Mesehallgatással az elhallgatás ellen – Beszélgetés Tóth Krisztinával
Csokonai Attila - 2016.03.24.
A költő, regényíró, novellista és műfordító Tóth Krisztina a Londoni mackók és az Állatságok című köteteivel azon költőink sorába lépett, akik megfelelnek az olvasók megnövekedett igényeinek, és sikeresek is.
‒ Ahogy a versírás után bővült munkássága különböző prózai műfajokkal, úgy a gyerekeknek írt könyveit tekintve is a vers után következett a próza, a mese.
‒ Igen, ezzel párhuzamosan elkezdtem meséket is írni. Az, hogy az embernek kisgyereke van, fölébreszti a kedvet erre a műfajra. Úgy sokkal könnyebb gyerekirodalmat csinálni, hogy ott van a környezetemben egy kisgyerek. A gyerekkönyvvel úgy vagyok, hogy az valakinek készül, a felnőtt irodalomnál soha sincs egy elképzelt közönség vagy olvasóréteg előttem.
‒ Az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Anyát megoperálták című kötete különleges, szokatlan, vagy ahogy ön nevezte: problémafelvető könyv.
‒ Amikor Marci fiam óvodába járt, volt a csoportjában egy kislány, akinek az anyukája mellrákos lett. Mivel a mama egyedül nevelte a gyereket, a kórházi időszakokban sokat volt nálunk a kislány. Vigyáztunk rá, meg elvittük magunkkal nyaralni. Azt gondoltam, egy ilyen háttér-történettel biztosan nagyon szorong. Meglepve láttam, hogy egyáltalán nem. Kiderült, hogy amikor az anyja hazajött a kórházból, mindig elmagyarázta, mi történt odabent, mi zajlott. Én gyerekkoromban mindig azt hallottam, hogy ilyesmiről a gyerek előtt nem beszélünk, nehogy megijesszük, ezért fiatal szülőként nem igazán tudtam volna, mit kell csinálni. Ez a kislány pontosan tudta, hogy az anyukájával mi történik. És azt látta, hogy az anyukája uralja ezt a helyzetet, szépen elmagyarázza, mi a következő lépés. Az fogalmazódott bennem, hogy ha a szülő azt közvetíti, hogy nehéz dolgok történnek ugyan, de megoldjuk, akkor a gyerek nem fog megbillenni. Belekerült a kötetbe egy olyan mondat, amit ez a kislány mondott. Lementünk a Balatonra nyaralni, amikor az anyukája kórházban feküdt, és azt mondta: Nem is értem, hogy mehetett bele anyába a rák, amikor nem is voltunk a tengernél. Nekünk, felnőtteknek, akik értjük, hogy mi zajlik, majdnem hogy kötelességünk a gyerek szintjén elmondani, világossá tenni, hogy mi zajlik. Inkább ne fantáziáljon, mert az néha sokkal félelmetesebb.
‒ Már a boltokban van egy újabb meseregénye, a sajátos szerkezetű, összetett tartalmú A lány, aki nem beszélt. Mi inspirálta ennek a megírására? Talán az, hogy örökbe fogadtak egy kislányt?
‒ Alapvetően az identitás-keresésről van szó: ki vagyok én, kik a szüleim, hogyan kerültem ebbe a családba. És a kapcsolat vajon biológiai vagy inkább lelki kötelék? Én innen közelítenék, mert ha azt mondom, hogy az örökbefogadásról szól, akkor nagyon leszűkítjük a tárgyát. Én egyébként ezt fontosnak tartottam: anyukám is örökbe fogadott gyerek volt. És én is azt gondoltam, hogy szeretnék valamikor örökbe fogadni egy gyereket. Mert úgy gondolom, hogy az ember nemcsak az irodalomban építkezik, hanem valamilyen módon a saját életét is építenie kell. Azt gondoltam, hogy az enyém akkor lesz teljes, ha valamit visszaforgatok a saját sorsomba abból, amit közvetve kaptam. Szerintem egyébként hajlamosak vagyunk túlbecsülni a vérségi kötelékek jelentőségét, merthogy ennek nagy hagyománya van. Az a gyerekem, akibe „beleteszem” a szeretetemet, és aki ezt visszasugározza. Közben meg azt is tudom, hogy minden kiskamaszban megfogalmazódik: hogyan kerültem én ebbe a családba, olyanok, mintha nem is az én szüleim lennének. Én egy űrlény vagyok, engem ide lepottyantottak, lehet, hogy nem is az igazi szüleim, annyira nem is hasonlítok rájuk. Valami olyasmit is akartam írni, hogy az ember elindul egy belső úton, amikor formálódik a személyisége, és fölteszi magának a kérdést: ki vagyok én, hogy kerültem erre a világra, mi a szerepe ebben azoknak az embereknek, akik felneveltek, akik a szüleimnek mondják magukat. A könyvbeli kislánnyal mindenféle csodálatos események történnek. És mindenféle próbatételek, amelyek közben segítői akadnak. Ilyen értelemben követi a varázsmese logikáját és dramaturgiáját.
‒ Ebben a könyvben a csodás, varázsmesei elemek a nehéz sorsú emberek különös, költőien megformált világával alkotnak sajátos egységet. Merőben más a hamarosan megjelenő Orrfújós mese című kötete, ez már a címéből kiderül…
‒ Az Orrfújós mesének két fika a főszereplője, akik egy orr jobb és bal felében laknak. Fikkelstein úr egy nap megismerkedik a szomszédasszonnyal, akivel aztán gyerekeket nemzenek egy hatalmas influenza ideje alatt. Ebben is van szerintem egy fantázia rész, hogy az ember mindenfélét képzel gyerekként a saját testüregeiről. Ez a belül hemzsegő mikrokozmosz épp olyan titokzatos és pont olyan fantáziavilág, mint a külvilág rejtett zugai. És azt gondoltam, ha leírjuk a gyereknek, hogy ki mindenki lakik az orrában, és azok mi mindent csinálnak, hogyha nem fújja ki az orrát, vagy nem mos fogat, az mindenesetre elgondolkodtató. A fogrontó manók is sokkal félelmetesebbek, mintha csak ha azt mondjuk, hogy a baktériumok szuvassá teszik a fogat. De ez nem programmese, nem nevelő célzattal írtam, hogy onnantól kezdve a gyerek rendesen fújja az orrát, inkább valami vicceset akartam írni. Annak, hogy fújd már ki az orrodat, körülbelül annyi foganatja van, mint annak, hogy vegyél papucsot vagy hogy jó legyél. Nem jelent semmit, szimpla hülyeség, mégis mindenki mondogatja. Na de ha az ember orrába Fikkelstein úr költözött be, és őt kell kilakoltatni, az azért egész más, nem?
‒ Zárjuk ezt a rövid beszélgetést először is az illusztrátorok felsorolásával. Akik nagyszerűen illeszkedő képi világgal gazdagították az itt csak röpke ismertetést kapott köteteket: az Anyát megoperáltákat Hitka Viktória illusztrálta, A lány, aki nem beszéltnek Makhult Gabi az illusztrátora, és Timkó Bibor illusztrálta az Orrfújós mesét. Másrészt azzal a kívánsággal, hogy talán legfőképpen a most három és fél éves Lili úgy fogja inspirálni írásra anyját, ahogy Marci annak idején.
Csokonai Attila
Fotó: Szabó J. Judit
Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt
Illusztrálta: Makhult Gabriella
Móra Könyvkiadó, 32 oldal, 2499 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Ahol kolbászból van a kerítés, ott harapnak a legjobban – Celeste Ng Kis tüzek mindenütt
Azok a szomorú fiatalok – Therese Anne Fowler Z - Zelda Fitzgerald regénye
Különböző „Mészölyök” léteznek – Interjú Szolláth Dáviddal
Értelem és érzelem – Rika Ponnet: Csak veled - a romantikus szerelem visszatér
A végtelenbe és tovább – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt