Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Gyere velem gyógyítani! – dr. Gyarmati Andrea tanácsai szülőknek

Szepesi Dóra - 2016.08.03.

Dr. Gyarmati Andrea legújabb könyve részletes útmutató a gyerekbetegségekről és egy nagyszerű sportoló több évtizedes orvosi praxisának eseményeiről. Praktikus tanácsokat tartalmaz leendő, kezdő és haladó szülőknek.

- A cím azt sugallja, hogy nem egyedül gyógyítasz, és ahogy kiderült számomra, ez a szemléleted is.

- Jól látod a kérdést. Azt vallom, hogy a szervezet gyógyítja meg magát. Nekem, mint orvosnak az a dolgom, hogy ne ártsak, ahogy Hippokratész mondja: nil nocere, azaz, ne árts. Tanítóimra, mestereimre nagy szeretettel és jó szívvel emlékszem; Popper Péterre, Ranschburg Jenőre, Vekerdy Tamásra, Sárkány professzorra, Tulassay Tivadarra – hogy csak néhány nevet említsek, és most nem is a sportról beszélünk, hanem elsősorban orvostudományról. Anyu gyógyszerész volt, nagybátyám sebészorvos, nagymamám praktikáiról írok is a könyvben – szóval beleszerelmesedtem az úgynevezett egészségügybe, és nem múlik ez a szerelem, miképpen a sport iránti se.

- Mutasd a gyereked, megmondom, ki vagy – írod. E mögött nagyon sok minden van!

- Igen, és e mögött egyre inkább az derül ki, hogy az összes, manapság széles horizontot érintő függőség gyerekkorban kezdődhet. A sorba nemcsak a drog, az alkohol meg a nikotinfüggőség tartozik, hanem a társfüggés, az adrenalin-, a sikerfüggés, a munkamánia is. Valahol valami elcsúszik, nevezetesen az, hogyha egy gyerek mondjuk nem kapja meg azt a feltétlen szeretetet, ami minden gyerek jussa kéne legyen, és akkor elkezd pótcselekedni. Az elvált szülők gyerekei, – sajnos gyerekként is, felnőttként is megtapasztaltam –, valamiért nem biztos, hogy megkapnak mindent, ami egy gyereknek jár. Van, aki azt mondja a válásról, nem tehet róla; én meg azt mondom, hogyha belekeveredsz egy helyzetbe, arról mindig tehetsz. Viszont szerintem olyan, hogy „gyermekét egyedül nevelő anya”, nem létezik. Nekem nagyon sokan segítettek, a szüleim, a barátaim, az óvoda, az iskola, a sport.

- Tehát a felnőttkori problémák gyerekkorban kezdődnek?

- Akár így is lehet, és vannak ezenkívül civilizációs betegségek. Ha valaki beteg lesz, annak lehet genetikai oka, és lehet egy csomó környezeti ok is a háttérben. A genetikával nem tudsz mit kezdeni, de a környezeti ok rajtad múlik és ennek legalább a 70-80 %-a a táplálkozás.

- Hogyan kezdődött a könyvírás?

- Amikor meghalt Ranschburg tanár úr, felkért a Saxum Kiadó, vegyem át a honlapon az orvos válaszol rovatot. A tanár úrnak jelentek meg „Kérdések és válaszok” alapján kötetei, és amikor az én anyagaimból elkezdtük összeállítani az újabb könyvet, kiderült, a legtöbb kérdés táplálkozással kapcsolatos. Így jött a Beszéljünk az evésről!, a Beszéljünk a betegségekről! Azután saját történeteimet kezdtem el írni, ez az Apróságaim, most pedig itt van a gyerekgyógyászati könyv. Egyébként írom tovább a történeteimet, Szívdobbanások címmel az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg. Szeretném megemlíteni, hogy a most 20 éves Saxum Kiadó, amelyik Poppert, Ranschburgot és Vekerdyt ad ki, az évfordulóra az én könyvemet jelentette meg. Ez számomra nagy öröm és kitüntetés!

- A  mozgás,  az étrend kiemelt témáid. Miért olyan fontosak?

- Ez a kettő, ami a mi kezünkben van.  Döbbenetes, hogy fölnőtt egy számítógépes X-, Y-, Z-generáció, akik ülnek egész nap a gép előtt. Ez nagyon jó egy bizonyos szempontból és borzalmas a másikból. Hátgerincferdülés, lúdtalp, túlsúly, junkfood – nem kell sokat magyarázni, milyen következményekkel jár! Véleményem szerint egy tornacipőt meg tud engedni bárki magának meg a gyerekének. Még a hetedik kerületben is, ahol én rendelek, van hová kimozdulni, itt a Városliget. Hamarosan lesz a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában Százhalombattán egy beiktatás, én azt fogom javasolni, hogy indítsunk el egy akciót, aminek a jelmondata: „Minden gyerek tanuljon meg úszni!” Tudom, hogy nincs mindenkinek pénze uszodajegyre, de számtalan szerencsétlenség megelőzhető lenne, ha vízbiztosak lennének a gyerekek. Szóval a „Minden gyerek lakjon jól!” alapítvány elnevezésének mintájára „Minden gyerek tanuljon meg úszni!” És utána lakjon jól, persze!

- Mi a könyv legfontosabb üzenete?

- A „Gyere velem gyógyítani!” címet azért is szeretem, mert hívás van benne; játékosan alliterál, még a Gyarmatival is. Vallom, hogy a tudásnak nem a nem tudás az ellentéte, hanem a tudás illúziója. Bár az internet majdnem mindenhez hozzáférést ad, de hitem szerint a sok nem mindig több is. Ha együtt tudunk gondolkodni, közösen elindulhatunk egy úton. Amikor kezdődött a kereskedelmi televíziózás, a sportmúltam kapcsán valakinek eszébe jutottam, és kiderült, viszonylag érthetően el tudom mondani, amit az orvosok általában latin kifejezésekkel díszítve, érthetetlenül magyaráznak. Kaptam a sorstól egy lehetőséget, hogy nagyobb horizonton terjesszem, amit fontosnak tartok. A leírt betűnek, a könyvnek nálam egészen kicsi korom óta nagy a becsülete. Az írás hihetetlen örömet okoz, és remélem, megtaláltam az egyensúlyt, sikerült a mindennapi, érthető tudományt személyes hangon közvetíteni. Rengeteg témáról szeretnék még mesélni.

Szepesi Dóra

Dr. Gyarmati Andrea: Gyere velem gyógyítani!
Saxum Kiadó, 3900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés