Greskovits Endrét elsősorban Salman Rushdie „magyar hangjaként” ismeri a hazai olvasóközönség, ám emellett számos kortárs és klasszikus szerzőt ültetett már át magyar nyelvre. A műfordító-szerkesztővel nemzetközi trendekről, műhelytitkokról, iszlám és irodalom kapcsolatáról beszélgettünk – no és arról, milyen az, amikor szó szerint életveszélyes vállalkozás egy mű lefordítása.

– Az ön fordításában jelent meg a közelmúltban A sátáni versek, Salman Rushdie legnagyobb hatású regénye. Az írót emiatt átkozta ki Khomeini ajatollah, majd a fatva miatt bujkálnia is kellett. Miben áll ennek a regénynek „felforgató” volta?

– Nem hiszem, hogy felforgató lenne. Illetve csak annyira, mint bármely jó regény. A szerző forrásai szerint Teheránban már hat hónapja minden probléma nélkül árulták a könyvet, amikor kitört a botrány. Nem, itt természetesen más dolog, a politika áll a háttérben. Méghozzá Khomeini és az ő forradalma, amelynek során – valamint az Irakkal vívott háborúja alatt – rengeteg iráni halt meg, köztük Khomeini régi és új ellenlábasai, kommunisták és liberálisok, homoszexuálisok és kurvák, szakszervezeti vezetők, sőt a korábbi helyettesei is. Az a helyzet, hogy kifulladt a forradalom, a háborúban kézzelfogható haszon nélkül elpusztult több százezer ember, a nép kezdett elégedetlenkedni. Mit tesz ilyenkor egy tőrőlmetszett zsarnok? Természetesen olyan ellenséget keres, akire át tudja terelni az emberek dühét. Rushdie pechjére éppen kapóra jött. Könyvet írt, amelyben a Korán is, a próféta is szerepelt, de ha Iránban nincs éppen válságközeli helyzet, esetleg öt évvel előbb vagy később jelenik meg a könyv, a kutya sem veszi észre a mohamedán világban.

– Úgy tudom, a korábbi kiadásban nem is szerepelt a fordító neve, miután több nemzet műfordítói merénylet áldozatai lettek. Nem félt?

– Már nem. A regény kiadása óta kétszer is felajánlották, hogy fordítsam le a könyvet, de nem vállaltam el, mert akkor még féltem. Ma már azonban az író is biztonságban él Amerikában, és az egész fatva-ügy valahogy elhalt, mert a fanatikusok nagyobb célpontokat néztek ki maguknak, gondoljunk csak az Ikertornyokra. Ugyan kit érdekel ma már egy író?

– Miért érezték a kiadóval szükségesnek a regény újrafordítását?

– Jó darabig azt gondoltam, hogy ez a dolog már elment mellettem, ahogy egy színész mellett megy el némely vágyott szerep. Amikor azonban kiderült, hogy az Ulpius-ház hajlandó kiadni, nem haboztam, mert a korábbi fordítás… hogy is mondjam csak? Kihívásokkal küszködött.

– Rushdie újra a figyelem középpontjába került a Charlie Hebdo-mészárlás kapcsán. Nemrég keresetlen szavakkal kritizált öt írót, akik nem vettek részt a PEN Club emlékező rendezvényén, ahol a Charlie Hebdót díjazták. A távolmaradó írók a franciák kulturális arroganciáját sérelmezték. Mondhatjuk tehát, hogy Rushdie egy igazi „radikális” az iszlámellenességben?

– Rushdie nem iszlámellenes. Muzulmán családban született, és bár „hithű ateista” – ahogy Eörsi István mondogatta magáról –, gyerekkorában tanúja volt annak, ahogy apja a hittel viaskodik. Ebből a harcból sok mindent meg is írt a könyveiben. Szóval jól ismeri a vallást, hiszen A sátáni versek ötlete éppen a Korán egyik ellentmondásos szúrájából született. Nem, ő a fanatikusok ellen van, valljanak azok bármilyen hitet vagy ideológiát. A fanatizmus megöli a gondolkodást, és Rushdie-nak ezzel van baja. A vakhittel meg a tabukkal. Innen a Charlie Hebdo melletti kiállása is.

– Michael Ondaatje is a kritizált írók között szerepelt. Ő ismerős lehet a magyar közönségnek is…

– Hogyne, ő írta Az angol beteg című, Booker-díjas könyvet, amiből nagysikerű film is készült. Megjelent továbbá még két könyve magyarul, az Anil és a csontváz, valamint a Divisadero – ezek az én fordításomban.

A fotón Dezső Csaba, Greskovits Endre, Kőrössi P. József A hatjapuli bordély c. kötet bemutatóján

– Ha végignézünk Greskovits Endre eddigi munkásságán, kitűnik, hogy számos művet fordított angol nyelven író, ám indiai származású alkotóktól. Honnan e vonzalom ehhez a kulturális és földrajzi területhez?

– Az a szerencse ért, hogy húszas éveim végén több mint két hónapot tölthettem Indiában, amiből életre szóló szerelem lett. Utána igyekeztem körülnézni az indiai meg az indiai származású szerzők közt, és akkor, amikor megörököltem a nagyszerű Falvay Mihálytól a Rushdie-könyvek fordítását, eldőlt a sorsom. Fordítottam persze angolokat, amerikaiakat is, de igazából mindig a kultúrák közötti átjárás foglalkoztatott, amiben persze nyilván része volt Rushdie-nak, no meg a „tiszteletbeli indiai” Kiplingnek, hiszen a fordítóra óhatatlanul hatnak a szerzői is.

– A közelmúltban megjelent a Zabhegyező új fordítása, új címmel, Barna Imre magyarításában. A kiadás kapcsán fellángoltak a viták: szükséges-e régi klasszikusokat újrafordítani, különösen a jól bevett címeket megváltoztatni. Ön hogy vélekedik a nagyok „leporolásáról”?

– Azt gondolom, a jó fordítás elég sokáig eláll. Persze változik lassacskán a nyelv, a szleng meg kicsit gyorsabban, de a jó olvasó azért a régi szlenggel is elboldogul. Másrészt az új fordítások eredetijét senki nem írja át, úgyhogy itt azért van egy kis zűrzavar. Mindazonáltal nem bánom, ha valaki újrafordít valamit, ha úgy érzi, itt az ideje. Az olvasó úgyis eldönti majd, melyik fordítást preferálja.

– Vannak-e olyan regények, amelyeknél feltétlenül időszerűnek érzi az újrafordítást, netán tervez is belevágni ilyesmibe?

– Nem tudom. Én ezeket nem nagyon szoktam forszírozni. Ha felkérnek, megcsinálom, mert izgalmasnak tartom, hogy én mit tudok kihozni belőle, de nem keresem a lehetőséget.

– A Libri Kiadó világirodalmi szerkesztőjeként nagy rálátása van a nemzetközi trendekre. Mi alapján választ egy hazai kiadó szerzőt, kiszimatolható-e a siker?

– Ez mindig lutri. Egyáltalán nem biztos, hogy ami külföldön siker, az itt is működni fog. Persze ha van a szerző mögött egy Nobel-díj, arra jó eséllyel ráharap a hazai közönség is, de az angolszász világ legrangosabb irodalmi díja, a Booker például Magyarországon már nem sokat jelent. Több olyan Booker-díjas regényt fordítottam már, ami itthon gyászos eladásokat produkált, holott pompás alkotások voltak.

– Min dolgozik jelenleg, és milyen fordítások várhatók öntől a közeljövőben?

Nem fogja elhinni: a legújabb Rushdie-regényt csinálom. Az a címe, hogy Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka, ami – ha valaki hajlandó utánaszámolni – pont ezeregy éjszakával egyenlő. Szó van még arról, hogy újrafordítom A dzsungel könyvét, de ez még a jövő zenéje.

– Van-e az elmúlt évek magyar nyelvű megjelenéseiből olyan kiemelkedő szerző, mű, amire mindenképp felhívná az olvasók figyelmét?

Hanif Kureishire mindenképpen. Lefordítottam A kültelki Buddha című regényét, már eleve húsz éves késéssel, és szinte teljesen visszhangtalan maradt. Pedig pompás szerző, beválogatták a huszadik század ötven legjelentősebb angol nyelvű írója közé, és még számos kiváló műve van, amit érdemes lenne lefordítani.

Szöveg, fotó: Laik Eszter