Cserháti Éva első regénye ránézésre tipikus nyári, csajos regény, de persze a borítón belül, a kalandos, vitorlás-történet sorai között ennél sokkal többről van szó. Erről beszélgettem a műfordítóból lett írónővel.

– Milyen indíttatásra kezd el egy műfordító regényt írni?

– Mindig író szerettem volna lenni, egészen kisgyerekkorom óta, csak szerintem az íráshoz önbizalom kell, amiből elegendőt csak így negyven éves koromra sikerült összeszednem. Viszont kiskoromban ezzel annyira nem foglalkoztam, hogy gyerekként tettem egy ígéretet magamnak, méghozzá azt, hogy negyven éves koromra megírok egy könyvet. Hat hónappal a negyvenedik születésnapom előtt égetővé vált a fogadalmam, és úgy éreztem, hogy iszonyúan el fogom árulni önmagamat, ha nem írom meg azt a bizonyos könyvet. Szóval nekiláttam a munkának, és sikerült, betartottam az ígéretem.

– Hat hónap alatt született meg végül a Palackposta?

– Igen. Bár az ötlet már korábban megvolt. Öt évet éltem ugyanis vitorlás hajón, és ez az élmény lett a könyv alapja. Az első két verzió azonban, amit írtam, mind hajónapló volt, vagy valamiféle útleírás, én pedig regényre vágytam. Szóval az alapötlet, a hajós történet megmaradt, de teljesen új sztorival jöttem elő. Ennek pedig, a hajós múlt miatt nyilván vannak önéletrajzi elemei, de az, hogy ilyen cselekményes, kissé krimis, izgalmas történet kerekedett belőle, az a valóság helyett sokkal inkább saját kútfő szüleménye.

– Petrában, a főhősben, vagy a többi karakterben azért benne van az író?

– Petrában elég sok minden van belőlem, de azért nem egy az egyben én vagyok a főhős, főleg nem az, aki én most vagyok, negyven évesen. Viszont a női szereplők majdnem mind mixek, hiszen sok, a hajós éveim alatt megismert női sorsot, és a kikötőkben hallott történetet írtam bele ezekbe a hősökbe. Amikor hajón éltem, nagyon érdekelt az, hogy hogyan élik meg a nők a vitorlázást, és hogy nekik, mint nőknek mit ad ez a különleges, vízi életforma. Rengeteget beszélgettem a kikötőkben, így a hajdani beszélgetőtársakból olyan is van, aki a saját nevével szerepel a könyvben, de olyan történet is került a Palackposta oldalaira, amit én is csak hallottam a hajón, másod, vagy harmadkézből, és abból szőttem tovább a saját sztorimat. A könyvet amúgy nekik dedikáltam, azoknak a nőknek, akiktől a történet-foszlányokat kaptam.

– Hogy tetszett a regény az első olvasóknak?

– Eddig szerencsére minden olvasó úgy nyilatkozott, hogy élvezte, hogy izgalmas a könyv. Ez volt ugyanis a célom, és egyben a legnagyobb kihívás is. Kíváncsi voltam, hogy tudok-e olyan történetet csinálni, ami csak úgy magával ragadja az embert, és nem pusztán lélektani köldöknézegetés.

– Kiknek szól a Palackposta, csak nőknek?

– Miközben írtam, valamennyire kialakult a fejemben egyfajta olvasóközönség, és azok nem hiszem, hogy csak nők lennének. Igaz, hogy a könyvem java nőkről szól, mégis azt gondolom az egy téves előítélet az irodalomban, miszerint azok a könyvek, amikben nők vannak, csakis nőnek szólhatnak. Hiszen például a férfiakról szóló regényeket sem kizárólag férfiaknak szánják. Nagyon széles olvasóközönséget szerettem volna megszólítani, olyan sztorit szerettem volna papírra vetni, ami bárkit érdekelhet: egy különleges női történetet. A nők az irodalomban vagy mindig párkapcsolati szférában, feleségként jelennek meg, vagy pedig háziasszonyként, és anyaként. Ezzel nincsen semmi gond, de én most egy új perspektívát kínálok: olyan nőkről írtam, akik szabadak, erősek, sportosak, és önállóak.

– Tehát akaratlanul is elgondolkoztató a könyv.

– Nem mondom, hogy nem állt szándékomban elgondolkoztatni, csak azt nem akartam, hogy cselekmény nélküli filozofálgatás legyen ez a történet, izgalmas kalandok nélkül. Eleinte arról akartam írni, hol van az ember otthona, mitől otthon az otthon. De aztán ez a háttérbe szorult, és ha most visszanézek a könyvre, azt látom, hogy ez egy megerősödés történet. Azt az utat írja le, hogy hogyan jut el az ember addig, hogy önálló lehessen. Önálló és erős.

– A hajó, és a tenger régi mitológiai elem, az utazás jelképe. Mennyire volt tudatos ez a szimbólumhasználat?

– A legtöbb ember, aki vitorlázik, az a saját útját eleve szimbolikusnak látja. Kettő ilyen szimbolikus út van: az egyik elmenni Ithakába, a másik pedig átkelni az Atlanti-óceánon. Tehát bölcsész aggyal és hajós múlttal ez a mitológiai vonal szinte megkerülhetetlen volt. Én viszont megcsavartam egy kicsit az egészet azzal, hogy engem nem Odüsszeusz útja érdekelt, hanem az otthon maradt Pénelopé. Az ő történetében is az, hogy miért nem Pénelopé indul el, kel útra. A vitorlázásnak is ez a része érdekel a legjobban, hogy hogyan vitorláznak a nők, mit csinálnak ők a fedélzeten, és hogy a hajózás mítoszában, a mai hajós világban, hol van a nők helye.

– Tervezi, hogy megírja Petra történetének a folytatását?

Most egy olyan krimisorozat első darabján dolgozom, ami a 2010-es évek Magyarországában játszódik. Ebbe szeretnék átemelni szereplőket a Palackpostából, de az egyelőre még titok, hogy kit vagy kiket.

Kurcz Orsi

Cserháti Éva: Palackposta
Gabo Kiadó, 280 oldal, 2990 Ft