Hannu Rajaniemi a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Hannu Rajaniemi egész világa tudományos és fantasztikus. Matematikai cég tulajdonosa, és pár éve könyveket kezdett írni, majd Kvantumtolvaj című fantasy regényével felkeltette a világ figyelmét. Neki a sci-fi az élete, ami persze nem áll messze tudományos munkájától sem. A könyvfesztivál kapcsán erről beszélgettünk.

- Matematikát és fizikát tanult. Hogyan csatlakozott ehhez a világhoz a sci-fi-írás?

- Akkor kezdtem el történeteket írni, mikor 2001-ben Edinburgh-ba költöztem.  Itt kezdtem meg doktori tanulmányaimat, és a szabadidőmben csatlakoztam egy kisebb írói csoporthoz. Társaim erőteljesen a sci-fi világa felé sodortak engem is, mint például Charlie Stross, aki nálam régebben volt csapattag. Nem is tudnék pontosan egyetlen okot mondani, ami miatt megtetszett az írás, és főképp a fantasy világa. Ám mindenképpen fontos pont volt ebben a választásban, hogy tizenévesen odavoltam a szerepjátékért, de mikor Nagy-Britanniába költöztem, a tanulmányim miatt ez a tevékenységem félbeszakadt. Így kezdtem el keresgélni valami hasonló világ után kutatva, míg végül a sci-fi-írásban találtam meg újra magamat. A csapat, amelybe bekerültem szinte versenyszerűen állt a dologhoz, mindenkinek sorra jelentek meg művei, én pedig valamiféle kihívásnak vettem, hogy magam is mihamarabb publikáljak valamit. Nem telt bele sok idő, véghezvittem a tervemet, és sikeresen megjelentettem legelső történetemet egy fantasyra specializálódott internetes oldalon. A következő években aztán újabb tudományos fantasztikus történeteket volt lehetőségem írni és publikálni különböző magazinokban. Ezek a novellák keltették fel későbbi kiadóm, John Jarrold figyelmét, akivel szerencsésen sikerült kapcsolatba lépnem, miután pár levelét az e-mail fiókom valami érthetetlen okból a spamládába rakta, vagyis eltüntette. Mikor végre találkozunk, John vett rá, hogy írjak még többet, mert van hozzá érzékem. Aztán mint minden kezdő író, nekiláttam első komolyabb munkámnak, egy regénynek. Minden erőmmel ezen dolgoztam, ám mikor be kellett volna fejezni, lezárni végre a történetet, sehogyan sem sikerült. Ehelyett egy teljesen új ötlet pattant ki a fejemből. Egy emberfeletti tolvaj képe, egy játékelméleti börtönben. Le is írtam az első fejezetet Johnnak. Mindössze huszonnégy oldal lett. Aztán ő segített hozzá, hogy egy kiadóhoz eljusson az ötletem. Semmi komoly válaszra nem mertem számítani, de a válasz olvastán le kellett ülnöm: háromkötetes szerződést ajánlottak az első fejezet alapján. Megdöbbentem. Innentől nem volt megállás.

- Mi az, ami miatt ennyire vonzza a sci-fi?

- Úgy érzem, ez a legőszintébb módja az önkifejezésnek, és írásnak. Véleményem szerint mindenféle regény valamilyen szinten csakis fikció lehet, spekuláció. A történet az író képzeletében játszódik le, történik meg, s persze az olvasóéban is, s mindez csupán csekély módon, pont saját gondolataink által kapcsolódik a valósághoz, mégis igaz, mert bennünk, írókban, olvasókban életre kel. Azért is szeretem ezt a műfajt, mert legfontosabb múzsám a bennem élő gyermek, aki imádja a fantasy játékosságát. Számomra a tudomány esszenciája a sci-fi irodalomban különleges metódus: fantasztikus kitalálni valamit és követni karaktereken és azok kapcsolatain át, végig a cselekményen. Imádok széles ecsettel festegetni, nyomokat hagyva a megmagyarázhatatlan dolgokon, mindig egy nagyobb, hatalmasabb világot sejtetve, mint amit az olvasó gondol és lát. Végül, de nem utolsó sorban, nagyra nőtt kisfiúként rajongok az űrhajókért, elveszett királyságokért, szuperhősökért. Valami olyan misztikus rezgésük van ezeknek a dolgoknak, amelyek életben tartják a bennem élő gyereket.

- Találhatunk-e önéletrajzi vonatkozásokat a könyveiben?

- Közvetlenül semmiképpen sem, ám ha jól belegondolunk, az egyik karakter egy, a finnhez hasonló, de jövőbeni társadalomból érkezik, szóval érződhetnek ilyesmi hatások a fiatal éveim visszhangjaként. Íróként azonban mindig nehéz egy-egy karakter érzéseit valósághűen visszaadni, hacsak nem képzeljük bele magunkat az illető bőrébe. Így aztán a saját gondolatunk és világunk is óhatatlanul belekeveredik a műbe. A saját érzéseimre, érzelmeimre alapozva kell felépítenem a szereplők életét és gondolatait.

- A magyarul is megjelent Kvantumtolvajt olvasva kíváncsi lettem, hogy van-e kedvenc sci-fi regénye.

- Képtelenség lenne mindet számba venni, sokért rajongok közülük. De van egy könyv, amelyet talán az összes többinél jobban élveztem: Ian McDonald Desolation Road (Kihalt út) című műve az. Másik, amelyik jól példázza az ízlésemet, Roger Zelazny Lord of Light (A fény ura).

- A Budapesti Könyvfesztivál vendégeként köszönthetjük Magyarországon. Járt már korábban errefelé?

- Egy finn jó barátom sokat dolgozott Budapesten, én pedig, ha tehettem, meglátogattam őt. Gyönyörű város Budapest. De más kötődésem is van Magyarországhoz, és itt a világhírű magyar tudósokra, matematikusokra, fantasztikus fizikusokra gondolok. Neaumann János személyes hősöm, példaképeim egyike. De az 1900-as évek elejéről rengeteg hozzá hasonló tehetséges magyar származású tudósra lehetnek büszkék ebben az országban. Enrico Fermi szeretett is ezzel viccelődni, hogy a földönkívüliek már itt vannak, csak magyaroknak hívják magukat.

-  Mit szólna, ha egy filmrendező ráharapna az egyik sztorijára, és filmet forgatna belőle?

- Természetesen nagyon fel lennék dobva. Az igazság az, hogy a kiadónál már esett szó erről, de sajnos kifejezetten pozitív választ még nem kaptunk Hollywoodból. Túl bonyolultnak találták a történeteimet.

Kurcz Orsi

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Ad Astra Kiadó, 356 oldal, 2990 Ft