Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Könyvhét folyóirat

Nem vagyok szingli - Király Kinga Júlia

2012.04.17.

Király Kinga Júlia a prózáról és a női irodalomról

A marosvásárhelyi születésű írónő fiatal kora ellenére már hosszú utat tett meg a művészi alkotás világában. Dolgozott dramaturgként, írt drámákat, mesejátékokat és vizsgadarabokat, utazott a nagyvilágban, aztán mégis hazatért, hogy kortársaihoz hasonlóan élje a kispénzű értelmiségiek bizonytalan egzisztenciájú életét. Elkezdett prózát írni, második prózakötete, A test hangjai, mely egyik olvasatban az ételekről és ízekről, egy másikban a testről, a vágyról, a szerelemről szól különböző korú és nemű emberbőrbe bújva, megosztott kritikát kapott.

- Úgy tudom, eredeti foglalkozásod dramaturg és ebben a minőségben dolgoztál hosszú ideig.
- Marosvásárhelyen végeztem dramaturgiát, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ez tökéletesen lefedi az életem. Egyfelvonásosokat és drámákat írtam, a Stúdió Színpadon sok végzős diáknak dramatizáltam az egyéni műsorát, öt évig tanítottam az egyetemen, közben elkezdtem doktorálni az ELTE-n. És akkor egyszer csak történt valami…valahogy anakronisztikusnak éreztem a színházat, meg azt, hogy huszonpár évesen tanárkodom egy egyetemen. Elkezdett hívni az élet… és kimenten Egyiptomba idegenvezetőnek. Fél évet töltöttem ott, amikor elkaptam egy ronda májgyulladást, és vissza kellett térnem Európába. Hosszas kényszerpihenő következett, és ez a kényszerpihenő ihletőleg hatott az írásra. Valamiféle „Deus ex machina”-t láttam benne.

- A színházzal teljesen felhagytál?
- Jelen pillanatban nem találom a színházhoz a kulcsot, sem azt a nyelvezetet, amivel én ebben részt vehetnék. Nem hiszek a színházi időbeosztásban sem, a kőszínházi élet nem nekem való. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer, később még lesz belőle valami. Néhány mesejátékot írtam az utóbbi időben, közülük szinte mindenik színpadra is került.

- Első köteted P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak címmel jelent meg. Milyen fogadtatásban részesült?
- Ez indított el a pályán. Beválogattak a legjobb elsőkötetesek közé, bár a Bródy-díjat nem én kaptam meg, könyvbemutatóim voltak, felolvasások mindenfelé. Leginkább mégis attól voltam boldog, hogy végigcsináltam valamit, és nagyjából úgy, ahogy elterveztem. Pályatársak, mentorok biztattak, hogy folytassam. Láng Zsolt, Vida Gábor és Márton László nagy hatással voltak rám. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal írtam is, de főként műfordítottam. Prózát akkor tudok írni, ha van egy tömb az életemben, ami ezt kéri, és van egy másik tömb, ami kiköveteli a rákészülést.

- A kortárs irodalomban van egy mozgalmár női csoport. Mit gondolsz a női írói létről?
- Tőlem távol áll a női szerzőség, bár sokan megpróbáltak errefelé terelgetni. Azt gondolom, a világ legnagyobb banalitása, hogy amiért beleszületünk egy adott testbe, eleve valamilyen ideológia mentén születnek velünk szemben elvárások, miközben legalább olyan bonyolult és összetett a létezésünk, mint a férfiaké. Én nem szeretnék erről passiókat írni, nem vagyok híve a pokoljárásnak, a kelet-európai szüfrazsett állapot pedig végképp nem vonz. Kint, a nagyvilágban már régen másról szól a feminizmus. Arról, például, hogy az életben rengeteg az irónia. A nőn belül is van egyfajta dialógus, vagy dialektika: logoszainkat az apáinktól örököltük, és ezt nagyon nehéz összehangolni azzal a kifejezésmóddal, ami egy nőből előtör. Ez az, ami ironikussá teszi a látásmódot, a számomra érvényes prózában ez érvényesül.

- A második prózakötetben, A test hangjaiban szintén változnak a szerepek és látásmódok, egyszer férfiként, másszor nőként szólalsz meg, egyszer fiatal, máskor öreg ember bőrébe bújsz. A kötet szervező elve ugyanakkor mégsem a test és a szexualitás, hanem a novellák címeiben szereplő étel-, ital- és fűszernevek, olyan benyomást keltve, mintha egy receptkönyvet olvasnánk.

- A könyv írásakor az ételek érdekeltek, az „étek-vétek” ellentétére akartam építeni a kötetet, amit – külön hangsúlyozom – nem regényként kellene olvasni. Körülbelül a könyv felének a megírása után jöttem rá, hogy a történetek egybefüggenek. Innentől kezdve tudatosan írtam bele előre-, illetve visszaható motívumokat. Nem könnyű olvasmány, amint azt a szememre is vették, sok például a „kiszólás” a szövegből, amit nem jeleztem külön tipográfiailag. És itt általában el is akad az értelmezés. Én nagyon szeretem ezeket, olyanok, mint a „félrék” a színházban, ami kiváló eszköz az egységes szövegfolyam megtörésére. Irónia. Minden recepció kérdése. A színházban ez nem gond, ahogyan a filmben sem, és az én prózámra mindkét művészeti ág erőteljesen hatott. Valahol azonban ez a markírozatlan stilizáltság zavarja az embereket.

- Tematikájában és írásmódjában mégis közel éreztem ezt a kötetet a magyar gender- tudatos irodalomhoz, amit Forgách Zsuzsáék antológiái jeleztek a női testiségről.
- Nem tudok őszintén közösségben élni, amíg önmagamat nem definiáltam. És ennél fogva ideológiákkal sem tudok azonosulni. Nem is hiszek bennük. A gender-tudatot és -kutatást persze fontosnak tartom, az egyik legfontosabb szocio-kulturális folyamatnak, dialógusnak. A mozgalmakból azonban, ahogyan az életünkből is általában, hiányolom a humort, az eltávolodást.

- Mit írtál, dramatizáltál mostanában, mire készülsz?
- Színházi munkáim, mint mondtam, egyelőre nincsenek. Azaz csak tervek formájában. A Librarius Körtárs Irodalmi Univerzumon (www.librarius.hu) van egy folytatásos, regényszerű rovatom, Jármok, asszonyok a címe, ami emigráns asszonyokról szól, egy nyelvét, tehát identitását kereső nő szemszögéből. Emellett írom az új regényemet, de erről még szintén nem szeretnék beszélni. A legnagyobb munka most mégis Giambattista Basile Pentameronjának a fordítása ősnápolyi nyelvből, ami a Kalligramnál jelenik majd meg. Ez Európa első mesegyűjteménye, felöleli a mediterrán régió valamennyi motívumát, de bőven merít a távol- és közel-keleti mesekultúrákból is. Teátrális barokk nyelvezete mellett számos literátus újítást tartalmaz, igazi stilisztikai csemegének számít. De ennél nagyobb kihívás, hogy az olasz nyelv melódiáját, amiben az egy jelentéstartományba tartozó szavak gyakorta összecsengenek, visszaadjam egy olyan prozódiával, amely lüktetésében megidézi az említett dallamosságot.

Szénási Zsófia

Fotó Szabó J. Judit

Király Kinga Júlia: A test hangjai
Kalligram Könyvkiadó, 220 oldal, 2600 Ft

Király Kinga Júlia a nőirodalomról az április 18-ai Könyvhét LapNapon is beszél majd
MEGHÍVÓ
 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés