Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Margit, aki ült léghajón – Beszélgetés Sárközi Mátyással

Illényi Mária - 2021.04.06.

A kisregény címszereplője Margit, akinek egyszerre udvarolt Ady Endre és Molnár Ferenc, nagy idők tanúja volt, akárcsak unokája, Sárközi Mátyás, aki most megírta a nagymama történetét. A könyvről és a történelemről beszélgettünk.

– Színes, élményteli világot tár elénk Margit című kis kötetében, olvasás közben átélhetjük, milyen lelkesítő kor volt a tizenkilencedik és a huszadik század fordulója, amely Vészi Margit életének is fénykora volt, amikor a művészeteket és a tudományok egyaránt kiemelkedően fontosnak találták. Mi szolgált a megjelenés apropójául?

–  Az 1900-as év és a 20. század beköszönte valóban mágikus lelkesítő erővel bírt, Ady vezérletével modernné vált a költészet és, egymást érték a találmányok, műszaki újítások. A felhajtás és ünneplés tulajdonképpen már 1896-ban, a millennium idején megindult. Az emberiség immár a levegőt is kezdte meghódítani, gróf Zeppelin léghajója hatalmas szivarként lebegett a Bodeni-tó felett. Egy hasonló légi szerkentyűre buzgó riporterként felmerészkedett az ifjú Vészi Margit, s amikor ez után néhány soros lexikon-szócikk jelent meg róla, nem mulasztották el közölni kivételes érdemeként, hogy "ült léghajón". S hogy ne lett volna élete fénykora ez, amikor egyszerre udvarolt neki Ady Endre és Molnár Ferenc. Ady Margita élni akar címmel versciklust indított szerelme tárgyáról, de ezt, túlságosan intim tartalmúnak ítélve, a szigorú atya: Vészi József főszerkesztő a folytatást letiltotta.
Szerettem volna, ha idős korában, amikor kispénzű amerikai nyugdíjasként Margit a spanyol tengerparton, Alicantéban élt, megírja visszaemlékezését ezekre a szép napokra és javasoltam neki, hogy fogjon hozzá.  De azt válaszolta, hogy túl nagy lelki megrázkódtatást jelentene számára a fénykor felidézése. Sűrűn leveleztünk egymással, és végül spanyol élményei színes leírása mellett legtöbbször ifjúkori vagy amerikai múltjából is leírt epizódokat.

– Hogyan képzeljük el a munkafolyamatot, mi volt a kötet belső rendezési elve?

– A levelek paksamétáját tavaly kezdtem rendezni, s úgy éreztem, kikerekedik az anyagból egy vékony könyvecske, Eddigi legsikeresebb kötetem, a Levelek Zugligetből (2011) szövege az édesanyámmal, Sárközi Mártával folytatott levélváltásra épült fel, s szinte ennek a mintájára szerkesztettem a Margit lapjait. Viszont ezúttal nagyobb mértékben  éltem vagy éltem vissza az író szabadságommal és úgy fogalmaztam, mintha Vészi  Margit végül mégis hajlandó lett volna a memoár-írásra. Helyette szólok a múltjáról, szájába adom a szót.

– Hogyan talált rá a kiadóra?

– Horváth Bence Kortárs Könyvkiadójánál több mint tíz éve megjelentetésre szánt szövegeim nagyon jó gondozójára találtam, mintegy tucatnyi munkámat hozták ki az óta, főként az Ünnepi Könyvhetek alkalmából. A Margit mindössze száz-valahány oldal, de remélem érdeklődésre talál e különös karakterű hölgy története, kinek a legjobb tulajdonsága az volt, hogy művelt és értő partnere lehetett akár Molnár Ferencnek vagy Puccininek is, míg legrosszabb tulajdonságaként Molnár gonoszkodva ezt mondta róla: "Margit mindig mindenkinél mindent jobban tud. De azon kívül semmit."


– Ön szerint mi minden változott meg társadalmi és egyéni szinten? Vajon miért lehet az, hogy huszadik és a huszonegyedik század fordulója nem hozott akkora áttörést, szellemi pezsgést?

–  Úgy tűnik, hogy átlépésünk a 20. századból a 21. századba nem hozott olyan változást, mint az előző századforduló. Magyarországon ünnepelhettük az államalapítás ezer évét, de a honfoglalás millenniuma ennél még jelentősebb volt. S sok szenzációt nem hozott tudományos fejlődésben az 2000-es esztendő, hiszen már a Hold-utazásnak is jó pár éve. A nagybetegek pedig az antibiotikumok bevetésével, más esetekben radioterápiával, még mindig vagy meggyógyulnak, vagy nem.

– Készül-e esetleg a könyvből, ahogyan említette a kötet kapcsán, filmes adaptáció?

– Margit történetéből születhetne érdekes film. Messzi tájakra kellene utazni a jelenetek felvételéhez. Sajnos, nem ismerem eléggé a  hazai színészállományt ahhoz, hogy megjelenítőjére javasolhatnék valakit.  De a könyv címlapfotóját kedvelem. Akkor Margit még azt hitte, hogy európai rangú festő lehet. Nagy kár, hogy nem lépett kellő kitartással a portré-karikaturistai pályára, mert ott szerintem világraszóló sikereket érhetett volna el.
Alakját, idősödését szemmel kísérhetjük a fotókon, melyek közül szeretem a felvételt a négy nemzedékről: azt, amelyen dédnagyanyám: Vészi Józsefné rettentő méltóságteljes, míg húsz éves édesanyám, és negyvenéves nagyanyám, Margit, szeretettel néznek újszülött nővéremre, Eszterre.

– Min dolgozik mostanában?

– Kifutottam könyvet érdemlő felmenőim sorából. Anyámnak emléket állít a Levelek Zugligetből (ami rólam is szól), Molnár pályafutását írja le a Színház az egész világ, kis kötetem részletezi szerelmeit Molnár öt asszonya címmel, hiszen zseniális és bővérű nagyapám három feleséget fogyasztott: Vészi Margitot, Fedák Sárit és Darvas Lilit.  Élete végén, a New-York-i Plaza hotelben, néhány emelettel lakosztályánál feljebb bérelt szobát a hivatalosan titkárnőjének nevezett szeretőjének, Bartha Vandának, ám élete nagy szerelmének mindig azt a ragyogó színpadi csillagot, Varsányi Irént, tartotta, akit nem sikerült válásra bírni hites férjétől, Szécsi Illéstől. Megírtam apám, a költő-szerkesztő Sárközi György monográfiáját, és most e könyvheti újdonság a Margit. Kicsit megpihenek. De új témák már motoszkálnak a fejemben.

Illényi Mária

Sárközi Mátyás: Margit. Vészi Margit életregénye
Kortárs Kiadó, 118 oldal, illusztrált, 2500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés