Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
Könyvhét folyóirat

Ikeranya magzatprózái - Beszélgetés Kiss Noémivel

Szepesi Dóra - 2013.07.10.

Kiss Noémi korábbi könyvei, a Trans és a Rongyos ékszerdoboz valamiképpen utazásról, határhelyzetekről szólnak. Az Ikeranya is felfogható egy utazásnak, amelyet a fogantatástól az első év végéig követünk, hol az anya, hol a gyerekek gondolataiban, érzéseiben.

- Ha nem a felhőtlen boldogságról szól egy anyatörténet, hanem embert próbáló beavatkozásokról, az a köztudatban nehezen elfogadott, tabutémának számít. „Magzatpróza”, ez a műfaji megjelölés különös és találó! Hogy találtad ki? Van ilyesmire példa az irodalomban?

- Nem én találtam ki. Megmutattam a félkész kéziratot Radics Viktóriának, ő meg bekiabálta a telefonba. Mit írtál te már megint, anya, magzatprózát? Azt hiszem, tetszett neki, ugyanakkor szokatlannak találta a formát, a beszédet. Ennek én örültem. Ha új szót kell keresni egy könyvhöz, a már valami. Számomra pedig a legnagyobb elismerés, ha felkiált az olvasó. Eddig is igen megosztóak voltak a könyveim, miért pont az Ikeranya ne volna az? Bár eddig csak dicséretet kapott, kerekedik is a szemem. A másik kérdésedre, van-e példa erre az irodalomban, határozottan igennel válaszolnék. Számos példa van erre az irodalomban. Szüléstörténetek, női testtörténetek, anyatörténetek, árvaságok, beteg csecsemők - ezeknek általában az a jellemzője, hogy elkülönböznek minden hagyományos beszédtől. Kibeszéletlen, intim történeteket mondanak el. Olyan új tradíció teremtve, ami még nem érte el a hagyomány küszöbét. Vagy csak az intézményes kánon nem szeret róla tudomást venni, fene tudja. De már vonul. Évtizedek óta jelen van. Furcsa, idegen testként állnak ezek a könyvek a polcon talán még ma is, de másoknak, nekem például ez a fajta irodalom evidenciaként létezik. Nagyon szeretem Ingeborg Bachmann és Jelinek prózáját, vagy Herta Müllert, Galgóczi Erzsébetet, Szabó Magdát, Dubravka Ugresicet. Most éppen egy angol szerző, Jeanette Winterson Why Be Happy When You Could Be Normal? (Miért legyek boldog, ha normális is lehetek?) című könyvét olvasom esténként a Balatonparton. Mikor végre lefeküdtek a gyerekek és elalszanak, nekiülök. Lassan haladok, rágom a könyv mondatait. Olyan egyedi a nyelve, felkavaró, mégis a maga természetességében katartikus: a szeretetéhségről és a dacról szól, egy anyátlan, adoptált kislány nehéz születésének körülményeiről. Aki egész életében azért küzdött, hogy szeressék. Végül beleszeret egy nőbe. Töredezett, mozaikokból épülő mű, néha elcsuklik a hangja, mégis a kimondás a legfőbb ereje. Olvasás közben arra gondoltam, titkos vágyaimban én is ilyen könyvet szerettem volna írni, mikor elkezdtem az Ikeranyát.

- Vekerdy Tamás szokta mondani, hogy kamaszkorban nyugodtan ki lehetne tenni egy táblát a gyerekre, hogy „Átépítés miatt átmenetileg zárva!” Az átmenet életünk számos korszakára jellemző, ha csak a hormonális robbanást nézzük, a gyermekáldás körüli változás totálisan az. Átépítés, átmenet: a megpróbáltatás mellett, érdekes módon gyümölcsöző szokott lenni, az alkotók például ihletet kapnak. Te is említetted egy interjúban, hogy nagyon nehéz volt ez az időszakod, mégis szenvedélyesen tudtál írni, sokszor négykézláb a fáradtságtól. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

- Nehéz időszak volt, fáradt és sovány voltam. Mégis szenvedélyesen rögzíteni szerettem volna, mi történik velünk. Mit érzek, lelkileg, testileg. Mit érezhetnek a gyerekek, hogy érzékelik a világot. Hogy éreznek más anyák körülöttem. Ugyanakkor nem a szokásos énem voltam, hiszen a hormonok átírták a gondolataimat is, nem csak a bőröm felszínét. Elfordultam sok dologtól, ami korábban lázba hozott. Nem olvastam, nem leveleztem, nem érdekelt a világ. Csak a szoptatás, az etetés, és az aggódás kötött le, vajon jól vannak-e a gyerekek. Nem csodálom, hogy sokan ezt az időszakot nehezen viselik, óriási változás a mai nyitott világban egyszer csak bezárva lenni egy lakásba, a játszótéri gettóba, vagy a védőnői szobába. Ugyanakkor a vágyak is átíródnak, éreztem, hogy egyedi, egyszeri és megismételhetetlen tapasztalathoz érkeztem, akkor is, ha nehezemre esett, írni szerettem volna róla. Az anyaság egy csoda, de fájdalmas, nehézen viselhető, hosszan tartó és kimerítő csoda. Néha egészen olyan tud lenni, mint egy boldogtalan szerelem. Igyekeztem megírni, ahogy én átéltem, mert roppant inspirált. Íróként nincs ennél szemérmetlenebb és őrültebb dolog, tudom, de hidd el, azért nem jegyzetfüzettel pelenkáztam. Az Ikeranyában számtalan megfigyelt anya és gyermeke szerepel.

- Azt is mondtad, hogy ezeket a szövegeket irodalmi játékként fogod fel. Hogy érted ezt?

- Az őszinteséggel és a kimondással kapcsolatban mondtam. Hiszen a könyv igyekszik néhány írásban kívül helyezkedni a saját személy határán. Nem volt terápia számomra az írás, inkább önmegfigyelés, világfigyelés, a különös érzékek nyelvvé formálása. Ebben már inkább az irodalomnak, a nyelvnek van szerepe, és nem pedig annak, hogy éppen velem ez hogy esett meg, és nem is volt őszinteségi rohamom sosem. Figyeltem magamat és más anyákat, mire hogyan reagálnak. Volt időm, hiszen a koraszülött babákkal és a terhesség alatt is sokat voltunk kórházban, ezután pedig különféle fejlesztéseken vettünk részt, ahol rengeteg anyával és problémás szüléssel találkoztam. Ekkor határoztam el, hogy blogot írok, mert nagyon sok tanácstalan anya volt mellettem, engem is beleértve. Akik a szakirodalomtól csak még jobban megijednek. Ma irtó nagy az elvárás egy modern anyával szemben, a szülés és a nevelés rendkívül kontrollált. Anya pedig összeroppan e teher alatt, főleg, ha munkavállaló anya is szeretne lenni.

- Szép a borító. Azt sugallja, hogy a profán valóságnak van spirituális oldala és a szövegben is sokat kapunk ebből a dimenzióból. Tulajdonképpen a legnagyobb kérdéssel foglalkozol: lenni vagy nem lenni. „Az orvos „megszerelte. …A szerencséseknek van angyali üdvözletük, a többiek hasa néma. A doktor sem tudja, ilyenkor mi történik pontosan, kezei csak az Úr kezét fogták. Érthetetlen ez az egész szeplőtelen fogantatás” Természetesnek tartjuk az életet, de sokszor rádöbbenünk, hogy fogalmunk sincs, honnan jönnek és mit hoznak magukkal az újszülöttek.  Boldizsár Ildikó mesekutató és meseterapeuta mesélt arról, hogyan sikerült koraszülött babák életfunkcióit jelentősen javítani azzal, hogy nekik kiválasztott mesét mondtak a szülők rendszeresen. Bent volt az inkubátorban a kismagnó és a mama vagy a papa hangján hallotta a gyerek a mesét. Például egy 24 hetes kislánynak egy olyan mesét mondtak, amiben elrabolja a királykisasszonyt a sárkány, de közben minden szavuk mögött az volt, hogy kiszabadítunk, szeretünk, várunk! A gyermek értette! Értelme magzati korban is hírt ad magáról. Milyen tapasztalataid vannak erről?

- Ehhez annyira nem értek, de minden szó, bíztatás, anyai mosoly jól jön az inkubátor üvege mellett. Ezt én is éreztem, mikor jó pár hetes volt már a fiam, és végre a kezembe vehettem. Előtte csak beszélhettem hozzá egy üvegfalon át. Remélem, ez a protokoll hamarosan megváltozik és a koraszülött csecsemő odabújhat anyjához a SOTE klinikáján. Nagyon méltányos volna. Sosem éreztem magam olyan kiszolgáltatottnak, mint azokban a hetekben, miközben őrültboldog voltam, hogy élnek és lélegeznek a csecsemőim.

- Ambivalens is az anya-gyerek viszony, mert amikor már megvannak a babák, az anya néha azt is gondolja: „Elvették tőlem az életem. Kérem vissza, cserébe vigyék el őket.” Tetszett az is, hogy mindezek mellett kell, hogy legyen abszurd humor is ezekben az élethelyzetekben. Például amikor a balatoni vécés néni „csak akkor nem ér rá, ha szatírt fog.” Meg azt is megtudjuk, hogy a játékboltban az egy év alattiaknak 200 játékot tartanak! Új szavak is keletkeznek: császárőrző, korababa, dévénytornász… A gyerekek nőnek, a bezzeganyán a blog folytatódik. Lesz-e újabb könyv?

- A blogot igyekszem folytatni, bár néha el vagyok bizonytalanodva, hány éves korig érdemes írni még, bezzegelni a szülésről és az anyává válásról, hiszen a gyerekek óvodába mennek hamarosan. Havonta egyszer írok a MŰÚTnak tárcát, ahol szintén a gyerekek és az anyaság, szülés problémájával foglalkozom. Ezen kívül évek óta egy tanárregényen dolgozom. Még a gyerekek születése előtt kezdem neki, most újra folytatom. Persze az életszituációmból adódóan néhány fejezet és szál átíródik. Abból kifolyólag, ami anyaként történt velem. Másképp látok dolgokat azóta. A regényben is újra és újra előbukkan majd az anyaság problémája, bár egészen más szemszögből és egy egészen más korból. A tanárnő, főhősöm a szocialista iskola nehezen lázadó fogaskereke, ráadásul meddő.

- Galgóczi Erzsébetről jelent meg esszéd pár éve a Magyar Narancsban, amelyben azt írod, hogy a felnövőben lévő írónemzedék számára jó lenne egy anyafigura. „Nem, azt hiszem, ő nekem sem igazi anyafigurám, de jelenleg nehezen találok helyette valaki mást. … Nincs hagyomány, mert nincsenek elődök. Anyák pedig kellenek a gyerekek mellé.” Változott azóta a véleményed?

- Nemrég forradalminak neveztem, ami az elmúlt tizenöt évben a női irodalomban történt. Sokan ezen talán megrökönyödnek, de most is tartom. A könyvhéten a Magvető Kiadónál a szerzők fele nő, és számos más kiadónál is ez a helyzet. Erdős Virág, Boldizsár Ildikó, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina számomra fontos szerzők, akiknek igyekszem követni a munkáit. A női próza és a női líra, elbeszélés mára evidensen porondon van. Talán már nem is olyan lényeges ezt problémaként feszegetni, mert olyan természetes lett. Kár, hogy nincs annyi erős, karakán, szuverén politikusnőnk, mint írónk. Sajnos ott a Házban nem természetes még a nők vonulása…

Szepesi Dóra
Fotó: Szőcs Petra

Kiss Noémi: Ikeranya - az első év
Magvető Könyvkiadó, 108 oldal, 1990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés