Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Csibi
tűzoltó lesz
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Gellérthegyi séták – Interjú Saly Noémivel

Szepesi Dóra - 2018.01.24.

Könyv, mosható fedéllel

A páratlan látványt nyújtó Gellért-hegy a város egyik legrégebben lakott része, 1987-ben a Duna két partjának panorámájával együtt a világörökség részévé nyilvánították. A Budapesti kultúrtörténeti séták sorozat harmadik kötete a Gellért-hegyen kalauzolja az olvasót.

– Az információkban gazdag és vonzó kiállítású könyv több szerzőt jegyez, spiritus rectora Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Hogyan született meg ez a sokrétű kalauz?

– Nagyon jól hangzik, hogy én vagyok a spiritus rector, én díszelgek szerkesztőként a belső borítón, de ez nem volt teljesen igazságos döntés a kiadó részéről, mert a kollegáim sokkal többet dolgoztak rajta, a könyv nagyon nagy csapatmunka eredménye. A legfontosabb „tettestársak” Götz Eszter és Holló Szilvia Andrea, akik a legtöbbet dolgoztak, meg Csontó Sándor, aki szintén sokat írt bele, de rajtuk kívül is még egy csomó szakértő szerepel szerzőként – mert más írta meg a borászat történetét, megint más a hegy természetrajzát, geológiáját. Szerkesztőként nagyon hasznos volt a többiekkel együtt dolgozni, a kiadó vezetője, Fazakas István is sokszor velünk együtt törte a fejét, ez egy igazi csapatmunka volt. Vállalom, persze, jó, az én nevem van ott, de minden lehető alkalommal elmondom, hogy a többiek munkája legalább ennyire számottevő.

– A Gellért-hegy nagyon összetett terep, öt részben mutatja be a könyv. Hogyan alakult ki a szerkezete?

– A sorozat előző részei, az Andrássy út meg a Régi pesti városfal mentén egy vonal mentén haladnak. Az Andrássy út egyenes, a Kiskörút meg görbe, de mégiscsak egy vonal. A Gellért-hegy nem ilyen, össze-vissza tekergő ösvényei vannak, és a legkülönbözőbb korokban élt személyek szerepelnek benne, úgyhogy itt a sétaútvonalakat ki kellett találni, és ezekre felfűzni azokat az érdekességeket, amelyeket meg akartunk mutatni. Ezzel a könyvvel lehet sétálni otthon, a kályha mellé bekuckózva, és lehet valóban úgy, hogy az ember zsebre dugja, mert a mérete lehetővé teszi, sőt mosható a fedele – katonaviselt barátaim szerint ez elsődleges szempont –, mindenesetre könnyen kezelhető. Mindegyik sétaúthoz tartozik egy kis térkép, az ember választhat, hogy a hegy déli oldalát, a Kis-Gellérthegy villáit, az északi oldal természeti érdekességeit, a legfölső rész szobrait és vendéglőit akarja-e látni. Lehet akár az egyik sétaösvényről a másikra is letérni, a kalauz szabadságot ad, bolyonghat a hegyen mindenki a kedvére.

– Azt hiszem, mindenütt sétáltam már, csak nem ilyen tudatosan, mint ahogy a könyvet nézegetve kedvet kap az ember.

– Hogyne, rengeteg új felfedezésre ad alkalmat. Én magam is egy csomó érdekes házat most ismertem meg, Holló Szilvi, Götz Eszter, Csontó Sanyi jóvoltából, akik földerítettek például viszonylag modern villákat a hegyen. Nem olyan köztudott, hogy a Gellérthegy villanegyede annak idején hogyan kezdett épülni, ott milyen kiválóságok laktak, és az ő házaikat milyen kiválóságok tervezték. Ez például nagyon érdekes kalandozásra ad lehetőséget, a pesti bennszülött fedezze fel a hegy építészeti értékeit, és ne csak azért menjen föl, hogy utána a tetejéről lenézzen. Nekem ezek voltak a felfedezések, a villák. A Gellért-hegy másik felét jól ismerem, a Tabánban lakom és nagyon sokat játszottunk gyerekként ott, meg másztuk a hegyet. Másfelől a tabáni oldal nekem családilag is kitüntetett hely, a dédpapám építette azt a támfalat, amire ki van írva, hogy „Épült 1901–1902”; meg ő építette Szent Gellért szobra mögött a kolonnádot, és a Szent Gellért rakparton a hegy mellett húzódó kerítést is. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának volt a főmérnöke, idősebb Francsek Imre, a leghíresebb épülete Pesten a korcsolyacsarnok a Városligetben, de azon kívül is elég sok mindent csinált. A támfalra mondta nekem egyszer egy építész, hogy azért jó az a két évszám, ami rajta van, mert ezzel nagyon föl lehet bosszantani a mai építészeket, ugyanis ma két évig tartana, hogy bebizonyítsák, miért nem lehet megépíteni azt a támfalat. A statikusok szerint ez egy nagyon kiváló mérnöki mű.

– Rendkívüli alkotás, az biztos! Valószínűleg mindenki megjegyzi magának, aki csak egyszer arra jár.

Idekattintva beleolvashat a Gellérthegy c. kötetbe a kiadó honlapján

– Hát persze. Büszke is vagyok dédpapára! A hegynek ezt a részét, az egész tabáni helytörténetet is jól ismerem. Az észak-keleti oldala az én gyerekkorom színhelye: Rudas fürdő, Rácz fürdő, a Hegyalja úti rész, Csillagvizsgáló, Sánc utca, Bérc utca – rengeteget mászkáltam ott kölyökként. Hát mondom, ez után nekem az volt a meglepetés, hogy az 1920-as, 30-as, 40-es években, sőt még az 50-esekben is, milyen érdekes házak épültek a Gellért-hegy lankásabbik részén, a hátsó oldalon meg a Kis-Gellérthegyen.

– A Boszorkányok és rosszlányok című fejezetet te írtad. Emlékszem, egy régebbi Alibi kötetben is foglalkoztál már ezzel a témával, a Fürdők, kurvák, Tabán írásodban.

– A Tabán miatt foglalkoztam vele. A Tabánnak két jelentős bordélynegyede volt, az egyik lent a Rudas fürdőtől a Sáros fürdőig, a mai Gellértig, ez volt az úgynevezett Gellértalja, a mai Gellért rakpart. Be volt építve sűrűn házakkal. Körülbelül úgy kell elképzelni, hogy: kocsma, kupleráj, kocsma, kupleráj, angyalcsináló, kávéház, kupleráj, angyalcsináló, kocsma... Borzalmas házak voltak ezek, a hegyhez tapadó házsor szobái mélyen benyúltak a sziklába, a tizenkilencedik századi krónikások szerint oda még a rendőrség se mert behatolni. Amikor az Erzsébet-híd rendezése kapcsán elkezdik a Gellérthegyet magát is megregulázni, akkor ez az egész Gellértalja negyed megy a lecsóba, mindenestől. Az összes házat lebontják, és lefaragják a hegyet: a széle régen közelebb volt a Dunához, mint ma, és alatta ment a budai főút, a mai Döbrentei utca folytatása, ment a Sáros fürdőig és tovább a Lágymányos mocsarán keresztül a semmibe, dél felé, a Duna vonalával párhuzamosan. Amikor ezt a negyedet megszüntetik, és a hegyet is megfaragják, kiszélesítik az utat is. Maradt egy másik kuplerájnegyed, a mai Hegyalja út, Czakó utca, Sánc utca kereszteződésénél. A jobb oldalon, a Czakó utca felőli sarkon, a Tigris utcánál – ezek régen még csak szőlőbe vezető szekérutak –, ott volt a tabáni vám, az úgynevezett dézsmaház, ahol szedték a városi tizedet szőlőből, borból. Ebből csinált a T. Nagy Tamás egy tüneményes kis kávéházat, vendéglőt, szombaton piac is – ez a Czakó kert –, feléledt a gyönyörű, régi vincellérház. Vele szemben ment föl a Gellért-hegy oldalában a Sánc utca, és ott volt egy rettentő kupleráj negyed. Nagyon vicces, hogy most is van ott egy furcsa éjszakai szórakozóhely, Mambónak hívják. Az épületet az állambiztonság az 1960-as években, még az építésekor „betechnikázta”. Nem utólag tették be a poloskát meg a filmfelvevőt, hanem eleve beleterveztették például azt a kamerát, amelyiken keresztül a lépre csalni vágyott külföldi diplomata seggét le lehetett filmezni, és utána megmutatni neki, hogy öcsi, most mesélsz, vagy ezt elküldjük a feleségednek. Most van egy kiállításunk a múzeumban, még a hónap végéig nyitva tart, az a címe, hogy Ügynök a bárpultban, a szocialista vendéglátóipar és az állambiztonság összefonódásairól szól. Kurátora, Németh Szandra kolléganőm derítette ki, hogy ez volt az első ilyen tervezetten kialakított hely a városban. Az én számomra nagyon vicces, hogy a tabáni kuplerájok szelleme nem tudott eltávozni a Sánc utca sarkáról!

– A hegy szőlőművelőiről mit lehet tudni?

Idekattintva megrendelheti a Gellérthegy c. könyvet a kiadó honlapján

– A Kertészeti Egyetem környékén van egy csomó erre utaló utcanév – Villányi út, Somlói út, Badacsonyi, Szüret, Vincellér utca –, nem véletlen, hogy oda telepíti annak idején Entz Ferenc a Kertészeti Egyetem ősét, a vincellériskolát, mert hiszen míg a filoxéra 1884-85-ben le nem nullázza az egész budai borászatot, addig a budaiak jól élnek a kitűnő minőségű, első osztályú borból. A filoxéra taccsra teszi a szőlőket, és ott áll az egész budai oldal romokban, vége a megélhetésüknek. Iszonyatosan elszegényednek az emberek, és fillérekért eladják a földjeiket, na persze, hogy a pesti telekspekuláns rögtön fogja tudni, hogy mit vessen ebbe az „értéktelen” földbe, megvásárolja, és teleépíti házakkal. Nagyon sokan elköltöznek. A Tabánban egyébként alig van munkalehetőség, mert mondjuk a fürdők felvesznek vasalóasszonyokat meg masszőröket, valamennyi munkalehetőséget adnak, csak nagyon keveset. A férfiak eljárnak dolgozni, köztük lesznek olyanok, akik gyalog, a Déli összekötő vasúti hídon mennek át, mert a többi hídért fizetni kéne. Átgyalogolnak a hídon, visszagyalogolnak a ferencvárosi malmokig, ott végigdolgozzák a napot, utána haza ugyanez. Aki teheti, elmegy, aki nem teheti, marad és nyomorog. A székesfőváros már elég hamar elkezd gondolkodni a gellérthegyi villanegyed bővítéséről, és első nekifutásra a nagyon szegény kapásházakat – a Tabán fölső részén –, illetve a Gellértalját szüntetik meg. A fővárosnak persze nincsen annyi pénze, hogy az összes lakót kivásárolja, kártalanítsa, hihetetlenül elszegényednek a lakók, aki teheti, elmegy, ott marad a néptelen ház. A világháború alatt és után jönnek mindenféle kétes egzisztenciák, Trianon után jönnek a vagonlakók, közülük is költöznek oda. A nyomor magával hozza a kriminalizálódást, és a Tabán tényleg nagyon lecsúszik, lepusztul. 1933-ra szedi magát annyira össze a székesfőváros, hogy nekiveselkedjenek az egésznek, ’36-ig szinte mindent lebontanak, egyben építőanyag-bányának használva a Tabánt, mert a rengeteg használható építőanyagot, a nyílászárókat, téglát, cserepet eladják, óriási figyelemmel, rendben bontanak, és bontási irodákban lehet jelentkezni építőanyagokért. Egy csomó kiskaliberű építési vállalkozó innen vásárol, és épít Budafokon, Tétényben szegény embereknek való viszonylag olcsó kis házakat, ahova aztán a régi tabániak ki is mennek.

– Ezek fantasztikus történetek! Sok hasonló kultúrtörténeti csemegével szolgál még ez a kis könyv. Gazdagodunk általuk, és fontosnak érzem azt is, hogy tudjuk, kik voltak, mit csináltak, akik előttünk tapostak ezeken a köveken. Miért jó vajon, ha ilyen érzésekkel átitatva sétálunk lakóhelyünkön?

– Miért jó? Azért, mert amit az ember ismer, azt valamilyen szinten birtokba veszi, az az övé. És ha elég sokan vagyunk olyanok, akik úgy érzik, hogy ez a város az övék, nem hagynak, nem engednek vele bármit csinálni. Az is benne van, hogy az ember felelősséget érez iránta, hogy ezt a tudást tovább is kell adni, másokban is föl kell ébreszteni ezt a felelősségérzetet.

Szepesi Dóra
Saly Noémi portréját készítette: Merényi György

Gellérthegy
Budapesti kultúrtörténeti séták 3.
Surányi J. András fotóival
Fekete Sas Kiadó, 272 oldal, 3500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2018/2. számaÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés