Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Ezerrel gyerekpárti vagyok – Beszélgetés Kalapos Évával

Szepesi Dóra - 2017.01.19.

Színésznőnek készült, drámákat írt, stílusát Háy Jánoséhoz hasonlították. Aztán elkezdődött a D.A.C. sorozat, amelynek most jelenik meg az ötödik része.

– Hogyan kezdődött az ifjúsági regényírás?

– A drámakötetben több nehéz témát dolgoztam fel, úgy éreztem, szükségem lenne valami olyanra, ami ennél könnyedebb, vagy legalábbis máshogyan nehéz. Először csak egy szövegrészletet írtam, elküldtem Csapody Kingának a Manó könyvek főszerkesztőjének, ebből született egészen meseszerűen a D.A.C. című sorozat. A Manó könyvek egy csomó korosztályt lefed, az egészen kicsiktől kezdve a kiskamaszokig, de a 12-18 éves korosztály számára nem volt még könyvük magyar szerzőtől. A D.A.C. sorozatban van egy baráti társaság meg egy alap sztori, mindig más-más szereplővel és a hozzájuk kapcsolódó emberekkel történnek az események.

– Milyen témákkal dolgozol?

– Vannak olyanok, amelyek általánosan előjönnek mindegyik könyvben, például családi problémák, barátok egymás közt; konkrétan az elsőben az étkezési zavarok, bulimia, a másodikban a drog, a harmadikban az etnikai problémák, az első szexuális élmények a téma. A negyedik részben a lánynak és az öccsének kezelnie kell, hogy a pár éve meghalt anyuka helyére egy új nő lép. Az ötödik részben a legmélyebbre megyünk, ez egy megosztó történet lesz. A címe: Nagy döntések.

– A legutóbbi, az internetes zaklatásról szóló Massza című regény különálló, írása közben le kellett, hogy állj a sorozattal. Kutatómunkát végeztél, és mondtad, hogy téged is megdolgozott a téma.

– Kimondottan. Nagyon megviselt maga az írás is, ahogy mentem bele ennek a fiúnak a lelki világába, a történésekbe. Általában az olvasói visszajelzések egyik eleme, hogy „nagyon nehezen viseltem ezt a könyvet”, – bizonyítja, hogy sikerült átadnom, amit akartam.

– Ebben a könyvben egy fiú a főszereplő. Miért?

– Azt tapasztaltam, ha internetes zaklatásról szó esik, reflexből az jön, hogy lányt zaklatnak fiúk, vagy barátnők csúfolják; a fiúk háttérbe vannak szorítva ebben a témában, pedig őket is legalább ugyanannyiszor éri akár internetes megfélemlítés, mint ahányszor a lányokat, csak beléjük van nevelve, hogy fiú nem hisztizik, nem sír, nem panaszkodik, maximum visszaüt. Szerettem volna erre is ráirányítani a figyelmet, azért, mert nem beszél, még nem jelenti azt, hogy nincs semmi baja. Figyeljünk oda a kisfiúkra!

– Kommentben írta egy tanárnő, hogy a téma feldolgozásakor a gyerekek azt mondták, azért nem beszélnek ilyesmiről, mert nem értené meg őket a szülő. Hogy lehet ez?

– A szülő alig van tisztában a digitális eszközök használatával. Nem kerül közel eleve ahhoz a világhoz, amiben a gyereke él, nagyon nehezen tudja feldolgozni, átérezni, hogy ebben a digitális világban tölti gyakorlatilag minden percét, és azokkal a visszajelzésekkel kell valamit kezdenie, amik ebben a világban érkeznek hozzá. Főleg, ha otthon nincs stabil háttere valakinek, ami megadja azt a biztonságot, hogy képes legyen a kommentek közt különbséget tenni, magát elhatárolni ezektől a dolgoktól, hanem mondjuk otthon is magányos, akkor végképp erre fog hagyatkozni, neki ez lesz a minden. Nemrég voltam Pécsett könyvbemutatón és kiderült, hogy valamilyen módon már nagyon sokan részt vettek internetes megfélemlítésben, vagy áldozat, vagy megfélemlítő vagy csak szemtanú minőségben. Ez egy hétköznapi dolog. Ugyanúgy, ahogy régen az iskolában vagy a téren szóltunk be egymásnak, amit tudott tompítani egy nevetés vagy egy hátbavágás, de most ez nincs. Megtörténik a neten, az ember kirak egy képet, odaírják alá, hogy ez de gáz, és nem gondolják át, hogy milyen következménye lehet. Erről naphosszat tudnék beszélni!

– Egy interjúban azt mondtad, nem az a megoldás, hogy elmeneküljünk az internetről. Mi a megoldás?

– Bizalmi viszonyba kerülni bárkivel, tanárral, szülővel, baráttal, valakivel, akinek ezt el lehet mondani, akivel meg lehet beszélni. Az elmenekülés több szempontból sem megoldás, mert tényleg ebben élnek, egy mostani tizenéves nem is tudja kihagyni az életéből ezeket a felületeket, a különféle iskolai feladatokat is facebook-csoportokban adják. A zaklatásnak nagyon sok formája van, bárkit ezerféle módon el lehet érni, az okos telefonok korában, bárhogy. Gyakori tévhit, hogy a zaklatás csak a közösségi oldalakon történik. Egyébként büntethető a zaklatás, a becsületsértéstől kezdve a hitelrontáson át, mindenféle nagyon komoly jogi kategóriák vonatkoznak rá. Bár a büntetésen kívül azzal is jó lenne foglalkozni, miért zaklat egy gyerek egy másik gyereket. Nyilván nem eredendően rossz ember, csak rossz a családi háttere, szorong, egyedül van, gyenge és inkább üt, mielőtt őt ütnék. Az író-olvasó találkozókon sokszor kiderül, hogy iszonyatos közléskényszer van bennük, vágy meg éhség a figyelemre, szeretnék elmondani a problémáikat és láthatóan, nem nagyon van kinek.

– A D.A.C.-ban van egy banda, ahol a tagok egymással nagyon jóban vannak…

– Mutatni akartam egy olyan képet egy baráti társaságról, hogy az mennyi mindenben tud segíteni, micsoda erőt ad! Ez saját tapasztalat, nekem hál’ Istennek, világéletemben nagyon jó barátaim voltak, vannak ma is. Visszajelzésekben írják, hogy mennyire tetszik ez a nagyon szoros szövetség, hogy vállvetve küzdenek a világgal, a problémákkal; és érzem rajtuk, hogy hiányzik nekik. Kettes-hármas bandácskák vannak, de öt-hat-hét emberből álló nagyobb társaságok, amelyben az ember nagyon szoros egységben él a többiekkel, ma már nem nagyon vannak. Közben meg nem ők tehetnek róla. Én annyira ezerrel gyerekpárti vagyok!

Szepesi Dóra

Kalapos Éva… D.A.C.5. - Nagy döntések
Manó Könyvek, 228 oldal, 2990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés