Nőregény férfihangra – Interjú Rakovszky Zsuzsával új könyvéről
Mátraházi Zsuzsa - 2018.07.11.
Prózaíróként eddig a múltban kalandozott. Egyszer a XVII. században, máskor a XIX. század egy különös figuráját állította története középpontjába. Napjainkhoz legközelebb az 1950-es években egy határvidéki faluban játszódó művében került. Most meg, Célia című regényében fejest ugrott a jelenbe.
– Min múlik, hogy mikor milyen korszakot választ terepül?
– Nem annyira korszakot választok, mint inkább élethelyzetet, esetleg olyan figurát, amelyik megtestesíti ezt az élethelyzetet. Hogy pontosan miért érint meg egy-egy történet vagy alak, azt magam sem tudom, az írás csak részben tudatos tevékenység. Ami például a XIX. század végén játszódó VS-t illeti, olvastam róla, hogy a férfinéven író, férfiruhát viselő Vay Sarolta/Sándorról a börtönben derült ki, hogy valójában nő, vagyis a „valakit szembesítenek egy számára elviselhetetlen igazsággal” volt az a helyzet, ami a történetet elindította bennem. A Hullócsillag éve gyerekkorom Sopronjában játszódik, elég sok önéletrajzi elem van benne, és bár az ötvenes évek egyfelől már félig-meddig történelem, másfelől ez az én legsajátabb anyagom. Azt hiszem, mindenki gyerekkorában szerzi a legerősebb benyomásokat a világról, és úgy éreztem, meg kell írnom.
– Mi miatt érezte most úgy, hogy a jelenre kell koncentrálnia, méghozzá Budapestre?
– Ennek a történetnek sok olyan mozzanata van, amelyik vidéken nem vagy nem így játszódna le. A regényalakok életvitele is olyan, amilyennel leginkább nagyvárosban lehet találkozni, és jellemzően a mi korukban.
– A hol bosszantó, hol nevettető telefonos ügynökök, az E-számok és a kigyúrtság vagy a szingli lét bűvöletében élő társadalom, az általánosnak látszó depresszióból fakadó, kilátástalan, elkötelezettséget vállalni nem akaró életvitel terjedése „diktálta” ezt a könyvet?
– Depresszió? Nem hinném, hogy ez lenne az elkötelezettségtől ódzkodó életvitel oka. Inkább a szabadság bizonyos fajta felfogása. Amelyik idegenkedik a döntéstől, a választástól, mert az elköteleződést jelent, kötelességeket, amelyek akkor is megmaradnak, ha közben megváltoztak az érzéseink. A regény narrátora görcsösen ragaszkodik ehhez a fajta szabadsághoz, míg a címszereplő lány, akit már „szabadon” neveltek, sodródásnak érzi ezt a fajta szabadságot, elköteleződést keres, szabályokat, amelyek szerint élhetne, és mert ezeket másutt nem találja, végül egy szektában köt ki.
– Egyik szereplője se egészen „komplett”. A főhősök szerethetően fura szerzetek, noha hathatóan ártanak egymásnak. Íróként mintha valamennyiüket sajnálná. Melyikük áll legközelebb szerzői szívéhez?
– Nem tudom, milyen egy egészen „komplett” ember; bevallom, én olyat még nem láttam. Vagy ha igen, csak messziről. Ha közelebbről megismerünk valakit, alighanem kiderül róla valamilyen „furaság”. Viszont talán tényleg sajnálom valamennyit, kit jobban, kit kevésbé. Némelyikről megvan a véleményem, mint ahogy életbeli megfelelőikről is meglenne, másokat szeretek és becsülök is, például a „kereső” címszereplőt... Legjobban talán az egyik mellékszereplőt, az öreg hölgyet, aki az öregség ezer kínja-baja között is megőrzi a tartását és a méltóságát.
– Szokták emlegetni a női hangon megszólaló férfiírók esetében, hogy nagy teljesítmény volt belebújniuk egy asszony bőrébe. A Célia elbeszélője férfi, és ön nőként adta a szájába a szavakat, találta ki az őt foglalkoztató gondolatokat. Nehéz volt? Át kellett „programoznia” az agyát?
– Miért kellett volna átprogramoznom az agyamat? Szerintem elsősorban egyének vagyunk, és csak másodsorban férfiak és nők -- néha egy-egy férfi személyiségét sokkal közelebb érzem a magaméhoz, mint egy másik nőét. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem találkozunk bizonyos fajta gondolkodásmóddal vagy magatartással gyakrabban a férfiak, mint a nők között, és viszont, de ez az adott egyénről nem árul el semmit. Mondjuk talán úgy, hogy a férfi- és a női lélek vagy gondolkodás között vannak ugyan különbségek, de elég nagy „közös metszetük” is van. Ezzel a fajta görcsös függetlenség-igénnyel például, ami az elbeszélőre jellemző, gyakrabban találkozni a férfiak között, de a nők egy részétől sem idegen.
– De a lelkiismeret-furdalás, pláne annak nyílt vállalása kevésbé férfi jellemvonás. Találkozott már ilyen férfiszemélyiséggel?
– A férfiaknak is van lelkiismeretük, ezért lelkifurdalásuk is van időnként. Az elbeszélőé viszont nem is annyira valódi lelkifurdalás, inkább csak a felelősségtől való félelem egyik formája. Mivel eltűntek vagy viszonylagossá váltak az általánosan elfogadott erkölcsi szabályok, mások viselkedéséből igyekszünk kiolvasni, helyesen cselekedtünk-e. Elég egy szemrehányó tekintet, és máris elfoghat bennünket az a fajta szorongás, amit ebben az esetben bűntudatnak nevezünk, még ha igazából talán nem is tudjuk, hogy mi a bűnünk. Az ilyesfajta, neurotikus bűntudaton keresztül igen jól lehet manipulálni másokat, ezért, aki (mint a regény elbeszélője) nagyon óvja a függetlenségét, emiatt tart is tart a szoros kapcsolatoktól, ahol a másik fél követelésekkel léphet fel vele szemben, ha pedig nem teljesíti őket, bűntudatot okozhat neki. És hogy ismertem-e olyan férfiakat, akik hajlamosak erre a fajta bűntudatra? Hajjaj, de még mennyire!
Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Szabó J. Judit
Rakovszky Zsuzsa: Célia
Magvető Kiadó, 312 oldal, 3699 Ft