Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

Hívogató olvasnivaló – könyvek a gyerekeknek 2019-ben

Szénási Zsófia - 2019.03.06.

A tavasz a természetben a megújulás, a szaporodás és az élet beindulásának az évszaka. Valami hasonló történik most a könyvkiadókkal, akik a karácsonyi hajsza után kicsit megpihentek, hogy tavasszal újult energiákkal vessék bele magukat a könyves szakma kihívásaiba, készülve a közeledő két könyves ünnepre. Három jeles gyerekkönyvkiadót – Babilon Kiadó, Móra Kiadó és Napraforgó Kiadó – kérdeztem az idei esztendő terveiről.

Az év nagy dobása(i)

A Babilon Kiadó mindig is arról volt ismert, hogy sorozatokban gondolkozik. Idén két új szériával jelentkeznek. Az egyik a kezdő olvasók számára készülő Mi MICSODA Olvasó sorozat lesz. Mint Gergelics Vali, a kiadó munkatársa elmondta, az Olvasó sorozat elindításával eddig általuk járatlan útra lépnek, s remélik, hogy a fogadtatás nem fog csalódást okozni. Német partnerüknél már bizonyított a sorozat, amely témáival elsősorban fiú olvasókat célozza meg, akik köztudottan kevesebbet olvasnak. Másik újdonságuk a Tom kapitány kalandjai, amelyet 7 éves kortól ajánlanak a kis olvasóknak.  A történet kiindulópontja, hogy két gyerek magára marad a végtelen világűrben egy űrállomáson, és számtalan kalandba bonyolódik. Sok tudományos ismeret és űrkutatási eredmény ötvöződik a szórakoztató kalandregényben, aktualitását pedig az adja, hogy a holdra szállás 50. évfordulóját ünnepeljük az idén.

A Móra Kiadó több területen és széles korosztályban van jelen a könyvpiacon, így ennek megfelelően több irányban gondolkodnak. Kovács Zsanett, a kiadó munkatársa beszámolója szerint a szépirodalmi művek közül a tavasz legfontosabb könyve Michael Ende kötete lesz Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója címmel. Michael Ende élete alkonyán három rendkívül szórakoztató és sodró lendületű fejezetet írt meg a gyáva, de nagyszívű rablólovag és a fegyverhordozójául szegődő kisfiú, Filkó barátságáról. A töredékes regény a kortárs szerző, Wieland Freund stílusbravúrjának köszönhetően kiteljesedett, és idén januárban jelent meg az egyik legrangosabb német gyerekkönyvkiadó, a Thienemann gondozásában. Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója tehát 2019 egyik legnagyobb gyerekirodalmi szenzációjának ígérkezik. A szórakoztató irodalom terén ebben az évben ünnepelik az Asterix 60. születésnapját, valamint a Tesz-vesz város alkotójának, Richard Scarrynek a 100. születésnapját, ehhez is kapcsolódnak új kiadványok. A kiadó repertoárját tovább bővíti a Dinasztia Kiadó beolvadása a Mórába, így a korábbinál sokkal erősebb edukációs vonallal jelentkeznek. Első meghatározó könyvcsaládjuk egy országosan hiánypótló jellegű, olvasni tanító mesekönyv sorozat lesz, melynek kezdő kötetei szintén tavaszra várhatók. A Napraforgó Könyvkiadó gondozásában 2018-ban megjelent a Napraforgók című gyereklemez, idén is szeretnék minél több családhoz eljuttatni a remek zenei anyagot, amely Major Eszter a kiadónál megjelent Évszakok versciklusának népszerű költeményeit dolgozza fel, a tavasz és a nyár hangulatát hozva el kicsiknek és nagyobbaknak. Pataki Andrea, a kiadó munkatársa elmondta, hogy a holdra szállás ötvenedik évfordulójához kapcsolódóan ők is több, űrrel és űrkutatással kapcsolatos kiadvánnyal készülnek. Várhatóan a könyvhétre jelenik meg A tánciskola című kiskamaszoknak szóló sorozatuk, amely olyan fontos problémákra reflektál, mint a beilleszkedési nehézségek, az iskolai bántalmazás, a gyerekek teljesítménykényszere, a fiatalkorúak bűnözése vagy az anorexia.

Sorozatok egymás hegyén-hátán

A Babilon Kiadónál cápákról és természeti katasztrófákról szóló könyvekkel bővül a már új arculattal bevezetett klasszikus Mi MICSODA sorozat, mely a 8-14 évesek számára készül; majd dinókkal, közlekedéssel és természettel foglalkozó kötetekkel folytatódik a Mi MICSODA Junior sorozat megújulása is. Pónilovak és vonatok iránt érdeklődő kicsiknek szólnak a Mi MICSODA ovisoknak sorozat legfrissebb darabjai. Nem folytatják viszont a 30 másodperces sorozatukat, melyben 19 kötet látott eddig napvilágot. Úgy érzik, hogy a sorozat „elfáradt”, s csupán árnyékként követi a zászlóshajó Mi MICSODA sorozatot. Pedig – mint a kiadó munkatársa fogalmaz – ennek a sorozatnak megvoltak a maga értékei: gyorsan szerezhető tudást adott, néhol vicces formában tálalta az ismereteket, sőt interaktivitásra is ösztönzött. A könyveken kívül ez a kiadó jelenteti meg a népszerű Logico készségfejlesztő sorozatot, mely az idén szintén arculatot vált, és jelentkeznek új kiadványokkal is. Ez a sorozat éves szinten forgalmuk 1/3-át adja. A Móra Kiadó hagyományosan életműveket gondoz, ennek jegyében lát napvilágot Nemes Nagy Ágnes Kósza varjak című kötete, Lázár Ervin Százpettyes katicája, Kormos István Égigérő fa című műve, vagy a Kästner-sorozat első, nem kicsiknek szóló, hanem ifjúsági-felnőtt közönséget célzó regénye, Az eltűnt miniatűr. Nógrádi Gábor életműve is újabb kötethez érkezett Segítség, állat! címmel, valamint az Astrid Lindgren sorozat is megy tovább a maga útján . A legkisebbeknek szóló, idén 10 éves Kerekítő könyvcsalád két friss kötettel jelentkezik, és újabb darabok várhatóak a Vuk könyvük kapcsán is. Harmadik kötetéhez érkezett Bartos Erika hatkötetesre tervezett Brúnó Budapesten sorozata, a Pest fényei című kötetben (az egykori) Pest külvárosát, fontos nevezetességeit ismerhetik meg az érdeklődők a szerző illusztrációival. Szintén folytatódnak a 6-10 éveseknek szóló képes regény sorozatok, közülük Dóka Péter Szupermalac és Űrpatkány sorozatának 2-3. részét, illetve a Lovag leszek sorozat 3. részét ajánlják az olvasók figyelmébe. A 10-12 éveseknek szánt sorozataik közül hamarosan napvilágot lát a Vig Balázs Todó kitálal című sorozatának 3. kötete, és Elisabetta Gnone Olga a papírlány című ifjúsági regényének 2. része. 12 éven felettieknek szól Zágoni Balázs Fekete fény (A gömb) című könyvének második része, de folytatják a LOL sorozatot, és a Móra Klassz sorozat is két újabb kötettel bővül (Frankenstein, A láthatatlan ember). Vadiúj regénysorozatnak számít Lauren St John Közelgő Vihar - Az egydolláros ló című regénye, amely arról szól, hogyan kerül el egy londoni lovardában dolgozó önkéntes diáklány a világ legnagyobb háromnapos lovastusa-versenyére. A képregényekből két friss Hupikék törpikék érkezik, megjelenik az Asterix születésnapi száma, valamint kiadják Holdas Hanna Hollócsőr históriák című opuszát. Tovább bővítik az újszülött kortól kezdett olvasóvá neveléshez kapcsolódó könyveik számát és fajtáját is, a Móra Music sorozatban kiadják Bíró Eszter Időradír című zenés könyvét, a Móra fun termékeink közül pedig tovább fut a Lego könyvek kiadása. Könyveik, kiadványaik továbbra is a 0-18 éves korosztálynak szólnak, de a 12 alatti korosztály nyilván nagyobb hányadot képvisel. A korábbi klasszikus irodalmon túl évek óta bővítik a kínálatot különféle területekkel (újszülött, szórakoztató, brand termékek, zenés kiadványok, edukáció), így elég szélesnek érezik aktuális kínálatunkat, újabb területeket pillanatnyilag nem szeretnének meghódítani.

A Napraforgó Könyvkiadónál hamarosan friss kötetekkel bővül a Kalandos küldetés című népszerű sorozat, ezúttal két földrajzi témában lehet az olvasó a főhős. Új, tudományos ismeretterjesztő kötetekkel jelentkeznek a 101 kérdés, amit jó, ha tudsz… című sorozatukban is. Ezeken kívül előkészületben van a Klasszikusok magyarul-angolul sorozat két újabb kötete, ezt a nyelvtanulók várják nagyon. A Napraforgó Könyvkiadó a 0-14 éves korosztály számára készít népszerű kiadványokat, ezen belül minden korcsoportra és nemre gondolva igyekeznek számukra érdekes és hasznos kiadványokat megjelentetni.

 

Kiegyensúlyozott növekedés

A Babilon Kiadó 2018-ban szerényebb, 6%-os forgalomnövekedést tudhat magáénak, mégsem panaszkodnak. Ismeretterjesztő kiadóként öröm számukra, hogy az ifjúsági irodalom területén is szép forgalmi sikert értek el a Mágikus állatok iskolája sorozatukkal. Az idén a 12. kötet megjelenésével zárul is ez a kedvelt sorozat, melynek első részét a Kolibri Színház is feldolgozta. 2019-ben az éves kiadványterv alapján kb. 5%-os növekedést várnak, amennyiben a könyvpiac kiegyensúlyozott marad, s előre nem látott események nem befolyásolják a növekedést. A Móra Kiadó a forgalom és bevétel szempontjából sikeres évet tud maga mögött, százalékosan két számjegyű (10 %-os) növekedést produkáltak, és idén az új, edukációs terület indításával további forgalomnövekedésre számítanak. A Napraforgó Könyvkiadóban az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is növekedtek a bevételek, és erre a tendenciára számítanak 2019-ben is.

A tavalyi év legsikeresebb kiadványai

A Babilon Kiadónál a könyvek közül 2018-ban 2000 példány feletti eladásuk volt az alábbi címekből: Mágikus állatok iskolája 1. kötet; Inci-finci, Nyuszó muszó, Cicó-micó a Tili-toli sorozatból; Olvasóka 1. a Suli Plusz sorozatból. A Mágikus állatok iskolája mellett kedvelték a vásárlók az 1-3 éveseknek szóló Tili-Toli sorozatukat is, de a Suli plusz sorozatuk Olvasóka kötete is örökzöld kiadványnak számít minden iskolakezdéskor. Nagy példányszámban elsősorban az olcsóbb kiadványok fogytak jól, ezek piaca nem annyira a könyvesboltokban, hanem a multikban található.

A Móra Kiadó munkatársa szerint a kérdés a termékválasztékuk sokszínűsége és a célcsoport korosztályos szórása miatt nehezen válaszolható meg, hiszen nehéz összevetni egy ismeretterjesztő kötetet egy szépirodalmival, egy klasszikus, iskolai olvasmányt egy első könyves kortárs szerző könyvével. Kicsiknek szánt könyveik közül a klasszikusnak számító Vidám mesék népszerűsége töretlen, a kortársak közül Bartos Erika kötetei fogynak legjobban. Az iskolai kötelezők közül a klasszikusokból a Pál utcai fiúk, Janikovszky Éva és Lázár Ervin művei, a kortársak közül Nógrádi Gábor, Nyulász Péter és Bosnyák Viktória könyvei voltak a legnépszerűbbek. A kortárs szerzők közül Zágoni Balázs A gömb, és Majoros Nóra Pityke és Prém című regényei találtak még nagyon jó fogadtatásra. 2018 a kiadónál a NŐK ÉVE volt: Az Esti mesék lázadó lányoknak és a Magyar mesék lázadó lányoknak nagy visszhangot keltett. Zenés vonalukon a Kerekítő könyvcsalád volt nagyon keresett, és persze továbbra is népszerűek a játékos, matricás, lego figurás interaktív termékek.

A Napraforgó Könyvkiadóban 2018-ban a legsikeresebb kiadványok között volt a 365 intelligenciafejlesztő játék gyerekeknek, a Tornáztasd az agyadat-sorozat, a Kalandos küldetés, az Állatkölyök a barátom és az Álommanó a barátom mesekönyvek, illetve a Karácsony éjjelén hangoskönyv vagy az idősebb felnőtteknek szóló Agytorna-sorozat frissen megjelent kötetei. Emellett minden, babáknak megjelenő kiadványuk nagyon népszerű és jól fogy.

Szénási Zsófia


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/3. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés