A József Attila-díjas író eddig megjelent 23 könyve között jellemzően több történelmi regény is akad. Legújabb kötete, a Ballada egy csapatról – A ’86-os válogatott története (Szenzár) nem regény, hanem visszaköszönő focitörténet. Korábban írt már a magyar válogatott botrányt kavaró 1954-es berni kudarcáról. Most a mexikói fiaskó, a szovjetektől elszenvedett 6-nullás vereség krónikáját eleveníti föl.

– Mi az, amit a foci szempontjából közösnek és eltérőnek talál a két eseményben?

– Megemlítenék még egy regényt, öt éve jelent meg A kvarcóra hét dallama címmel, és lényegében ugyanabban az időben játszódik, amelyről a most megjelent Ballada egy csapatról is szól. Vagyis a nyolcvanas évek közepén. Abban a Janus-arcú világban, amikor még a szocializmust építettük, de vigyázó szemeinket már a korábbinál is erőteljesebben Nyugatra vetettük. Bennünket, kamaszokat például jobban érdekelt a Csillagok háborúja, mint a mozgalmi dalok. A Mezey-válogatott sikersorozata ebben a skizofrén miliőben csodavárást eredményezett. A különbség az volt 1954-hez képest, hogy akkor a magyar válogatott volt a világ legjobb csapata. 1986-ban viszont ez messze nem volt igaz, még akkor se, ha egyes ranglistákon nagyon előkelő helyre sorolták a csapatot. A vb előtt a kimondott cél a nyolcaddöntőbe kerülés volt. Ez reálisis volt, úgy is, hogy a szovjetek és a franciák is erősebbek voltak nálunk. Jobb gólkülönbséggel csoportharmadikként is tovább lehetett volna menni. Más kérdés, hogy az egy éven át tartó csodavárás következményeként pofonként jött a valóság. ’54-ben nem volt csodavárás, ott a realitás lett volna az aranyérem. Az akkori reakciók, amikről a Focialista forradalom című regényemben is írtam, megmagyarázhatók. A ’86-osak kevésbé.

– Mivel visszatekint a magyar válogatott korábbi évtizedeire is, fölmerül, vajon az uralkodó politika már a Horthy-korszakban is kihasználta-e a labdarúgást a maga céljaira,vagy ez csak az államszocialista évtizedekre érvényes?

– A konteók szerint a ’38-as vb-döntő előtt a szövetségi kapitány felsőbb utasításra forgatta fel az addigi nyerő csapatot, mondván, a határrevíziókról szóló döntések előtt nem árt az olaszokkal jóban lenni. Horthy is érdeklődött a futball iránt, egyszer a Nemzeti Sportnak nyilatkozta, hogy ő már az első hazai futballmeccs előtt rúgta a bőrt Pulában, a tengerészek csapatában. Kormányzósága alatt időnként megjelent mérkőzéseken, de azokat elsősorban reprezentatív célokra használta. Az utolsó években leginkább a németek elleni meccseket nézte meg. Direktben a politika akkor nem nyúlt bele a futballéletbe, ám egyes intézkedések, leginkább a zsidótörvények érintették a focit.

– Izgalmas lehetne egy harmadik kötet, amely a politika és a foci mai hazai kapcsolatáról szólna…

– Izgalmas lehetne, de azt gondolom, hogy ez most alapvetően egy oknyomozó újságíró feladata. Később, bizonyos távlatokból egy író is foglalkozhatna vele.

– Tudjuk, hogy az 1986-os, sokakat megrázó kudarcról különféle összeesküvés-elméletek keltek szárnyra. Ön alapos feltáró munkát végzett, vajon megtudott-e olyan új tényt, összefüggést, ami az eddigiekhez képest más megvilágításba helyezi a történteket?

– Eget rengető dolog nem történt. Erősebb csapatok is belefutottak már egy-egy zakóba valamilyen tornán. A szovjetek elleni meccs ráadásul pechesen indult, előbb egy lecsúszott labdát kotortak be, aztán beakadt egy kapáslövés. Persze ilyen kezdés után is föl lehet állni, lásd a nyugatnémeteket a berni döntőn, ám a ’86-os magyar válogatott az első mérkőzés ötödik percében pszichésen összeomlott. A konteók ma is élnek, a játékosok körében is.

– Többször utal arra, hogy a nemzeti válogatott tartós sikeréhez a klubok magas színvonalú munkája is nélkülözhetetlen. Ez a nyolcvanas években (is) hiányzott, a kirobbant „bunda-ügyek” is erre utaltak.

– A könyvhöz, de a korszakhoz is két bundaügy adta a keretet. A ’84-est lezavarták pár hét alatt. Találtak pár bűnbakot, aztán mindenki a válogatottra figyelt. Négy évvel később változott a politikai légkör, akkor már nem lehetett szőnyeg alá söpörni a dolgot. Buktuk is a kijutást a ’90-es vb-re. A hasonlóság az a két ügy között, hogy semmilyen komoly intézkedés nem történt a bunda, mint jelenség ellen. Tulajdonképpen az lett az üzenet, hogy mehet minden ugyanúgy tovább.

– A klubfoci korabeli helyzetével kapcsolatban fölmerül a nemzetközi látószög, a világtrendek követésének problémája. Mintha máig nem tudnánk fölzárkózni…

– Nem akarok futballszakértő vagy megmondóember szerepében tetszelegni, egyszerű szurkolóként mondom, hogy mentálisan és fizikailag óriási a lemaradásunk a nemzetközi élmezőnytől. Ehhez strukturális problémák is járulnak. E tekintetben nem sok különbség van a nyolcvanas évekbeli helyzethez képest. Pedig most pénz is van a rendszerben. Jöhet majd időről időre egy-egy tehetséges generáció, vagy egy olyan szakvezető, aki Mezeyhez hasonlóan ideig-óráig képes kiemelni a válogatottat a közegéből és ezzel sikereket elérni. De a tartós eredményekhez ez kevés.

Varsányi Gyula

Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról - A '86-os válogatott története
Szenzár Kiadó, 360 oldal, 3999 Ft