Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

“Szeretnék valami szépet és biztatót mondani, de nem tudok” – Potozky László

Kurcz Orsi - 2015.06.03.

Potozky László legújabb alkotása egy ijesztő regény. Na persze nem vámpírok vagy éppen szörnyek miatt félelmetes ez a könyv, hanem azért, mert a mai valóság ihlette. Disztópiáról, a modern korról és reménytelenségről beszélgettünk az íróval.

– Milyen indíttatásból kezdett el írni?

– Húszéves koromban, Kolozsváron gondoltam először arra, hogy író legyek. Akkoriban mondhatni egyfajta szociális válságban voltam, és az első indok az írásra – amely aztán idővel szertefoszlott – az volt, hogy én is legyek valaki, kicsit becsüljenek meg, esetleg ámuljanak el rajtam a környezetemben élők, ha már a konvencionális, bulizós-ivós-hülyülős fronton nem sikerült bizonyítanom. Akkoriban hagytam ott az első egyetememet, a pszichológia szakot, nem kibuktam onnan, csak bele, nem bírtam tovább csinálni, képtelen voltam a sok invalid elméletet magolni. Kicsit gyerekes ez, tudom, de akkoriban tényleg szükségem volt arra, hogy érezzem, mégsem vagyok teljesen vesztes. Így kezdtem el írni.

– Legújabb könyvét, az Élest mi ihlette?

– Sokat hallottam olyan egyetemista lányokról, akik prostitúcióból tartják el magukat, de városi legendának hittem ezeket a sztorikat. Aztán egyszer Pesten, amikor még nem laktam itt, visszafelé tartottam a szállásomra a Thököly úton. Ott történt az, ami az első szikrát adta: egy teljesen átlagosan kinéző lány odajött hozzám és azt kérdezte, nincs-e kedvem csinálni valamit? Döbbenetemben csak ráztam a fejem, mert tudtam, hogy ő azok közül való, akikről csak a kocsmaasztal mellett hallottam. Aztán később a kezembe került egy Stasiuk-novella, ami szintén löketet adott. Végül csalódtam a szövegben, mert rájöttem, hogy többet, mást vártam tőle, de gondoltam, legalább azt az életérzést, hangulatot, amit beleképzeltem, megtartom magamnak, hátha jó lesz még valamire. Jó is lett, megihlette az Élest.

– Esetleg önéletrajzi elemeket is találhatunk a regényben?

– Az írók azt hiszem akaratlanul is elhintenek önéletrajzi utalásokat az írásaikban. Így én is hiába tagadnám, még azok is rájönnek erre, akik nem tudják, mik történtek velem egyetemista koromban. Persze semmit sem vettem teljesen át a valóságból, mindent a próza világához igazítottam. Szóval igen, a saját valóságomból is gyúrtam bele a cselekménybe, kicsit talán nagyobb mértékben, mint az előző írásaimban. De szinte minden esetben hozzátettem vagy elvettem valamit. Távolról sem önéletrajz-írás volt a célom, hanem az, hogy a képességeimhez és tudásomhoz mérten a lehető legjobb regényt csináljam meg.

– A regényben megjelenő valóságnak mennyi köze van a mai fiatalság világképéhez?

– Nehéz kérdés. Az én saját világképemhez rendkívül sok köze van az Élesnek, akár azt is mondhatnám, hogy többnyire ilyennek látom a világot, de ki vagyok én, hogy az összes generációbélim nevében véleményt mondjak? Valamennyi köze az Élesnek viszont biztosan van a nemzedékem világképéhez, hiszen én is tagja vagyok ennek a korosztálynak. Különösen azokéval egyezhetnek a regényben foglalt meglátásaim, akik hozzám hasonló személyiségek: kissé borongósak, van bennük valamennyi szociális érzékenység, kritikusok, humanisták, és a legkisebb igazságtalanságon is képesek feldühödni, még akkor is, ha az nem velük történik.

– Van kiút ebből, az Élesben megrajzolt disztópikus világból?

– Szeretnék valami szépet és biztatót mondani, de nem tudok. Mindez amiatt van, mert az ember mindmáig nem volt képes megtanulni az élet tiszteletét. Ezalatt pedig nem csak azt értem, hogy ne ölj. Hanem azt is, hogy ne vedd semmibe a másikat, ne élj vissza a hatalmaddal, ne használd ágyútölteléknek a nálad gyengébbeket, vagy pedig éppenséggel ne sajnáld le a védteleneket. Az élet végső megrontásának a korában élünk.

– Vajon segíthet egy regény azon, ahova a világ tart?

– Kizárt. Nem elég erős médium ma már az irodalom. Sőt, annyira sivárlelkűnek meg butának látom a világot, hogy meggyőződésem szerint egyetlen művészeti alkotásnak sincs már akkora ütőereje, hogy irányváltoztatásra bírja a társadalom egészét. Ma már annyira erős, száraz világban élünk, hogy bármennyire mély és durva, egy film vagy könyv már nem tud úgy sokkolni, hogy valós nyomot hagyjon az életünkben. Túl gyenge ingerek ezek és nem valódiak, ezerszer erősebbek érnek nap mint nap az utcán vagy az interneten. És azok sem érintenek meg szinte senkit. Hiába sűrít már a művészet, ha a valóság sokkal sűrűbb nála.

– Ön szerint mi lehet a megoldás?

– Nem tudom. Erre nálam tapasztaltabb írók, gondolkodók talán tudnának felelni, de nekem egyelőre túl kevés tudásanyag áll a rendelkezésemre, és nem is agyaltam még eleget ezeken a dolgokon. Évtizedes folyamatok ezek szerintem.

– Kiknek és miért ajánlaná az Élest?

– Először azt hittem, csak a fiatalok fogják szeretni, hiszen róluk szól. De az idősebb korosztály tagjai is bólogattak rá, valamint a középkorú próbaolvasók is. Szóval bárkinek ajánlom, akit érdekel egy nagyon mai történet, és aki esetleg kíváncsi arra, hogy milyennek látom a világot. Mert, mint említettem, gyakran kaptam azon magam, hogy – noha nagyon különböző jellem tőlem – az én bánataimat, frusztrációimat adom kölcsön az elbeszélőnek.

– Tervez újabb kötetet?

– Egyelőre nem tervezek semmit. Több ötletem van, aztán lehet, hogy egyszer csak az egyik regénnyé növi ki magát, és két év múlva ismét ott fogok ücsörögni a Könyvhéten. Így voltam az Élessel is, nem tudtam az első pillanattól fogva, hogy regény lesz belőle.

Kurcz Orsi

Potozky László: Éles
Magvető Könyvkiadó, 240 oldal, 2990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldal
Belépés