Manapság nem szabad félni, hiszen nem divat gyengének látszani. A Gázai övezet poklát megjárt egykori haditudósítónő, Al Ghaoui Hesna könyve mégis a félelemről szól. Fel nem ismert és motiváló félelemről, tévhitekről, és emlékekről beszélgettem a Félj bátran című könyv megjelenése apropóján a szerzővel.

– Hogyan jött a könyv ötlete?

– Az egész történet úgy kezdődött, hogy a Halmos Ádám, a Libri Kiadó vezetője felhívott, hogy van-e kedvem leülni, beszélgetni egy könyvötletről. Mikor találkoztunk, sok elképzelés fölmerült. Nekem az első gondolatom az volt, hogy szuper dolog lenne megírni a folytatását a Háborúk földjén-nek, az első könyvemnek, ami inkább egy riportkötet, ami azokról a háborús tudósításokról szól - backstage jelleggel - ahol az elmúlt években jártam. A kötet megjelenése óta azonban már sok más országban is megfordultam, gondoltam, érdekes lehet akkor ezeket is megírni. Végül abban maradtunk, hogy bár fontosak a saját sztorik, próbáljak most meg egy új fogást találni a dolgon, és friss szemszögből megközelíteni a háborús történeteimet. Így jött a félelem ötlete, amivel már régóta foglalkoztam, tartottam róla előadást is. Az embereket érdekelte, hogy én miképp küzdök meg a félelemmel, és engem is mindig foglalkoztatott az, hogy az emberi viselkedésnek milyen mozgatórugói vannak, és, hogy a félelem milyen szerepet játszik a döntéseinkben. Így végül adta magát, hogy erről szóljon ez a könyv - a saját, szubjektív sztorijaimat dolgozom fel ettől függetlenül.

– Ön mikor félt a legjobban?

– Nagyon nehéz kiemelni egyet, mert sokféle félelem dolgozott bennem. Teljesen más volt az a félelem, amikor egy forgatás alkalmával, este a szálláson sötétségbe borult az egész szálloda, amiben csak ketten voltunk éppen szállóvendégek, kint pedig lövöldöztek – akkor például kifejezetten rettegtem, mert azt gondoltam, hogy el fognak minket rabolni. Aztán szerencsére ez nem történt meg, de nagyon kemény másfél óra volt ez. Aztán teljesen másféle félelem volt az, amikor anya lettem, és anyaként is fel kellett építenem a saját önbizalmamat, hogy higgyek magamban, és merjek szembenézni a félelmeimmel. De ugyancsak más félelem a mások megítélésétől való félelem is, ami természetesen bennem is megvan, csakúgy, mint a legtöbb emberben..

– Ha valaki fél, az csak rossz lehet, vagy van pozitív, netán motiváló félelem is?

– A könyvnek végül is pont az a mondanivalója, hogy a félelem tud nagyon jó hajtóerő is lenni – tapasztaltam, hogy a félelem két szélsőséges dolgot tud kihozni az emberből: extrém jót, és extrém rosszat. Sokszor viselkedünk például az értékrendünkkel ellentétesen félelem miatt, pánikba esünk, agresszívak leszünk. Ugyanakkor azt is látom, hogy a félelem képes kihozni a legönzetlenebb oldalunkat is, és olyan fizikai és mentális teljesítményt előcsalogatni az emberből, amiről nem is gondoltuk korábban, hogy képesek lehetünk. Rájöttem, hogy a félelem szuper hajtóerő lehet, ha megtanuljuk egyáltalán észlelni, kezelni az érzést, hogy félünk, és nem megszabadulni akarunk tőle, vagy elnyomni. Csakhogy ez egy nehéz dolog, hiszen bizonyos helyzetekben adekvát, hogy félünk, és nem nehéz felismerni magunkban, ám nagyon sok hétköznapi esetben alattomos módon úgy irányítja a félelem a viselkedésünket, hogy észre sem vesszük.

– Milyen fajta félelem ez a mindennapokban rejtőzködő, nehezen felismerhető?

– Például olyan, mikor valaki másnak az elvárásainak akarunk megfelelni, vagy konformizálódunk, hogy ne lógjunk ki a sorból, mert félünk attól, hogy megítélnek, megbélyegeznek minket. Vagy éppen csak egészen egyszerűen nem merünk kilépni bizonyos élethelyzetekből, és közben mindennek ellenére meggyőzzük magunkat, hogy jobb a biztos, közepesen rossz, mint a bizonytalan jó, hiszen a változástól nagyon sokan tartunk – joggal persze, mert nem tudhatjuk, hogy mi jön egy döntés következményeként. Csakhogy sokan ezáltal ki sem próbálják, hogy hol fekszenek a képességeik határai. Pedig jobb nem félni a félelemtől, nem félni szembe nézni a félelmeinkkel – ezáltal lehetünk bátrabbak. El kell fogadni magunkban, hogy nem ciki félni az ismeretlentől. Elég, ha jobban megismerjük magunkat, és azt, hogy hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben, így csökkenthetjük a félelmet, és kezelhetőbbnek tűnhet minden az életben.

– Pedig manapság nem trendi dolog félni..

– Úgy szól a mondás, hogy nincs bátorság félelem nélkül. Akkor, ha olyasmit teszel meg, amitől nem félsz, akkor nem vagy bátor. Akkor vagy bátor, ha valamit kockáztatnod kell, és annak ellenére megteszed azt, amitől tartasz, tehát mered vállalni a következményeket. A félelem egy tök jó érzés, hiszen még az élettani folyamatok is, amik ilyenkor lezajlanak az emberben azt indukálják, hogy még az átlagosnál is több mentális és fizikai erőt kapjon a szervezet. Ezért fontos új alapokra helyezni a kapcsolatunkat ezzel az ősi érzéssel, nem megítélni miatta magunkat meg egymást. Teljesen normális dolog, ha félünk: tudósítók is félnek, politikusok, katonák is, csak sok szakmában öngyilkosság ezt beismerni. Én utat nyitottam azzal, hogy nyíltan beszélek róla, hogy sok helyzetben félek, hiába jártam meg a legveszélyesebb háborús övezeteket. Az olvasói visszajelzéseken pedig már most érzem, hogy talán ezzel a nyitottsággal segítettem, mert sokan már máshogy tekintenek a saját félelmükre. Az emberi sorsok közül, amikről írok, biztosan mindenki talál magának egy-egy olyat, amivel tud azonosulni, és talán elindít benne egy olyan gondolkozási folyamatot, ami által legalább fel mert tenni magának majd kérdéseket, amiket meg sem fogalmazott korábban. Nem állítom természetesen, hogy varázsszert árulok, de fontos, hogy az ember kíméletlenül őszinte merjen lenni saját magához.

Kurcz Orsi
Fotó: Gálos Mihály Samu

Al Ghaoui Hesna: Félj bátran
Bookline Könyvek, 344 oldal, 3999 Ft