A Janikovszky-díjas, 2012-ben IBBY-életműdíjjal kitüntetett Nógrádi Gábor volt újságíró, pályáját költőként kezdte, majd 1983-ban első regényével berobbant az ifjúsági irodalomba: a Gyerekrablás a Palánk utcában című humoros krimijéből film is készült. Számos filmforgatókönyvéből lett ugyancsak sikeres film. Ma a Móra Kiadó egyik legnépszerűbb szerzője, a kamasz olvasók kedvence, aki már a 30. köteténél tart.  A csere. Adam és David című új könyve megjelenése alkalmából készült vele interjúnk.

‒ Írt már regényt, amelyben személyiségcsere okozta bonyodalmakat adott elő. A személycsere, ami új regényének a szervező ereje, nem ismeretlen a világirodalomban. Miért nyúlt most ehhez a témához?

‒ Minden időben fontos volt, vagy fontos lett volna, hogy az emberek bele tudják élni magukat mások életébe, ami a megértés, a szolidaritás, és – szerintem – az emberiség túlélésének az alapja. Ennek a képességnek a hiánya vezetett és vezet minden történelmi tragédiához a világháborúktól a jelenlegi népirtásokig. A PetePite apa-fiú cseréje és Az anyu én vagyok anya-lánya cseréje után Mark Twain Koldus és királyfi című történetében láttam lehetőséget, hogy a két legaktuálisabb problémánkról, a menekültválságról és a fokozódó társadalmi egyenlőtlenségről írjak. Egy nyomorgó menekült tizenhatéves fiúnak és az államelnök fiának a cseréje – reményem szerint – mindkét konfliktust érzékletes formában mutathatja be. Mindezt persze egy úgynevezett ifjúsági regény keretei között, tehát drámákban, kalandokban; mondhatni: szórakoztatónak szánt fordulatokban.

‒ Tanúsítom, hogy letehetetlenül izgalmas, pergő cselekményű, fordulatos A csere, de van egy mélyebb rétege, amit úgy hívhatunk, rámutatás a világ nagy problémáinak egy csoportjára: a szabadság, a demokrácia hiányára, a migránsélet nehézségeinek megértésére, sőt, átélésére. S ezzel ugye nem merítettem ki a regény mondandójának teljességét?

‒ A regények mondandója csak kicsi részben van a regényekben. A regények mondandója az olvasó vevőkészülékében van. Egyrészt, hogy egyáltalán érti-e, s mennyire érti a szöveget az olvasó, másrészt, hogy az élettörténete, lelki beállítódása, pillanatnyi helyzete, gondolatai, eszméi szerint hogyan értelmezi, amit megértett az adott regényből. Ha valaki például zsigeri ellenszenvet érez a migránsok vagy a menekültek iránt (mert ez a két földönfutó nem ugyanaz), másképpen fogja A csere című történetemet értelmezni, mint aki együtt tud érezni velük. Aki szenvedélyesen szereti a családját és aggódik érte, az átérzi majd, hogy az elnöki palotába rekedt menekült fiúnak milyen szenvedést okoz, hogy ő dúskál a jóban, miközben az anyja meg a húga a táborban éhezik. Előfordul, hogy az író, úgymond, el akar mondani valamit, de a regény idején létező olvasóközönség nagyobb része ezt nem akarja elfogadni, befogadni. Így járt például Kertész Imre a Sorstalansággal. Nagyon fontos „mondandót” közölt 1975-ben. A magyar társadalom olvasói, s pláne vezetői azonban ezt nem óhajtották megérteni. Még szegény anyám is elutasította a regényt, aki egyébként ugyanabban a táborban volt halálraítélt, mint az író. Természetesen anyámnak, mint olvasónak is igaza volt az ő egyéni szempontjából. Az írónak azonban az egész emberiség, s benne a magyarság történelme, jövője szempontjából volt igaza. És ez volt az igazabb igaz.

‒ Milyen eszközökkel lehet sikeres ifjúsági regényt írni? Csak humorral? De a szerkezetre, a stílusra és a témára is gondolhatok. Azt hiszem, ezt aligha érdemes megkérdeznem mástól, mint az IBBY-díjas PetePite, továbbá a Tom és Geri, a Samu és Papa, a Marci-könyvek éít. szerzőjétől.

‒ Nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb szerző arra, hogy megválaszoljam ezt a kérdést. Vannak ifjúsági regényírók, akiknek boltja előtt sorban állnak a diákok, ha új könyve jelenik meg. Ezek az írók ismerik talán a „nagy titkot”. Ha van ilyen. Persze, ha a sikert nem csak a példányszámon mérjük, akkor azt tudom mondani, hogy igen, a humor, a közérthetőség, a filmes szerkesztés, a feszes történetkezelés segítségével jó populáris regény születhet. Ifjúsági?... Ismét az olvasók vevőkészülékére kell hivatkoznom: még egy mesét is lehet úgy olvasni, úgy érteni, értelmezni, mint a legbölcsebb filozófusok gondolatmeneteit.  Gondoljunk Ezópusz állatmeséire! A gyermeket megragadja a történet, a gondolkodó felnőttet a tanulság, a gondolat. A szöveg ugyanaz.

– Min dolgozik most? Mi lesz a következő Nógrádi-mű a Móránál?

‒ Egy rövidebb történet az alsó tagozatos diákoknak szóló sorozatban. Igazán nekem való feladat. Mindig alkalmazott műfajnak tartottam a gyerekeknek, fiataloknak írott műveket, ami a szakmában néha vitát gerjesztett. Alkalmazott irodalomnak tartom ezt a műfajt, mert az író nem írhatja, amit akar, hanem folyamatosan alkalmazkodnia kell a feltételezett célcsoport befogadói képességeihez. A jelen esetben nyolcéves gyerekekhez kell alkalmazkodnom a történet kitalálásában, a fordulatokban, a figurákban, a dialógusokban… Szóval minden mondatban, és minden szó kiválasztásakor figyelembe kell vennem az elképzelt kis olvasót. Ilyenkor az író tollát a megrendelő, azaz a Móra valóságos és a gyerekek virtuális óhajai vezetik. Sebaj! Legyek nagyképű? Michelangelo is megrendelésre föstötte a Sixtus-kápolna freskóját, nem? Ahhoz képest elég jól sikerült.

Csokonai Attila
Fotó: Németh András

Nógrádi Gábor: Csere. Adam és David
Móra Könyvkiadó, 320 oldal, 2999 Ft