyomni egy / gombot a lyukon”; „Agyafúrt dudva, / kimegy a kert alóla, / s magára húzza”.

A Magvető mostani újdonsága szerény címet visel: „firkáknak” nevezi rímes kétsorosait, és törékeny „szalmaszálra” íródnak a szokatlan graffitik. Mégis összegző, summázó kötet ez, szerepel is benne Summa című elmerengés: „Az éppen hogy és a sehogy se között, / ott is a mindenség hömpölyög”. Előre s visszafelé pillant életévtizedein a Nyolcvanéves. Mint egykor a Születésnapi párosban, önmagát szólítva: „…mért nem hetven, hetvenegy, / vagy tizenöt vagy huszonöt, / hogy szabad légy, ha megjövök, / és tudd, hogy éppen annyi vagy, / amennyit megfog a fogad…”

Vagy, Laci, vagy! Szabad vagy – s éppen annyi vagy, mert megalkottad költői világodat.

Emeljük buzgón poharunk!

Tarján Tamás

Bertók László: Firkák a szalmaszálra
Magvető Kiadó, 112 oldal, 2990 Ft