Halottjaim is...
2008.07.15.
Ötven, jaj, ötven éve,
– mondja Kosztolányi – szívem vissza-döbben: halottjaim is itt ott, egyre többen…
Most mit mondjak én? Hetvenhat éve…
Barátok és rokonok… közeliek, távolabbiak… és ha nem is dönti le őket azonnal, egyre közelebb csapkod a villám, stroke, embólia, fekély, rák… óh, még idejében elkaptuk, hál’istennek, természetesen van remény, szabad bizakodni, hisz ma már oly nagyon fejlett az orvostudomány, de azt senki sem mondja, az csak a tudatomban visszhangzik, hogy haladék, hosszabb-rövidebb, de inkább rövidebb haladék… én tudom, ő is tudja, látom a szemén, de mosolygunk, viccelődünk, bolondot csinálunk a halálból… sajnos ez csak olyan játék, hogy „fogam vacog és fütyörészek…”
Az írás teljes terjedelmében a szerzőink/Kertész Ákos/Halottjaim is...
menüpontban olvasható.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával