Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Őszi kalandok, romantika és tudomány kicsiknek és nagyobbaknak – gyerekkönyvek

Szénási Zsófia - 2018.10.10.

Aki végig csinálja, garantáltan elfárad!
A sporteseményekben gazdag nyár után a Tessloff és a Babilon Kiadó folytatja 30 másodperces sorozatát, ezúttal a Sport és Az ókori görögök világába vezetve ifjú olvasóikat. John Brewer sportkönyve nemcsak a sport és az olimpiák történetét tekinti át, hanem a sportolás fiziológiai oldalával is foglalkozik. A 3 perces feladatokban mérhetünk légzésszámot és izomerőt, és az egyes sportok bemutatásánál is mindig van valamilyen sportos feladat. Aki végig csinálja, garantáltan elfárad! A kötet a csapatban játszható labda- és ütős játékok mellett végigveszi a fontosabb egyéni sportok jellemzőit is. Az ókori görög társadalomról szóló kötetben Cath Senker játékos és szórakoztató módon vezeti be a gyerekeket az ókori görögök mindennapjaiba. A városállam és a demokrácia fogalmainak megismertetése mellett foglalkozik az életmóddal, a görögök otthonaival, étrendjükkel, öltözékükkel és hiedelmeikkel. Megtudhatjuk, milyen volt akkoriban a gyerekkor, milyen oktatás létezett, kik milyen munkát végezhettek. Mindenből kapunk egy keveset, amiért az ókori görögöket csodáljuk: az isteneikből és az ünnepeikből, az építészetükből, művészetükből és tudományukból, és arra is fény derül, hogyan ért véget az annyira megsiratott aranykor. Kezdő olvasóknak szól a kiadó Szeretek olvasni című sorozata, amelynek új köteteit kortárs magyar szerzők és illusztrátorok jegyzik. A mindössze 31 oldalas könyvecskék közös jellemzője, hogy tulajdonképpen négy fejezetből álló mini meseregények, könnyen érthető a szöveggel, a szokásosnál nagyobb betűkkel, vidám illusztrációkkal és elgondolkodtató tartalommal. Sepsi László Gogol, a szemétmágus című könyve a mágus és a borzalmas Trutymák esetét meséli el, míg Deres Kornélia Emma és az Elefánt című meséje egy különös barátság története. Előbbit Kelemen Czakó Rita, utóbbit Kállai Nagy Krisztina illusztrálta. 50 tuti tipp, hogy szeresd a tested! címmel jelent meg a hazájában hulahopptársulatot vezető Marawa Ibrahim előadóművész kalauza tini lányoknak Fenyvesi Orsolya fordításában. A szerző kertelés nélkül beszél benne olyan dolgokról, amik gyakran még ma is tabunak számítanak: Hol és hogyan működik a női test? Mi számít egészségesnek és mikor gyanakodjunk? Szó esik a mellkérdésről, a menzeszről, a szőrtelenítés problémáiról, a magas sarkú cipők viseléséről éppúgy, mint a hajviseletről, a testalkatról és a hormonok kiszámíthatatlan működéséről. A vicces sztorikra felfűzött praktikus tanácsokat Sinem Erkas pop art jellegű, egyszerre figyelemkeltő és vidám alkotásai teszik még érthetőbbé.

Őszi színek és élőlények minden mennyiségben
Neked is lehet egy kutyád! – lehetne a Napraforgó Kiadó kisiskolásoknak szánt könyvének címe, mely egy virtuális játékhoz kapcsolódik.  Kay Woodward A tökéletes kiskutya című kiadványához ugyanis le kell tölteni egy applikációt a netről és máris mindenkinek lehet egy aranyos kutyusa, amiről gondoskodni lehet, amit etetni, itatni és szeretgetni kell. Ovisoknak szól az Évszakok című leporelló sorozat, amelynek őszi darabjai – Őszi álom és Őszi kaland – címmel az ősz szépségeibe és az őszi teendőkbe, szokásokba avatják be kis olvasóikat. A könyveket Major Eszter írta és Kecskés Anna illusztrálta, utóbbi

egy kis színezőt is készített a könyvekhez. 3 éves kortól ajánlja a kiadó a Kis Felfedezők című sorozatát, amelynek legújabb darabjai a tengerek és a rovarok világába vezetnek. Minden, ami tenger címmel a vizek birodalmának legérdekesebb helyeit, úszóbajnokait, kincseit és veszélyeit ismerhetik meg az olvasók: találkozhatnak a korallzátony és a jeges vizek lakóival, az óceánok és a mélytengerek őslakóival, valamint a legfélelmetesebb ragadózókkal. A másik kötet Bogarak címmel a rovarok szerteágazó családjának legszebb, legszorgalmasabb és valamilyen szempontból rekorder egyedeit veszi sorra; szó esik a legkisebbekről és legnagyobbakról, a nagycsaládosokról, a hasznos és ehető rovarokról, a repülő és csúszómászó lényekről. A kemény lapra nyomtatott, kihajtható ablakokkal ellátott színes könyvecskék bizonyosan nagy örömet okoznak az óvodás korcsoportnak. 5-8 éveseknek szánják Porzsolt Ami Ubukubu zűrkalandjai II. című meseregényét, amelynek második kötetében a kis hősök elveszett barátaik felkutatására indulnak a galaxisban, akiket csak az olvasó segítségével találhatnak meg. A történet ugyanis – a korosztályra szabott feladatokon keresztül – az olvasó aktív bevonásával bontakozik ki. A kötet a térbeli tájékozódásban segít a kisiskolás korosztálynak, a betűtípus pedig a diszlexia-gyanús gyerekek számára is vonzóvá teheti az önálló olvasást.  Szandi meséi címmel új meseregény-sorozatot indít a kiadó, melynek főhőse Szandi, a kiscsikó. A felolvasásra vagy önálló olvasásra ajánlott könyv a lóimádó gyerekekhez szól elsősorban, szerzője az amerikai Alexa Pearl több mint negyven mesekönyvet írt már. A műfajhoz illően szöveg és rajz egyenlő hangsúlyt kap a kötetben, a spanyol Paco Sordo kedves, színes illusztrációi végigvezetik a kis olvasókat a nagyvilágra kíváncsi kiscsikó különböző kalandjain. (a fordító Pataki Andrea)


A helyes lélegzés és étkezés, valamint a nevetés megszépíti az életet!
A Manó Könyvek őszi újdonságaiból a kisiskolásoknak szól Sir Steve Stevenson fordulatos, varázslatos mesesorozata, melynek főhőse Benjiaz olasz eredetiben csak Marvinként emlegetik –  aki az iskolai gondok elöl Varázsberekbe menekül, ahol Hubert medvevarázslóval, Hédi mosómedvével, Lili tündérrel, Ottó vakonddal és Brünhilda mókussal különféle kalandokba keveredik. A varázsvilágban ő a Messzi Földek Legyőzhetetlen Bajnoka, aki a Bajnok a pácban című köteteben barátaival ellátogat a Szörny-erdőbe, hogy a víz alá merüljön, majd a tűzbe nyúljon és végül legyőzze a rettenetes Megatalpus Monstruosust. a Vadkankaland című kötetben pedig a Sziklavárat megtámadó rettenetes vaddisznókkal kell megküzdenie. A mesekönyv vicces és jópofa rajzait Ivan Bigarella készítette. Helaine Becker Bízz magadban! című könyve minden iskolás korosztálynak hasznos tippeket és trükköket ad az ellazulásra, az iskolai és a társas kapcsolatokban mutatkozó stressz kezelésére. Olyan egyszerű gyakorlatokról van szó, mint a lufifújás, gyöngyfűzés, szemtorna, dobolás, nyelvnyújtás, vagy olyan feladatsorokról, amik a célszerű rendre és az átláthatóságra szoktatnak. A nyelvezete nemcsak kamaszok, de felnőttek számára is könnyen befogadható és értelmezhető – szülő és gyerek együtt is végezheti a feladatokat! A szerző azt vallja, hogy a helyes lélegzés és étkezés, valamint a nevetés mindenkinek megszépíti az életét! Dagmar Hoβfeld Az élet, a szerelem meg miegymás a szerző Bori és barátai sorozatának első, magyarul is megjelenő kötete Esterházy Dóra fordításában. A német nyelvterületen népszerű sorozat első darabja a serdülők ezernyi testi és lelki problémájára rámutatva meséli el Bori 15. születésnapjának történetét, az iskolai élet viszontagságait, a barátságok és szerelmek nem mindig felhőtlen alakulását, a gyermek és a felnőttlét között átmenet érzékeny időszakát. Ugyanezt a korosztályt és nemet célozza meg Holly Bourne Spinster Club című sorozatának első kötete, mely a figyelemfelkeltő Normális vagyok? címet viseli. Szintén egy gimibe járó lány a főhőse, aki szeret bulizni, lógni a barátokkal és belekóstol a szerelembe, ami nem is olyan egyszerű…Régi kedvencek című sorozatukban A Manó Könyvek olyan művek megjelentetését tűzte ki célul, melyek egyszer már sokak szívébe belopták magukat. Újra előveszik és friss illusztrációkkal töltik meg az egykor kedvelt olvasmányokat, hogy a mai gyerekek is szívesen vegyék kézbe ezeket a remekműveket, és számukra legalább akkora élményt nyújtsanak, mint a kiadó munkatársainak, sok évvel ezelőtt. A szocializmus alatt íróként, tanárként és a pedagógiával tudományos kutatóként is foglalkozó Nagy Katalin Szív a kerítésen című kötete a kamaszkori szerelem és párkeresés bonyodalmait és fordulatait jeleníti meg sok empátiával és humorral egy kamaszfiú szemén keresztül láttatva az eseményeket. A regény eredetileg 1989-ben, a szerző halála után egy évvel jelent meg a Móra Kiadó legendás Pöttyös könyvek sorozatában. Szakembereknek, szülőknek és iskola előtt álló ovisoknak szól Magyarné Antal Nikolett Répa, retek, mogyoró - Marci kalandjai Logopédiában című könyvecskéje, amelyben praktikus gyakorlatsorokkal – például buborékfújással, pingpong labda táncoltatással, vagy oroszlánüvöltéssel – ismerkedhetnek meg az érdeklődök. A szerző legfőbb célja, hogy logopédiaóra ne valami szégyellni és takargatnivaló dolog legyen, amitől félni kell, hanem – amennyiben szükséges – az élet természetese velejárója. Quentin Gréban belga illusztrátor újabb könyvével kedveskedik az olvasóknak a Manó Könyvek – ezúttal a kicsikhez szól a Mi leszek, ha nagy leszek? című kötet. A többszörösen díjazott művész – 25 gyermekkönyv képanyagának alkotója – könyveiben egyenlő rangot képvisel a szöveg és a kép. A bájosan megfestett kutyaszereplők különböző foglalkozásokat mutatnak meg a gyerekeknek, akik velük együtt képzeletben eljátszhatnak a gondolattal, milyen foglalkozás is lenne számukra megfelelő felnőttként.

Budapesti városnézés, jelenetek a rádiójáték-készítés történetéből és amerikai feeling

Mándy Iván születésének 100. évfordulóján, a régi klasszikusok újra felfedezése és a retró jegyében Csutak a mikrofon előtt címmel Mándy Iván klasszikus regény-sorozatának utolsó darabját is új köntösben jelentette meg a Móra Kiadó, ezúttal Németh Gyula illusztrációival. A regény főhőse, Csutak kamaszéveit tapossa, keresi helyét a fiúk között és a lányok világában, barátság, szerelem, álomvilág és valóság kavarog a lelkében. Az eredetileg 1961-ben kiadott regény vezérfonala a Miénk a játszótér című rádiójáték elkészítésének története, amiben Csutak először csak mellékszereplőként, később már főszereplőként van jelen. Vajon hogyan éli meg a sikert? A regény érdekessége, hogy a rádiójáték-készítés kulisszatitkaiba betekintve egy mára – a Rádiószínház felszámolásával – végleg eltűnt mesterségbe is bepillantást kapunk. Megtudhatjuk, hogyan születtek a Magyar Rádió aranykorában az Ifjúsági Osztályon nagy mennyiségben készülő hangjátékok és rádiójátékok; hogyan válogatták és képezték ki a gyerekszínészeket; milyen szerepe volt a munkában az írónak, a dramaturgnak, a rendezőnek és a rendezőasszisztensnek, vagy ügyelőnek? Darvasi Ferenc írja a könyv utószavában, hogy Mándy Iván bennfentes volt a Rádióban, több klasszikus ifjúsági regény rádióváltozatában részt vett, majd önálló rádiójátékait is bemutatták. Mivel meglehetős rutinra tett szert a fiataloknak írt és gyerekszereplőket (is) felvonultató darabokban, nem volt ismeretlen számára a terep, amelyben főhősét elhelyezte. Mándy mesterien jeleníti meg Csutak jellemfejlődését, visszahúzódó antihősből vezéregyéniséggé válását, a viharos kamaszévekben oly jellemző pozícióharcokat és érzelmi hullámzást.

A gyerekirodalomba a Bogyó és Babóca könyvekkel berobbanó, és azóta is rendkívül sikeres író-illusztrátor Bartos Erika részben visszatért eredeti, építészmérnöki szakmájához, amikor útjára indította Brúnó Budapesten című, hatrészesre tervezett, ovisoknak szóló városismereti sorozatát. Korábban is voltak már városjáró könyvei: 2010-ben Hoppla meséi címmel Pécs városát rajzolta mesekönyvbe, míg 2016-ban megjelent a Budapest titkai című építészeti album, melyben a főváros századfordulós remekei közül mutatott be 28-at, és amivel elnyerte a Szép magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját. A szerző így ír új mesesorozatáról a honlapján: „A Brúnó-sorozat mögött sok év munkája rejlik, mind rajzban, mind az anyagok felkutatásában és összeállításában. A történet főszereplője egy óvodás kisfiú, Brúnó, aki szüleivel a Balaton partjáról Budapestre költözik. Rokonok, és a társasházi szomszédok segítségével lépésről lépésre ismeri meg a kerületeket. De a könyv igazi főszereplője maga a főváros.” A sorozatban a Buda tornyai és a Buda hegyei alcímet viselő könyvek után most Pest szíve címmel napvilágot látott a széria harmadik darabja.  A szerző mesés történetbe ágyazva mutatja be Lipótváros, a Belváros, Terézváros, és a Palotanegyed legnevezetesebb épületeit és látnivalóit. A nevezetes épületeken túl megismerteti a kicsiket a városrész tömegközlekedésével és legjobb cukrászdáival, valamint segít eligazodni nekik a térképen. A könyvhöz fényképes foglalkoztató is készült.

Tapsolj! Ugrálj! Kiabálj! jelszóval jelenik meg a Mesék Örökmozgóknak című sorozat harmadik kötete, amellyel már a télre készíti fel a kiadó a folyamatosan zsizsegő, a helyhez kötést nehezen tűrő, az átlagnál aktívabb, sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros kisgyerekeket. Balázs Ágnes A száguldó hóember című mesekönyvében olvashatunk Hóbelevancról, a hóemberről; a kíváncsi hópehelyről; a mohó kishörcsögről és az erdei állatok szilveszteri mulatságáról. Ezeket a meséket hallgatva nyugodtan lehet, sőt kötelező tapsolni, ugrálni és kiabálni, természetesen csak a megfelelő hívószavak elhangzásakor; a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak.

Az amerikai tinik világával ismertet meg Jenny B. Jones Tiéd leszek! (Neset Adrienn fordítása) című könyve, amely a kiadó LOL sorozatában jelent meg. A 16 éves tini lány, Harper élete nem mondható egyszerűnek: örökbefogadott gyerek, aki mindez ideáig szeretetteljes családban nevelkedett, de az apa botlása miatt éppen válófélben vannak a szülők. Ráadásul mindez nagy nyilvánosság előtt zajlik, mert az apa a helyi egyetemi (amerikai) focicsapat közismert edzője. A kamaszlány meglehetős baráti körrel rendelkezik – a teljes focicsapat rendszeresen megjelenik náluk – mégis önbizalomhiányos, mert a családjában jellemző sport helyett őt a zene és a tanulás érdekli. Na meg a fiúk, de nem tudja, miként kell hozzájuk közeledni. Furcsa egyezséget köt egy a focicsapatba törekvő sportimádó sráccal: korrepetálja a tanulásban, ha a másik megtanítja neki, hogyan kell viselkedni a bimbózó érzelmi kapcsolatokban. Ja, és segít neki kutyát menteni, mert ez Harper hobbyja.  Hogy mi lesz ebből? A barátságokról, szerelmekről szóló regény egyben az amerikai társadalom, morál és a kiváltságos egyetemi sportvilág leképezése – igazi amerikai feeling!

Szénási Zsófia

Keresik az ország legjobb LÜK-játékosát! Ismét LÜK-bajnokság az általános iskolák 2., 3. és 4. osztályos tanulóinak!
Részletes felhívás és jelentkezés:
https://mora.hu/luk


John Brewer: Sport 30 másodpercben, Babilon Kiadó, 96 o., 2750 Ft; Cath Senker: Az ókori görögök 30 másodpercben, Babilon Kiadó, 96 o., 2750 Ft; Deres Kornélia: Emma és Elefánt, Babilon Kiadó, 31 o., 800 Ft; Sepsi László: Gogol, a szemétmágus, Babilon Kiadó, 31 o., 800 Ft; Marawa Ibrahim: 50 tuti tipp…, Babilon Kiadó, 214 o., 3890 Ft. Major Eszter: Őszi kaland és Őszi álom Napraforgó Kiadó, 7-7 o., (ár?); Porzsolt Ami: Ubukubu zűrkalandjai II., Napraforgó Kiadó, 128 o. ?; Kay Woodward: A tökéletes kiskutya, Napraforgó Kiadó 30 o.,?; Minden, ami tenger, Napraforgó Kiadó, 16 o,?; Bogarak, Napraforgó Kiadó, 16 o.?;
Alexa Pearl: Szandi meséi. A nagy titok, Napraforgó Kiadó, 102 o., 990 Ft;
Steve Stevenson: Benji – Bajnok a pácban, illetve Vadkankaland, Manó Könyvek, 96 -96 o. 1290 Ft; Helaine Becker Bízz magadban!, Manó Könyvek, 96 o., 1990 Ft; Dagmar Hoβfeld: Az élet, a szerelem meg miegymás, Manó Könyvek, 276 o., 2990 Ft; Magyarné Antal Nikolett: Répa, retek, mogyoró - Marci kalandjai Logopédiában, Manó Könyvek, 48 o. 2490 Ft; Quentin Gréban: Mi leszek, ha nagy leszek?, Manó Könyvek, 34 o., 2490 Ft; Nagy Katalin: Szív a kerítésen, Manó Könyvek, 176 o., 1990 Ft; Holly Bourn:e Spinster Club 1. – Normális vagyok?, Manó Könyvek, 440 o., 3490 Ft. Mándy Iván: Csutak a mikrofon előtt, Móra Kiadó, 292 o., 2999 Ft; Bartos Erika Brúnó Budapesten – Pest szíve, Móra Kiadó, 276 o., 3999 Ft; Foglalkoztató füzet 1299 Ft; Balázs Ágnes: A száguldó hóember, Móra Kiadó, 45 o., 2499 Ft; Jenny B. Jones: Tiéd leszek!, Móra Kiadó, 378 o., 2499 Ft.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés