Öt év után, Wünsch híd címmel újabb lemur-könyvet vehetünk a kezünkbe, amely motivikusan az eddigi könyvek összefoglalásának is tekinthető. Garaczi a római mitológiában a visszajáró lelket szimbolizáló lemurhoz hasonlóan visszatér a múltba, a már nem létező és nehezen rekonstruálható világokba és úgy mozog bennük, akár egy szellem. Az új könyvről és a már készülő következő lemur-kötetről beszélgettem a szerzővel.

– 2010-ben, amikor az előző lemur könyv kapcsán beszélgettünk, azt mondtad, hogy a következő könyv az 1980-as évek Budapestjén játszódik majd, ebbe a történelmi változásokban is gazdag időszakba vezeted a hősödet. Ez megvalósult, és most itt beszélgetünk, majdnem szemben a Szépművészeti Múzeum mögötti, a Városliget-tónál elhelyezkedő, funkcióját vesztett híddal, ami a kötet címadó objektuma.

– Sok szöveget írtam az elmúlt években, ezeknek egy részét használtam fel a Wünsch hídhoz. A 80-as évek underground világáról szóló szövegek valószínűleg a jövőre megjelenő új kötetbe kerülnek. A Wünsch híd bizonyos szempontból lezárás és összefoglalás, megjelennek korábbi motívumok, ugyanakkor a feldolgozás módja különbözik az eddigiektől, ahogy a következő könyvem is más lesz. Nem biztos, hogy ezzel a két könyvvel lezárom a lemuros korszakot. Például a gimnáziumi évek kimaradtak, miközben vagy tíz éve gyűjtök anyagot ehhez az időszakhoz.

– Hogyan szerveződik meg a szövegtest, amikor több száz cédulából dolgozol?

– Beírom őket a gépbe, dúsítom az anyagot, és mikor már elég szövegrész van, akkor valamiképpen térben próbálom látni az alakuló könyvet, szöveggomolyagként, amiben a még nem teljesen megformált részek mozognak, keresik a helyüket. Kapcsolódási pontok jönnek létre, motívumháló, történetív, ezek lebomlanak, újraépülnek. Mikor szilárdulni kezd a váz, látszanak már a hiányok is, ahová új, beilleszthető szövegek kellenek. A Wünsch hídnál a Félcédulák és a Búcsúcédulák című részek ténylegesen sok kis jegyzetből álltak össze. A cél egy kompakt, organikus, egységes, élő szövegtest. Mikor kész az első verzió, pihentetem, aztán még egyszer nekifutok, újra átnézem, átgondolom, átdolgozom, felolvasom magamnak. Sokat dolgozom a szövegeken, igyekszem magamból és a tervből a maximumot kihozni. Nem szeretem az üresjáratokat, a fecsegést, igyekszem megszabadulni a felesleges részektől. Sajnálom a szót, ahogy Marno János kollégám mondta. Talán ezért sem vaskosak a könyveim.

– A csecsemőkori benyomásoktól kezdve a gyermekkori emlékeken át egészen az öregkorig bepillanthatunk a hősöd emlékeibe, az ő szemüvegén át látjuk a rendszerváltás emblematikus eseményét, Nagy Imre és társai újratemetését és azt a bizonyos Wünsch hídat. Hányféle olvasata van a címnek?

– A Városligeti-tó mellett áll ez a különös építmény, régen a földalatti ment el alatta. A vágányokat betemették, de a híd – immár funkcióját vesztve – szerencsére megmaradt. A kisföldalatti tervezőjét és kivitelezőjét Wünsch Róbertnek hívták, róla kapta a nevét. Ez a híd, mint mementó, mint egy díszes tárgy a tó mellett, mint fölösleges kerülő az ég felé, mint egy új, felső nézőpont lehetősége, vagyis mint metafora sok mindent jelenthet.

– A könyvet Ildikónak, a feleségednek és Hazai Attilának ajánlottad. Attila barátsága, betegsége és halála az egész regényben visszatérő elemként van jelen.

– Sok motívum szerepel a barátságunkból, a viszonyomat próbáltam megérteni, megfogalmazni ehhez a tragikus élethez.

– A Hazai Alapítvány, melynek te is aktív tagja vagy, az ő munkásságának állít emléket. Mik a tervek, feladatok?

– Attila anyukájának, Hazai Évának a kezdeményezésére hoztuk létre az alapítványt Podmaniczky Szilárddal és Németh Gáborral. Segítőink között van Sarankó Márta és Berta Ádám. Az alapítvány két fő célja: Attila emlékének az életben tartása és egy irodalmi díj kiadása. Létrejött Hazai Attila honlapja, és megjelent A maximalista című posztumusz novelláskötet, amely kötetben meg nem jelent novellákat tartalmaz. Szeretnénk, ha Attilának az életében megjelent könyvei is újra kaphatók lennének. Az irodalmi díjat tavasszal, Attila születésnapján, a Könyvfesztivál környékén fogjuk kiadni (az interjú készítése óta ez megtörtént, a szerk. megjegyzése), és lehetőleg fiatal, Attila szellemiségéhez hasonló, kísérletező alkotónak szánjuk. A portálon Attila teljes munkásságát igyekszünk bemutatni, hiszen a könyveken kívül zenélt, forgatókönyveket írt, szerepelt filmekben, festett és rajzolt. Erről a gazdag életműről egy monográfiát is szeretnénk életre hívni: Szabó Gábor a szegedi egyetemen tanítja Attila műveit, és úgy tűnik, érdekli ez a feladat.

– Arc és hátraarc című könyved írásakor Ottlikot olvasgattál, az ő tiszta és sallangmentes prózája hatott rád. A Wünsch hídnál mi hatott leginkább?

– Sok verset olvastam: Rilkét, Holant, Marnót, Kukorellyt, Nemes Z-t. Most, hogy a következő könyvet írom, több prózát, főleg novellákat olvasok. Úgy tűnik, ez az új könyv, mely a tervek szerint a 60. születésnapomra fog megjelenni, hagyományosabb próza lesz: novellafüzér vagy regény.

Szénási Zsófia

Garaczi László: Wünsch híd
Magvető Kiadó, 160 oldal, 2990 Ft