Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Nyílt érzelmesség ellensúlyokkal – interjú Áfra Jánossal

Szepesi Dóra - 2015.07.26.

A 2012-es Glaukóma után a második kötete, a Két akarat szinte teljesen új hangon szólal meg. Írásai új szemszögekből szemlélik, meglévő szavakból építkezve fogalmazzák újra az identitás kérdését, az emberi kapcsolatok finom szövetét.

– Amilyen vékony könyv – összesen ötven vers van benne –, annyira telítettek és megvilágosítóak a versek. Azt gondolom, akárhogy nem is lehet írni róluk. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak a kritikusok. Van már valami visszhangja?

– Az Élet és Irodalomban jelent meg az első kritika, Barna Péter szerintem szépen vázolta a versek közti összetartó tematikus erőteret: „A Két akarat legfőbb célja és vállalása az egymás iránti érzelmi kötelékek, a szeretet és a szerelem ellenére jelenlévő akaratbeli különbségek elbeszélése. A feltételes mód többszöri használata jelzi: bár a lehetőség megvan a boldogság elérésére és a szándékok egyezetésére, a különbségek mindennek az útjába állnak.”
A megjelenés után pár nappal a szakmán kívülről is érkeztek visszajelzések, írtak a könyvről a Molyon és a Zama Blogon is, ez utóbbi felületen általában prózakötetekről ír a szerző,  a Két akarat fogadtatása mégis nagyon pozitív volt, s ez azt igazolja, érdemes jobban figyelni a nem irodalmár olvasókra: „A szerző kiírta, elmondta helyettem, amit gondolok. Elmerengtem, és úgy voltam, köszi. Nem is értem én miért nem tudtam így összefoglalni. Mert végső soron bárhogy is nézem, úgy értelmezem, ahogy az érzéseim vezérelnek. Önirónia, önismeret, boldogság, múlt, szerelem. A Két akarat című kötet kapcsán csak erősödött bennem a tudat, a versek jók, a versekre szükség van. Sokkal több figyelmet kellene szánni rájuk, a fiatal költőnemzedékre.”
Egy könyvtáros barátomnak köszönhetően tudtam meg, hogy a friss könyvmegjelenéseket a magyar könyvtárak számára szemléző KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. is közre adott egy lényeglátó kis elemzést a Két akaratról, kár, hogy ez a neten nem érhető el.
Tény ugyanakkor, hogy az úgynevezett eredetiségre való törekvés, ami az első könyvem, a Glaukóma esetében cél volt, itt kevésbé direkten van meg, több irányba kísérleteznek a szövegek. Azt hiszem, a kritikai visszhangot tekintve nagyobb kockázata van egy ilyen olvasóbarát témát és nyelvet működtető könyvnek, ugyanakkor az a reményem, hogy ezúttal sikerülhet elérni a verskedvelők egy relatíve szélesebb körét, már a Két akarat megjelenését követő napokban visszaigazolódni látszott.

– A formai kísérletezés jellemzi a kötetet, vannak nagyon rövid és egészen hosszú, többnyire szabadversek, és hangsúlyosak a képzőművészet ihlette írások: verset ihlet szobor, festmény, installáció, térkonstrukciós mű – a könyv végén megtalálható a művek listája, és ezeket meg lehet nézni a neten. Érdekes játék volt, hogy először nem néztem meg a képeket, majd igen, és persze egészen másképp hatottak a versek. Mik voltak a szerkesztés szempontjai?

– Az eredeti tervem az volt, hogy kizárólag képzőművészeti inspirációjú szövegeket tartalmaz majd a második könyv, a 2013-as Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjra való pályázás miatt lett fontos ilyen konkrét célt kitűzni. De szerencsére nem ennyire kiszámítható, mi kezdi el foglalkoztatni, irányítani az ember figyelmét. Bár a kicsit absztraktabb szövegek nehezebben érthetőek a vizuális művek ismerete nélkül, mégiscsak fontossá válik bennük az emberi viszonyok metafizikája, emiatt válogattam be őket végül a könyvbe: a vallomásosabb, olvasmányosabb írások ellenpontozásaképp. Ez okoz talán töréseket, de próbáltam úgy elrendezni az anyagot, hogy ezek a törések termékenyek legyenek, megállásra késztessenek, s valamelyest ellensúlyozzák a nyílt érzelmességet, ami az írások nagy részét uralja.

– A Ha meguntál című versből idézem: „Teremts meg inkább alumíniumból / az szépen formázható és szinte súlytalan. / Ötvözéssel könnyen egyesíthetsz idegen / szerkezetekkel, és kisebb részeim új egésszé / lényegülnek át, összeégve a hegesztésben.” – tehát van olyan vers, amit szobor ihlet és van olyan, ami szoborrá lesz!?

– Az idézett szöveghelyen az emberi test mechanikus pótolhatóságának gondolatára szerettem volna utalni némi öniróniával, de persze több olvasat lehetséges. Ha a szövegeim nem is lesznek szoborrá, a vizuális művészetek eszköztárát itt-ott öntudatlanul is leképezem. Jobban meggondolva: még az is előfordulhat, hogy idővel tényleg szoborrá/képpé lesz valamelyik írás, ugyanis szeptember 26-án a nyíregyházi Eastart Galériában egy kortárs szövegekből építkező kiállítás nyílik majd, s ha minden igaz, Németh Erika szobrászművész felhasználja az oda készülő művéhez valamelyik szövegemet.

– Sok a meglepetés! Ebből a szempontból számomra talán az egyik legfigyelemreméltóbb a Már élve felejthető vagyok című vers. Több rétegű, egy olyan témát választ, amiről nem szokás beszélni, nem is nagyon lehet, titok és kegyelet övezi. Arról van szó, hogy mi történik a testekkel a temetőben a föld alatt. A kötet mottója szerint: „Így lehet elmondani, könnyen / felejthető mondatokban, csak így / hagyhatunk el belőlünk mindent.” Azt hiszem, ebben a versben szinte képzőművészként használod az „anyagot”. Ez a fajta – szinte képzőművészeti – absztrakció meglátásom szerint valami teljesen új a költészetben. Mit tudhatunk erről?


– Bevallom, nehéz ezt meghatározni, vonatkozási pontokhoz kötni, sokszor víziószerű képekből, álmokból indultam ki, máskor megélt élményekből, de ösztönösen alakult ez a nyelv, amiben az érzelmi kérdések tárgyilagos elemzése egyfajta vizsgálódást szolgált, miközben fontosnak éreztem azt is, hogy ne váljon szellemtelenné ez a hang. Nem lehetetlen, hogy ez tényleg a képzőművészetből jön, hiszen gyerek- és tinédzserkoromban a rajzolás még elsőbbséget élvezett az íráshoz képest, aztán az érettségi után a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában egy OKJ-s festő szakot végeztem el, de az elmúlt években nem festettem egyáltalán. Annak örülök, ha legalább a szövegeimben hasznosul valami abból az anyagismeretből, amit magamra szedtem. Remélem, egyszer majd az irodalmi és képzőművészeti kifejezőeszközök összekapcsolásával való kísérletezésre is több időm lesz, például a vizuális költemények lehetőségei is nagyon foglalkoztatnak.

– Az Úgy volt, hogy nem volt úgy és A süllyedő szó című vers mintha keleties, zenes hangot ütne meg. Jól gondolom?

– Örülök, ha ez érezhető. A keleti és nyugati filozófiák, spirituális gyakorlatok és olvasmányok mindig nagy hatással voltak rám, az irodalom iránti elköteleződésemet is ennek köszönhetem, hiszen az általános iskolából való kikerülésemig egyáltalán nem szerettem olvasni, míg rá nem szántam egy nyarat, hogy a különféle spirituális iskolák, filozófiai és vallási irányzatok tanításait, s ezek által magamat is jobban megismerjem. Aztán hirtelen megváltozott minden, már nem csak a könyvekkel, de az élet más dolgaival szemben is figyelmesebb lettem. Remélem, a szövegeimben erőltetettségtől mentesen, de egyre tisztábban sejlik át majd mindez.

– Ugyancsak a Kalligramnál jelent meg az idén 80 éves Tőzsér Árpád két könyve, a naplói és összegyűjtött versei. Miközben a könyvhéten vele beszélgettem, a közeli színpadon éppen a te egyik versed hangzott el. Felkapta a fejét, hogy milyen jó ez a vers! „Új bajnok van a magyar vers arénájában” – így fogalmazott egy mostani Bárka-interjúban, veled kapcsolatban. Azt is mondta, hogy általában a fiataloknál erős kezdést, eredetiséget érez, azt viszont nem érzi, hogy az ötezer éves világirodalmat igyekeznének továbbírni, mintha az eredetiség lenne az egyetlen esztétikai minőség. Te hogy látod ezt a kérdést?

– Igyekszünk fenntartani az eredetiség látszatát, de nem lehet elszakadni a hagyománytól. Ha megtennénk, teljesen vonatkozási pont nélkülivé válnának a szövegeink, s nem maradnának olvasók. Ugyanakkor Tőzsér Árpád felvetése tőle megszokott módon lényeglátó: valóban van valamiféle eredetiségkényszer, ami a szakma nyomására alakult ki az induló szerzőkben, hiszen minden első könyvest, akinek a különféle poétikai hagyományok, versformák könnyen beazonosítható előzményként ott lebegnek az írásai mögött, betámadnak a kritikusok azzal, hogy a „kísérletezés, hangkeresés fázisában van”. Az ilyen megjegyzéseket elkerülendő, az első könyvem esetén én is törekedtem arra, hogy egységes világa legyen, azóta viszont elkezdtem újra kísérletezni a különféle hagyományokkal – a Két akaratban elsősorban a szerelmi költészettel – való párbeszédbelépéssel, persze lehetne ezt sokkal fegyelmezettebben is csinálni biztosan, mint ahogy én valaha is fogom.

– Képzőművész is vagy, ezenkívül drámaíró, meg szerkesztő és kultúraszervező. Hogyan érintkeznek ezek az alkotó személyiségek? Mikor melyik kerül előtérbe?

– Kísérletezek dolgokkal, de ettől még nem mondanám magam képzőművésznek, sem drámaírónak, csak vannak ambícióim, hogy minél több dologban kipróbáljam magam, mert miért ne. Ennek a kísérletezésnek a szerkesztési és szervezési munkák által kiszabott időkeret szab csak határt. A szerkesztők életében többnyire mások szövegei élveznek elsőbbséget, ez lehetőségeket teremt, ugyanakkor sokszor nem annyira kellemes helyzeteket is, annál kevésbé, minél speciálisabb elvárásokat szab egy lap a szerzőivel szemben, legyen szó akár online, akár print folyóiratról. Az előre adott határok közti mozgástér feltérképezése épp olyan nehéz, mint egy új keretrendszer megteremtése, előbbit leginkább az Alföld, utóbbit a KULTer.hu esetén tapasztalom meg rendszeresen. Sokan gondolják úgy, hogy a szerkesztés az ellenségszerzés művészete, én például nem szeretek megsérteni senkit, de sajnos gyakran előfordul.

– Nagyon tetszett, amit olvastam egy interjúban, hogy már tízévesen lapot akartál szerkeszteni. Ez kicsit később meg is valósult, több lapnak is szerkesztője, rovatvezetője vagy. Ezenkívül foglalkozol fiatalokkal. Mi a véleményed az utánad jövő generációkról?

– Igen, érdekes mód a lapszerkesztés hamar érdekelni kezdett, rejtvényeket, képregényeket, illusztrációkat készítettem a Kaméleonnak elkeresztelt majdnem lapba, pedig olvasni nem szerettem és nem is nagyon tudtam, talán pont ezért nem vették komolyan a tanító nénik az ötletemet. Ez a fajta érdeklődés egyébként nem ritka a fiataloknál, a Hajdúböszörményi Írótáborban tartok vers és szerkesztés szemináriumot minden nyáron, s évről évre tűnnek fel olyan tehetséges általános- és középiskolások, akikben egyszerre van meg ez a kettős érdeklődés, nem csak a saját verseik javításával, de mások szövegeivel is szívesen foglalkoznak. A rendszerváltás óta született fiatal költők szövegeiből válogató KULTer.hu-s összeállítás, majd az ennek továbbgondolásaképp a JAK-füzetek sorozatban megjelent R25 antológia készítésekor sok tehetséges fiatal szerző szövegvilágával ismerkedtem meg. Zavarba ejtő sokszínűség jellemző, s mivel mostanság egyre több az irodalomnépszerűsítő projekt, a rendhagyó irodalmi óra, a kreatív írás szeminárium, az írótábor és közben a performatív események is szaporodnak, egyre többen kapnak lehetőséget arra, hogy egészen fiatalon belekerüljenek a szcéna vérkeringésébe.

– Visszatérve a verseskötetedre: a meglepetés erejével hatott, nagyon tetszett. Kiírtam sorokat és melléjük néhány szavas megjegyzést, például: Az Összeroskad és a Rizóma (David Agenjo Sonia című festményére) is nagyon szépek! Az önfelszámolás szabadsága nyugtalanító, sokrétű, az Urs Fischer You című térdekonstrukciós művére írt Kifáradás brutálisan jó! És tetszett például a Nárcisz szerelmeiből: „egy megboldogult lepke zuhan át önérzeteden.” Meg az Akikkel majdnem egy című versből: „Kiegészíti egymást két várakozó a végtelenben.” Ezek után milyen lírai hang körvonalazódik benned?

– Két irányba indultam tovább: az egyik csoportba az automatikus írással születő, később stilizált, mágikus versvilágú szövegek tartoznak; a másikba az előre kiválasztott, antropológiai szempontból érdekes kérdéskörök kutatómunka utáni megírásával készülők. Két radikálisan más irányról van szó, hogy melyik válik dominánssá, még nem tudom, talán megmarad ez a kettősség a következő évekre. Ami a két irányban közös: a versbeszélő kiléte jelentősen háttérbe kerül.

 

Szepesi Dóra
Fotó: Pazonyi Dóra

Áfra János: Két akarat
Kalligram Kiadó, 104 oldal, 2000 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldal
Belépés