Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Könyvhét folyóirat

Pszichoanalitikus történelmi tabló – Nádas Péter: Világló részletek

Mátraházi Zsuzsa - 2019.04.10.

„Egyszer éjszaka, amikor a szüleink már nem éltek, Magda nagynéném ágya mellet üldögélve, tanácstalanul előadtam, hogy nekem vannak ilyen, nem tudom, honnan származó képeim…  a bizonytalan eredetű, kötetlenül megjelenő képek vajon az emlékezés képei, vagy éppen éberálmok-e, fantáziám önkéntelen termékei, azaz képzetek, vagy, ahogy a nyelvújítás kori magyar irodalom mondja, képzemények. Esetleg egyik tudati állományba sem besorolhatók. Talán az emlékezés ősállományából származtak át… Szerkezeti képek. Ősképzetek másai.”

Monumentális, formabontó emlékiratában, a Világló részletekben írja e sorokat Nádas Péter, azzal a valószínűleg első, és gyakran visszatérő emlékképével kapcsolatosan, hogy egy budapesti lépcsőház fordulóján repül az őt karjában tartó anyjával a hidegen fellángoló fal felé, majd belezuhan. Fennmaradt dokumentumok, emlékezések és elbeszélt családi történetek alapján 1944. június 27. éjszakájára datálja az esetet. Még kétéves sem volt akkor.

Az első emlék leírásával, elemzésével, a valóssága utáni szellemi és pszichés nyomozással közelíthető meg a módszer, amellyel Az emléklapok egy elbeszélő életéből alcímű művében Nádas megújítja a memoár műfaját. A figyelmet lankadni nem engedő asszociációfolyam az „egy szuszra elmondott” több mint ezerkétszáz oldal. Az egyik emlék előhív eltérő időpontban és térben zajló másikakat, történetláncolatokat indítanak el a memóriába bevésődött érzetek, illatok, bűzök, hangok, látványok, zajok. Mert az „ember érzékei előbb súgnak, mint az értelme”. Ezeket veti össze a hallott történetekkel, családi emlékiratokkal és elhallgatásokkal, történelmi dokumentumokkal, leleplezi a torzításokat, drámákat ír le, és nem kíméli szeretett hozzátartozóit sem. A nyitó és záró oldalak 1944-et és 1956-ot jelölik meg határkőnek, de a gondolatok időnként előre, egészen napjainkig cikáznak, ugyanakkor akadálytalanul visszanyúlnak a dédapa öccséig, aki ismerte Kossuthot, feltárják akár a tiszaeszlári vérvád részleteit vagy arra ösztönzik az írót, hogy a franciák értetlenségével szembeszállva keresse a Le Vernet-i büntetőtábor nyomát, kutassa a XX. század fontos eseményeit. Személyes történelmet ír.

Parancsszóra persze nem tolulnak fel az emlékek. Elő kell hívni őket. Ezt segíti Nádas pszichoanalitikus tapasztalata. Amikor 1967-ben, élete egyik válságos időszakában kivonult a nyüzsgő városból Gombosszegre, Freudot, Jungot, a kollektív tudattalanra vonatkozó elméletet tanulmányozta, és a helyi református lelkész, valamint Polcz Alaine közreműködésével kipróbálta az önanalízist. Majd évtizedeken át minden reggel leírta a vele előző nap történteket és azok álombeli feldolgozását.

Mindenekelőtt a személyiség és az öntudat kialakulását igyekszik kibogozni a memoárban. A kisgyerek külső körülmények alakította fejlődését, akinek első összefüggő mondata a bombázásra figyelmeztető hang nyomán formálódott: „Bácska, Baja, légoltalom, vigyázz.” A nagyobbacskáét, aki összefüggést talál a ciánozás és a cionisták kifejezések között. A gyerekét, aki nevét érzékeny nagybátyjától, az önnön életét a legendárium szerint szerelmi bánat miatt kioltó Györgytől „örökölte”, de gyanítható, hogy a férfit a másságát elfogadni nem tudó rokonság kergette a halálba. Ugyanők hasonlították a szerzőt Elemérhez, a család szégyenéhez is, aki azért lett öngyilkos, mert rajtakapták szerelmével, egy férfival. Apja szintén önkezével vetett véget az életének. Az elbeszélő is sokszor élt át depressziós időszakokat, és nehezen szabadult az öngyilkossági késztetéstől.

Ellentmondásos örökséget cipel. A nagyszülők nagypolgári életvitelét, illetve liberális beállítottságát, szülei és nagynénje antifasiszta ellenállói tevékenységét, kommunista meggyőződését, a családi neveltetést, ami az öröm kifejezésére is hatással volt. Ahogy apai családjáról írja: „Nevelőik minden alkalommal következetesen leállították a nevetésüket, apjuk pedig, aki nem volt éppen finom ember, megbüntette őket az ildomtalanságokért.” Ezért felnőttként is valamennyien „torokhangon, mintegy hápogva”, nevettek „visszanyeldekelve a nevetés illetlen örömét”. A szerző szülei igen korán megismertették fiukat a természeti vagy kémiai jelenségek okával, következményével, de, mint emlékezik: arra is megtanítottak, hogy soha nem fázom, soha nincs melegem, soha nem vagyok szomjas, soha nem vagyok éhes, soha nem vagyok fáradt, soha nem vagyok álmos, és főleg nem unatkozom”.

E nehéz lelki batyuval érkezik meg a könyv végén a magyar 1956-hoz, amely „a forradalmak több évszázadra nyúló korszakának romantikus és idealista történetében kínos és véres lecsengés… A megtorlások éveit túlélte az emblémája, de csak a legprimitívebb antikommunista propaganda mementójaként élte túl.” Felvillantja a forradalom Petőfi körös előzményeit, saját emlékképe alapján dönti el a vitát, hogy Nagy Imre a Parlament erkélyéről vagy egyik ablakából intézett-e beszédet az egybegyűlt tömeghez, amely irányította is a miniszterelnök megszólalását. Európa utolsó forradalmának kettős, bel- és külpolitikai kivéreztetését elemezve a szerző – aki számára a szabadgondolkodásból máig nincs visszaút – újra önnön érzéseihez és a mához kanyarodik: „Azóta nemcsak az önkényuralmat gyűlölöm, de a respublika és a demokrácia gyengeségei, olcsó színjátékai és önveszélyes elfogultságai láttán sem tudom a fejemet elfordítani.”

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit

Nádas Péter: Világló részletek I-II.
Jelenkor Kiadó, 1212 oldal, 7999 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés