Az amerikai Varian Fry a jómódú fiatal férfiak életét élte: az apja jelentős vagyonra tett szert a Wall Streeten, ő maga a Harvardon diplomázott klasszika-filológiából, és ahogy az már szokás volt, szülei Európába küldték tapasztalatokat szerezni – így került 1935-ben Németországba, ami talán nem a legszerencsésebb hely és idő. Amit Varian akkor az utcákon látott és tapasztalt, az nagyban hozzájárulhatott döntéséhez, mikor öt évvel később önként jelentkezett a feladatra, hogy a Vichy-uralom alatt álló Marseilles-ben menekültügyi bizottságot hozzon létre, és kimenekítse „Európa krémjét”, a művészeti és tudományos élet legkiválóbb képviselőit. Ügyfelei között olyan neveket találunk, mint Marc Chagall és Victor Serge, Hannah Arendt és Arthur Koestler. Julie Orringer az ő alakját választotta új regénye, az Üldözöttek gyűjteménye témájául.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ugyan Orringer alapos kutatómunkát végzett, és ez meg is látszik a szövegen, ez mégsem egy dokumentarista regény, és ugyan a korrajz és a helyszínek leírása pontosan megegyezik, a szereplők jelleme és cselekedetei között azért jócskán akad fikció is. Egy ilyen fiktív szereplő a Varian marseilles-i életében hirtelen felbukkanó volt szerető, Elliot Grant is, aki szintén azért tartózkodik Franciaországban, hogy valakit megtaláljon és kimenekítsen onnan, így adva még egy réteget a történethez. A cselekmény maga tehát röviden összefoglalható ennyivel. Az egyik szálon Varian és szervezetének munkáját követhetjük figyelemmel, ami egybefonódik azzal, ahogy Grant kutat barátja eltűnt fia után, mindezt pedig átszövi a két férfi között újra fellángoló szerelem.

Egyszerűnek tűnhet, de Orringer alapos kutatómunkájának köszönhetően Marseille él és lélegzik a lapokon, megelevenednek hotelek, bárok, üzletek, élénk színekkel festett utcaképek. A mellékszereplők mindegyike izgalmas és szerethető: az egyetemista Miriam Davenport és az amerikai örökösnő Mary Jayne Gold, a két bátor fiatal nő, akik egyik napról a másikra döntenek úgy, hogy minden erejükkel támogatni fogják Varian munkáját, Alex Hirschman, akinek valahonnan mindig sikerül pénzt szereznie a Bizottság számára (mind valós alakok egyébként), és a szintén menekült titkárnő, Lena, mind hozzájárulnak a regény élvezhetőségéhez. A könyv egyik legizgalmasabb része talán az, amikor Varian kibérel egy félreeső villát, Air Belt, és a fentebb említett két hölgy, valamint egy csapat földönfutóvá vált szürrealista társaságában beköltözik oda. A háború sújtotta Franciaországban ekkorra már jóformán nincs élelem, néhány szem krumplin és répán élnek, feketepiacról szerzett csokoládékockákon, és mégis megtalálják a módját annak, hogy élettel töltsék meg a házat: estélyeket adnak, illetve elkezdik összeállítani az „üldözöttek gyűjteményét” alkotásaikból – mindezt úgy, hogy tudják, a rendőrök bármelyik pillanatban kopogtathatnak az ajtón.

Eközben Varian és a Bizottság munkája egyetlen pillanatra sem áll meg, vízumokat, hamis útleveleket kell szerezni, új útvonalakat kell keresni, ahol az üldözöttek biztosan átléphetik a határt, és természetesen mindig felmerül valami probléma, amit azonnal meg kell oldani. Pörgős, feszes tempójú történet ez, Orringer pontosan tudja, hogyan kell a feszültséget fenntartani; ám ezt gyakran megszakítják békés, már-már idilli, igen gyakran homoerotikus jelenetek. Ez utóbbi egyébként a leginkább kritizált pontja a regénynek, konkrét bizonyíték ugyanis nincs arra, hogy Varian Fry homoszexuális lett volna, inkább csak halvány utalások, Orringer ezt mégis kész tényként kezeli, és ebben olyan messze megy, hogy Fry már-már megszállottja Elliot Grantnek – ez nem az a fajta csendes, békés szerelem, hanem a mindent felemésztő. Mennyire szabad átlépni a fikció határait, ha valós történelmi alakról van szó? A The New York Timesban parázs vita is kerekedett a könyvről készült recenzió (https://www.nytimes.com/2019/05/02/books/review/flight-portfolio-julie-orringer.html) után: https://www.nytimes.com/2019/05/17/books/review/was-varian-fry-gay-julie-orringer-flight-portfolio.html.

Mégis ez válik a regény egyik központi kérdésévé: vajon Varian meg meri kockáztatni, hogy elváljon feleségétől, és nyíltan Granttel éljen? Hogyan tekintene rájuk a társadalom ezek után? Hogyan értékesebb életük, együtt, de „abnormálisnak” bélyegezve, vagy külön-külön, de a társadalmi normákba illeszkedve? És itt el is érkeztünk a mű vissza-visszatérő, központi kérdéséhez: érhet-e egy élet többet egy másiknál? Fry egy lista alapján dolgozik, és kutatja fel a rajta szereplő intellektuális elitet, de mi lesz azokkal a zsidókkal, akiknek a neve nem szerepel azon a papírlapon? És talán egy középszerű művész élete nem ér annyit, mint Chagallé, teszem azt? A Menekültügyi Bizottságnak pedig nap mint nap ilyen döntéseket kell hoznia, ugyanis naponta maximum tíz nevet továbbíthatnak a konzulátusnak. A kényszer azonban nem könnyíti meg a feladatot, sőt. A regény végső csavarja is ehhez a problémához tér vissza, véglegesen beágyazva a kérdést a történetbe és az olvasó fejébe.

Összességében tehát lebilincselő és kifejezetten szórakoztató olvasmány ez a kötet, Orringernek sikerül egy olyan világot teremtenie a lapokon, ahol a második világháború borzalmai mellett mégis megfér a humor, a romantika, a lopott pillanatok és a hétköznapi szépség. Súlyos könyv ez, de megtévesztően az, észrevétlenül eszi be magát az olvasó fejébe és lelkébe, míg végül egyetlen kérdés marad: Ön hogyan és mi alapján döntene?

Bráder Edina

Julie Orringer: Üldözöttek gyűjteménye - Mennyit ér az igaz emberi élet háború idején?
Libri Kiadó, 548 oldal, 3999 Ft