Könyvhét 2021
Móra Kiadó
újdonságai
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
Móra Kiadó <br> újdonságai Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Ezek a titkok gyilkolnak – Tóth Krisztina új novelláskötetéről

Varsányi Gyula - 2021.03.09.

Zsákutcás sorsokkal, megalázó kapcsolatban vergődő nőkkel és férfiakkal találkozunk Tóth Krisztina Fehér farkas című új novelláskötetében. A szerzővel a gyakran fölbukkanó magántitkokról, a nyugtalanító hiányérzetről és a szégyenről beszélgettünk.

– Szembetűnő a tematikai különbség két éve megjelent tárcanovella kötete, a Párducpompa és a mostani között. Véletlenül kerültek egymás mellé ezek az írások, vagy tudatosan válogatott?

– A társadalmi vetület – ha erre gondol – valóban sokkal erősebb volt Párducpompa című kötetemben. Itt viszont magánemberi sorsokba világítok be egy zseblámpával. Egészen sötét sorsokba. Most a legsötétebb könyvemet szerettem volna megjelentetni, szándékosan komorra akartam hangolni.

– Miért döntött így?

– Nézze, ennek a könyvnek a középpontjában az abúzus áll, a visszaélés az alá- és fölérendeltségi viszonyokkal a magánemberi kapcsolatokban. Mostanában ez nagyon foglalkoztat. Úgy éreztem, muszáj ezt egy önálló könyvben is megfogalmazni, ezért gyűjtöttem össze az ezt körbejáró korábbi és viszonylag friss novelláimat. Ezzel, ha rejtetten is, mindenféle hatalommal szembeni ellenérzésemet szerettem volna kifejezni, és azt a körvonalazatlan rossz közérzetet, ami eluralkodik rajtunk. Nem volt célom, hogy ehhez társadalomrajzot is adjak.

– Fájdalmas titkok derülnek ki ezekben a novellákban, mondhatnám, sokunk titkai, amelyekről általában nem beszélünk. Amikor ezek fölbukkannak a szövegben, szinte arcul csapják az olvasót.

– Azt gondolom, hogy ezek a titkok hosszú távon gyilkolnak. Ez régi mániám, nem csak itt kerül elő, de most jutottam el oda, hogy össze tudok állítani erről egy kötetet. Ez ilyen szempontból egy radikális könyv, amely – tisztában vagyok vele – némelyeket visszarettenthet. Hiszen egyre inkább arrafelé halad az irodalom vagy akár a színház, hogy szórakoztasson, kikapcsoljon. Ha az olvasó, a néző nem ezt kapja, hanem a befogadás során „szálka kerül a bőre alá”, akkor haragszik a szerzőre. Ezt magam is tapasztaltam már, de vállalom a kockázatot.

– Korábban említette azt a veszélyt, hogy a szerző olyan történetet is elsüthet tárcaként, amelyből hosszabb sztorit lenne érdemes írni. Ez talán novellánál is előfordulhat. Új kötetében olvasható például egy írás, amelynek végén két, Romániából áttelepült férfi találkozik, fölismerik egymást, néhány szavukból kiderül, hogy mindketten valamilyen szekus rémtörténet részesei bűnösként és áldozatként, de nem beszélnek róla. Elválnak. Mi viszont várnánk a történetet.

– Azt hiszem, téved. Ez itt szándékos sűrítés. Kimetszettem az életükből egy pillanatot, amikor a legváratlanabb helyzetben beköszön a múltjuk, és azt mondja az egyik a másiknak, hogy „azt hiszed, elbújhatsz”. Éppen csak fölvillan valami borzalmas régebbi dolog, de utána mindenki éli tovább az életét. Ott rohad a múlt, a múltunk, de nem fakad ki a genny és nincs következmény. Elmarad a kibeszélés, a számonkérés, a bűnhődés. Mindenki viszi tovább a maga csomagját. Színpadi nyelven szólva: jobbra-balra el. Pedig az ember katarzisra vágyna, de – és ez a sötét üzenete ennek a könyvnek – nincs katarzis. Hiába várunk rá több évtizede. Engem életkorilag ez foglalkoztatott, hogy ugyanabban a szemétben tapicskolunk még mindig.

– Elfogadom, de azért a hiányérzetem megmaradt.

– A hiányérzet nyugtalanító, mert nincsenek megnyugtató válaszok, kivezető utak. És a novellában szereplő nő, aki talán a nyolcvanas években született, nem is érti, miről van szó. Amikor megtudja, hogy az egyik férfi a rendszerváltás után települt át Magyarországra, nem kérdi meg tőle, vajon miért akkor. Tartok tőle, a fiatalabb olvasók között is lesznek, akik nem értik ezt a helyzetet.

– Az idei Könyvfesztivál díszvendégének, Karl Ove Kanusgårdnak szóló köszöntésében a többi között azt mondta, a legfőbb kérdésnek azt tartja, hogy „legyőzhető-e az a rohadt szégyen, amit autoriter apáink ránk hagytak. Hogy van-e kiút az életünkből, aminek kereteit ők teremtették meg.” Úgy érzem, könyvének válasza az, hogy nincs.

– Igen. Ezért mondtam, hogy ez egy sötét könyv, nem a tematika miatt. Mert én íróként azt

gondolom, hogy a saját életemben ez nem fog bekövetkezni. Legalább is abban a termékeny időszakomban, amíg tudatosan fogok élni a világban. Nem fogom kibekkelni a katarzist. Ehhez túl késő van így ötven fölött.

– Ez talán túlzás. Évtizedei vannak még.

– A játékidő nem végtelen. De ha már idézett a köszöntőm szövegéből, hadd jegyezzem meg, hogy a miénk egy szégyen alapú társadalom. Az alanyok minden lehetőt elkövetnek, hogy elkerüljék a szégyent. Én viszont gyerekkoromban a legtöbbször azt hallottam, hogy „szégyelld magad”. És szégyelltem is magam, vagyis azt, aki vagyok. Mert ez egy idő után belsővé válik. Valószínűleg ez nemcsak az én személyes tapasztalatom, hanem nemzedéki tapasztalat. A szégyen, a megszégyenítés, a bűntudatkeltés. Még ha nem tudom is, mit követtem el, de előbb-utóbb biztosan ki fog derülni. Mi valamilyen homályos bűntudat burkában nevelkedtünk.

Varsányi Gyula

Tóth Krisztina: Fehér farkas
Magvető Kiadó, 132 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/1. szám címlapjaÉlet és Irodalom AlapítványKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyMMA
Belépés