Nem mindig előny, ha az embernek nagy álmai vannak – Mérő László
Jolsvai Júlia - 2012.07.18.
Mérő László cikkeit a Magyar Narancs tárcarovatából ismerhetjük. A közelmúltban jelent meg Mit gondol a golyó? címmel egy újabb csokorra való ezekből a „ötperces esszékből" - ahogy ő nevezi saját írásait. Mérő Lászlóval többek között az iskolarendszerről, a matematikaoktatásról és a váltásokról beszélgettünk.
- Akik - leegyszerűsítve - tudománnyal foglalkoznak, azoknál sokszor probléma, hogy nagyon nagy tudás van a fejükben, de nehezen tudják átadni.
- Ha valaki a Higgs-bozont megtalálja, nem biztos, hogy olyan kifejezőkészséggel rendelkezik, hogy mellesleg le is tudja írni, úgy hogy az egy értelmes outsider számára érdekes legyen. Az egy teljesen más szakma. A tudás átadáshoz kell egy olyanfajta tudás is, hogy mások mit értenek, és mi érdekel másokat. Egy nagyon kedves román kollégával beszélgettem, aki igazi keményfejű tudós, kitűnő egyébként, agytérképezéssel foglalkozik. Beszélgettünk egy ideig, aztán azt mondtam neki, hogy látom, hogy mit csinálsz, értem én, de eddig egyetlen egy olyan mondatot nem mondtál, amire azt mondanám, hogy erre az olvasó, az én közönségem felkapja a fejét. Ettől még persze foglalkozni kell vele, kutatni kell, de nem érett még az ismeretterjesztésre.
- Ön úgy ír, ahogy beszél?
- Nem, az borzalmas, amikor leírnak szó szerint egy előadást. Annyira más műfaj a kettő, másról szól, alapvetően más. Az előadás az az itt és most műfaja, ott a konkurensem az a tudás, ami pillanatnyilag a hallgatóság fejében van, ahhoz kell valamit hozzátenni. Az írásnál a fő konkurensem a könyvtár, ahhoz kell valamit hozzátenni.
- Szerepel a könyvben egy feladat, amely három ajtóról szól. Ennek kapcsán írja, hogy vannak olyan tudások, amelyek annyira ellentmondanak a hétköznapi tapasztalatainknak, hogy nem lehet őket verbális úton átadni, csak gyakorlati tapasztalat által.
- Majdnem minden tudás ilyen, csak az a különbség, hogy ez a példa történetesen, ha az ember egyszer megértette, borzasztóan egyszerű. Csak amíg nem érti meg az ember, addig gyakorlatilag elmagyarázhatatlan.
- Azt mondta, hogy minden tudás ilyen. Az iskolarendszer nem ilyenfajta tudást közvetít.
- Az iskolarendszer nem a tudásról szól. Az iskola arról szól, hogy tanuld meg azt, hogy hogyan kell viselkedni a világban és hogy hol van abban a te helyed.
- A lexikális tudásról sem?
- Nem, még csak arról sem. A lexikális tudásról csak azért szól, mert azzal a legkönnyebb sulykoltatni azt, hogy igenis dolgoznod kell, be kell vágnod, mert különben nem jutsz semmire. Az iskolai matek sem arról szól, amitől a matekot egy matematikus szereti, a számolásról szól, és arról, hogy bizonyos fajta kérdésekre bizonyos fajta válasz elfogadható, másfajta válasz meg nem. Még mindig jobb, ha ezt a matekkal sulykoljuk be, és azt utálják meg a gyerekek, mint hogyha mondjuk az irodalommal. De azzal is lehet persze. Akkor már inkább a matekkal csinálják, mert annak mélységei, finomságai kevésbé fontosak a mindennapi életben.
- A könyvből kiderül, hogy van egy játékszoftverfejlesztő cége.
- Már nincsen, csak volt. Egy húszéves szakasza volt az életemnek, de már befejeződött. Jóval a rendszerváltás előtt kezdődött, 1986-ban, még a kft. mint cégforma nem is létezett, így mint a Sülysápi ÁFÉSZ Szoftveripari részlege működtünk. Külföldi partnerekkel dolgoztunk, magyaroknak egy percig sem. Normál menet szerint történetek a dolgok, nem gazdagodtunk meg belőle, nem is keseredtünk meg, megéltünk belőle. Sokkal jobb helyzetben indíthattam volna a végén újra a céget, de mivel a cég meghalása előtti években megtalált egy csomó más feladat, és arra jutottam, hogy csinálja az, aki ugyanolyan okos meg svungos, mint én voltam harmincévesen, csak most harmincéves, 55 évesen már mást kell csinálni. A cégek többsége nem arról szól, hogy Microsoft lesz belőle, de nem is arról, hogy a tulajdonosa élete végéig nyögi az adósságokat. Hanem arról, hogy egy darabig élünk belőle, aztán a világ másfele kanyarodik és mást kell csinálni. Minden innováció valakitől valamit ellop, ugyanis valaki más, aki korábban jó volt abban, amit csinált, az én innovációm következtében már nem lesz elég jó, és valami mást kell csinálnia, mert kiszorítottam a piacról. Ezt nehezen fogjuk fel, nehezen emésztjük meg, az innovációnak csak a pozitív oldaláról beszélünk.
- A könyvből is kiderül, hogy a váltások végigkísérték az életét.
- Végigkísérték, de nem azért, mert elhatároztam, hogy váltani akarok. Majdnem mindenki, aki nem a világ legjobbja valamiben, az azt nézi, amiben közgazdász kifejezéssel élve komparatív előnye van, amiben van annyira jó, hogy a nála jobbaknak már nem éri meg azt csinálniuk. Nyilván jobb lenne, ha az ELTE-n valamelyik Nobel-díjas közgazdász tartaná az előadásokat, csak őket nem kapja meg az egyetem. Mert ők annyira jók másban, nekem pedig óriási komparatív előnyöm van velük szemben még angolul is, hát még magyarul. Magyarul bármelyiküknél jobb vagyok, miután egy kukkot sem tudnak magyarul.
- De nem mindenkiben van annyi bátorság vagy mersz, hogy váltson.
- Negatív oka is van ennek, jelesen az, hogy soha nem volt bennem semmilyen elhivatottság. Az elhivatottság sokszor átok, pont ezért, mert nehezebben engedi el az ember azt, amit már el kell engedni, mert egy innovátor ellopta tőle az előnyét. Nem mindig előny, ha az embernek nagy álmai vannak és nagyfokú elhivatottsága.
Jolsvai Júlia
Mérő László: Mit gondol a golyó? Ötperces esszék
Tericum Kiadó, 2012, 224 oldal, 3170 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával