Az 1974 és ’99 között keletkezett négy esszét már olvashattuk korábbi Nádas-kötetekben, ebben a válogatásban, új egységbe rendezve és kötetcímmé emelve A szabadság tréningjeit új kontextust is kapnak az írások. Voltaképp „talált tárgy” valamennyi szöveg (kettő épp a Talált cetlik című kötetben látott egykor napvilágot), egy, a valóság legapróbb rezdüléseire is rendkívüli érzékenységet mutató író gondolatnaplója. A Világló részletek után azt mondhatnánk: csillogó foszlányok. A szabadság kérdése kulcsmozzanat a Világló részletekben is („Számomra a szabadgondolkodásból nem volt visszaút. A mai napig nincs visszaút”), s most e válogatás mintha e szabadgondolkodás lenyomataként kerülne az olvasó elé. A címben jelzett tréningek voltaképp a szabadság elsajátíthatatlanságára utalnak: a tanulási folyamatnak sosincs vége, örök edzés az élet – Nietzsche közhellyé lett bölcsessége ideidézhető. (S még egy fanyar áthallás is adódik a tréning szóból, hiszen a kötet lapjain néhol megelevenedő hetvenes évek szívszorító lerobbantsága óhatatlanul előhívja a tréningnadrág-kultúra „jó lesz ez így is” magatartásának emlékét.)

A szövegek szabad asszociációkra épülnek, álmok keverednek valósággal, filozófia a realitás naturalista részleteivel, politikum a történelemmel, monarchiás kisvilágunk a nagyvilággal, a városi zsivaj a falu beszédfoszlányaival, az abszolutizált magány az elviselhetetlen tülekedéssel. A nádasi perspektíva középpontja „a világ felméréséhez” Gombosszeg, amelynek nevét talán csupán egyszer említi az író a szövegben, mégis innen indulnak, és ide futnak vissza azok a szálak, amelyek Nádast a múlthoz és a jelenhez, a magyar- és a világirodalomhoz (a magyar és a világkultúrához) kötik. És persze a körtefa, ez a sajátos világfa, élet és halál tudója, amely a ház ablaka előtt áll, és ahogy „zöldjén átüt az égbolt kékje”, úgy szüremlenek be az írói mindennapokba a külvilág zajai. Sokszor eleven, nyers zajok, a falusi világ kérlelhetetlen, szókimondó valósága, ahol hosszú idő után is valami furcsa, idegen, gyanús szerzet az alkotó lény. Ebből a környezetből sarjadnak Nádas Péter elmélkedései (Észrevételek, ahogy a cikluscím mondja), önmagára és az irodalomra vonatkozó megfigyelései. Nádas mindig összefüggéseiben tekint a hagyományra, nem léteznek izolált művek, izolált nemzetek, sem izolált történelem – ilyen észrevétel nála például a két halhatatlan cseh Josef: Švejk és Josef K. összehasonlítása, akik a mi közös kelet-közép-európai „mítoszunk”, amiképp megálmodóik sorsában sem lehetnek véletlenek a párhuzamok.

A Hírek ciklus a múltból válogat foszlányokat, újságcikkek mozaikjából áll elő voltaképpeni jelenünk, hiszen csak a szereplők változnak. A Dreyfus-per abszurditása emlékeztet a ma történéseire, s a helyzet képtelenségét és örökkévalóság fokozza, hogy a hírválogatás alatt 1974-es a dátum. Persze van itt megmosolyognivaló relikvia is, például „Higiénikus óvszer dr. Gutmanntól. De nem gumi ám!”, na meg „Báli ruha, sárga selyem, dekoltált, kicsiny és törékeny hölgynek való, már hordott, olcsón eladó” – átüt a hirdetések báján a történelem és a szinte regénnyé összeálló sors. (Van megindítóbb egy olcsón meghirdetett báli ruhánál, amelynek magunk előtt látjuk kicsiny és törékeny gazdáját?)

Az Álomháztartás darabjaiban szürreális tablókká rendeződnek az elmosódó valóságelemek. Olykor szorongatóak, olykor borzongatóak, olykor kacagni valóak az álombéli látomások – különösen, amikor a való élet szereplői bukkannak fel bennük: „Az a hír érkezett, hogy munkásfelkelés van a külső Fehérvári úton, és a Balassa Péter fog a munkásokhoz beszélni.” Vagy a húsba vágó nádasi mondatok: „Ezen a napon erre a két mondatra ébredek: Meghalt Ottlik. Féljen a szabadság.” Összességében a szorongás uralja a jeleneteket, legyen az az értelmetlen meghívások, a szerepléskényszer, az elvárások, a „sok dilettáns barom” miatt. Nádas költői sűrítményei önmagukért beszélnek: az összedőlni készülő ház átfogásának, egybetartásának lehetetlen kísérlete, vagy a haldokló kutya visszatérő képe mind a cselekvés szabadságának hiányából fakadnak.

Szintén vissza-visszatérő motívuma a kötetnek a tenger, amely elmossa a határokat, kinyitja a teret a végtelennek, ugyanakkor a levizelt vécédeszkák és a provinciális kisstílűségek földjéről az elérhetetlent sugallja, partra vetett halak beteljesületlen vágyaként jelenik meg. Nádasnál egyéni és közösségi szabadság egy, egyikből fakad a másik, hiszen a keretek, korlátok áttörésével önmagát teszi élvezhetetlenné az ember – írja. De a másik birtokolhatatlansága, a szerelem lehetetlensége is a szabadság tárgykörébe tartozik. Párizsi, New York-i, berlini pillanatokból, jelenetekből bomlanak ki az emberi cselekvés határai, a még lehetséges és a már megbotránkoztató között.

És milyen sajátos, hogy a kötet egyik legmegrázóbb esszérészlete éppen a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő gyorsvonat vécéjének leírása, melynek soha meg nem változó állapotában egész nyomorúságos, kelet-európai létünk és működésünk kilátástalansága bűzlik. Amin kínjában csak röhögni tud az ember, miként egy másik „vécészituációban”, amikor az íróra ráront a németországi alkotóház gondnoka, s e teljesen kiszolgáltatott helyzetben bocsátkoznak párbeszédbe – talán épp e teljes leplezetlenség kellene az íráshoz is, következtet az író. Esszéi kíméletlenül tárják fel önnön valónkat, amit máskülönben el is lehet rejteni: a Faustban Goethe „kitalálta, hogy szorgalmas, napi munkálkodással miként fedheti el valaki a saját realitását”, sommáza Nádas Goethe tarthatatlan eszményét. A szabadság tréningjei című kötet mintha ezzel dacolna minden mondatával: a realitással való szembenézés szakrális, egyszersmind nagyon is materiális, kíméletlen aktusa a könyv.

Laik Eszter

Nádas Péter: A szabadság tréningjei
Jelenkor Kiadó, 152 oldal, 2999 Ft