Közvetlen kapcsolat a nyelvvel – Varga Dániel az Austerlitz-esetről
Illényi Mária - 2018.07.18.
Varga Dániel, több verseskötet szerzője, a Szépírók Társaságának tagja, legújabb kötetében prózával jelentkezett.
– Ez a 6. könyve a Fekete Sasnál. Két korábbi kötete a Magvetőnél jelent meg. Egyik könyvének (Nagy őszi érzés-kiállítás) fülszövegében a következő sorok olvashatóak: „E könyv szerzője egyáltalán nem író, még csak nem is irodalmár, hanem, költőien és elegánsan szólva, kívülálló, aki nem foglalkozik az "élet értelmével", sem más emelkedett kérdésekkel.” Akkor mi az, ami Önt leginkább foglalkoztatja?
– Óvatosan úgy válaszolnék, az a fülszöveg, mint gyakran a szövegek, képletesen fogalmaz, vagyis tulajdonképpen az ellenkezőjét jelentette. Az a könyv egyértelműen, direkt módon az élet értelmével foglalkozott, egy fiatalember szemszögéből. Mai eszemmel talán túlságosan is közvetlenül - bár valószínűleg nincs valamirevaló regény az világirodalomban, amelyik ne érintené a kérdést valamilyen formában.
–„Kívülállóként” hogyan és mikor került az írás közelébe?
– Szerintem mindenki kívülállóként kezdi, legföljebb közben szerez valamilyen diplomát. Logikusan bölcsész lesz, mások matematikusként végeznek, megint mások kereskedőnek vagy gyógyszerésznek. Olyan is van, aki semmiféle diplomát nem szerez, most kapásból Karinthy és Móricz neve jut az eszembe. Az tény, hogy az emberiség egy része egy adott időpontban ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy írásba öntse a világról alkotott képét. Az állapot valószínűleg leginkább a kényszerbetegség spektrumba tartozik – csak félig tréfa.
– Főként a könyv elolvasása után, igen elgondolkodtató a kötet címe: „Az Austerlitz-eset”. Mesélne erről?
– Ez a regény, most visszafogottan fogalmazok, bőséggel él a „posztmodern idézettechnika eszközeivel”. Sajnos, illetve szándékosan nem lábjegyzetelek, így fönnáll a veszélye, hogy valaki ráismer valamelyik motívumra, és plágiumért kiált. Nekik igyekeztem kulcsot adni ezzel az Austerlitz-cel – főleg, ha utána belelapoz, és eljut az első oldalig. Abban bízok, utána már kellemes meglepetés éri. Különben sem hinném, hogy a dolog annyira fontos. Minden könyv más könyvek között áll.
– Különleges megoldás a regényben, hogy feltűnik benne Dr. Varga Dániel adjunktus alakja. Sőt, a főszereplő, Lovász István egy félreértés vagy talán mégsem véletlen telefonhívás által elindított esemény során, kíváncsiságból belebújik Dr. Varga Dániel bőrébe. Ebből kiindulva felvetődik a kérdés, a leírt eseményeknek van bárminemű valóságtartalma?
– Ki kell ábrándítanom, ezt a fogást is alkalmazták már. Mint esett róla szó, szemtelenül éltem a „transztextualitás” eszközeivel… Szóval sokaknak tartozom köszönettel. A történet viszont a továbbiakban eredeti, alapvetően ezoterikus, tehát természetesen semmi valóságtartalma nincs. Magam részéről csökötten hiszek a valóságban. Máshonnan nézve minden szereplője valamilyen formában létezett vagy létezni fog, és jó részük természetesen én vagyok. Akkoriban például kétségtelenül orvosként, a Lipótmező folyosóit róttam. Az is biztos, 2009-ben volt egy napfogyatkozás. És tagadhatatlanul volt Pesten színházépítkezés is, amit félbehagytak.
– Többször elhangzik a kötetben, mennyire fontosak a szavak. Ön mit gondol erről, önnek mit jelent a szó?
– Mindenkinek, aki írással foglalkozik, életeleme a nyelv. Mint halnak a folyó. Aztán, hogy ki hogy úszik a vízben, az más kérdés... Az ember szerintem legtöbbször földhözragadt elképzelések alapján kezd neki az írásnak: hogy meghódítsa a szerelmét, hogy megfogalmazza viszonyát a környező valósághoz, legyen az egy szoba vagy az egész ország, vagy, hogy rögzítse a lelkiállapotot, amiben éppen tartózkodik. Bármilyen kifinomult egyébként a gondolkodása, alapvetően ösztönös elképzelések alapján folyamodik ehhez vagy ahhoz a formához: függetlenül eredeti elképzelésétől, s ugyanígy függetlenül attól, hogy vállalkozásának milyen hatása van, milyen nagy vagy kicsi lesz a hallgatósága, létrejön egy érzés: hogy közvetlen kapcsolatba lépett a nyelvvel. Függőségbe került vele, mint mások a heroinnal. És onnantól kezdve függ mindentől, amit e nyelven már előtte leírtak. A szavakkal dolgozó személy, akarja vagy nem, a nyelv létezésének eszköze. Ő az, aki által a nyelv él.
– A könyvben olvasható a következő, a regény ívét szépen érzékeltető mondat: „Na, e hullástörténetet nevezte Kazinczy a história apadásának.” Kik hatottak önre leginkább a hazai illetve a világirodalom szerzői közül?
– Köszönöm, hogy szépnek találja a mondatot. Igazság szerint blöff, nem hinném, hogy Kazinczy valaha mondott volna ilyesmit. Sőt bevallom, Kazinczyt csak kevéssé ismerem, azt tudom, hogy sokra tartotta Báróczy Sándort, akiből viszont a könyv egyik szereplője lett. És, hogy válaszoljak a másik kérdésére is, volt idő, amikor elég sokat olvastam, random módon. Mostanában megint több lett az időm. Utoljára egy Franzen és egy Kosztolányi nevű szerző vágott mellbe, a szellemességükkel és a valóság – általam csak messziről irigyelt –ismeretével. Meg, ki fog nevetni, őszintén nagyra tartom a skandináv krimit. A Gutenberg galaxis sokat köszönhet nekik.
Illényi Mária
Varga Dániel: Austerlitz-eset
Fekete Sas Kiadó, 360 oldal, 3800 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával