Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

Érezni vagy nemérezni – Háy János a Mélygarázs igazi történetéről

Illényi Mária - 2013.12.26.

- Nagyon zsigeri kérdéseket boncolgat a könyv. Például: miért távolodik el törvényszerűen minden házaspár egymástól, a gyermek-szülő kapcsolatok feszültségeit és feloldhatatlanságait, hogyan sodródnak, kapcsolódnak egymásba menekülésszerűen az emberek, szóba kerül a bűnözés, a romák helyzete, az idősek megítélése és kilátásai, az oktatás és egyáltalán az ország erkölcsi és gazdasági szétesése, a teljes reménytelenség. Ahol a jobbat akarók, kitörni vágyók is „csak” mélygarázsos parkolóhelyet kaphatnak. Mióta formálódnak önben ezek a társadalom szinte minden rétegét és problémáját érintő gondolatok?

- Az író először, talán ezt mondhatom általánosan, minden íróra vonatkozóan, nem egy konkrét könyvről gondolkodik, hanem általában a dolgokról, emberekről, sorsokról, önmagáról, a maga és a világ viszonyáról, a másokhoz való viszonyáról, s persze mások viszonyairól.
Szóval az irodalmi mű korántsem az írással kezdődik, sőt, nálam általában az a rövidebb idő.
Hogy aztán a gondolkodás mikor követel magának egy formát, mint egy évek óta garázsban próbáló zenekar fellépési lehetőséget, nem tudom. Persze én mindig várom, hogy kiboruljon belőlem a bili, de mégis van ebben egy véletlenszerűség. Erőltetni nem lehet. A legkedvesebb könyveimet tulajdonképpen egyáltalán nem terveztem megírni, mint például a Xanadut, vagy a Mélygarázst. Igaz, amúgy sem vagyok valami nagy tervező, általában arra figyelek, amit csinálok, amit élek, nem tartozom azok közé, akik egy lehetséges jövőbe helyezik a hitüket.

- „A mélygarázs lehetne a szimbóluma annak, ahogyan élsz. (….) mert a legmélyén vagy az emberi létezésnek” és ahogy olvasható a könyvben a konzekvencia, a legveszélyesebb dolog, ha felteszed magadnak a kérdést: miért így és milyen áron így? Kiölték az emberekből az értelmes gondolkodásra és véleményalkotásra való képességet?

- Nem gondolom, hogy kiölték volna, még ha a regény bizonyos részein a főhősöm ezt is sugallja. A gondolkodásra mindig van lehetőség, kicsit rajtunk is múlik, hogy akarjuk-e vagy megelégszünk a készen kapott mintákkal. Amúgy az agy lezsibbasztása nem a mai kor ajánlata. Mindig is volt és mindig is könnyen talált fogadókészségre, hisz kételkedve élni kicsit nehezebb, mint bizonyosságokkal megtámogatva. Azt hiszem különben nem a gondolkodás van a legnagyobb veszélyben, hanem az érzelmek, amelyek nélkül minden gondolkodás üres szócséplés, rideg logikai játék. Amúgy a Mélygarázs igazi története épp ez: érezni vagy nemérezni, ez itt a kérdés.

- A másik fontos sugallat: „Mert azzal, hogy nem teszel semmit, azzal, hogy hagyod, maradjon minden megváltoztathatatlan, te lettél a semmi őre, a benned lakozó üresség csősze. Ott őrködsz éberen magadban, és őrködsz magad körül, hogy ne jusson semmi a benned lakozó űrbe.” Mi lenne a legfontosabb, amit minden embernek meg kellene tennie elsősorban magáért, és úgy általánosságban a többiekért?

- Mielőtt válaszolok, hangsúlyoznom kell, hogy a könyvben egyes szám első személyű narráció van, három ember mondja el a történetét, egymáshoz és a világhoz való viszonyát. A gondolataik, akár igaznak tartjuk a magunk szempontjából, akár hamisnak, az ő gondolataik.
Az idézett részt a férfi főhős mondja, nem írói vélemény, amit viszont most a kérdésekre válaszként mondok, az, az én privát véleményem, s persze én egy író vagyok, nem egy guru, aki meg tudja mondani, ki hogyan éljen. Sőt, azt gondolom, hogy a megoldás mindenkinek a saját sorsában van. Ha valami rossz nekünk, az is bennünk van, s csak mi tudunk rajta javítani. Talán az első lépés az kénye legyen, hogy megszabaduljunk attól az elviselhetetlen magyar szokástól, hogy a bajaink miatt másokra mutogassunk, hogy azt várjuk, hogy a másik változzon meg. Változtatni elsősorban magunkon tudunk és magunkon kell.  Mindenkinek van lehetősége, hogy a maga körül és vele zajló életet valamilyen szinten befolyásolja. A saját életünkért mi viseljük a felelősséget. Még akkor is, ha ezernyi sérelmet sepertünk be életünk során. Van az a pillanata, amikor már a pszichológus is azt mondja, hogy elég volt már az anyák és apák fölötti vádbeszédből. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a tőlünk függő időt és teret, megpróbáljuk a lehető legjobban megpucolni a külső, minden percünket leuralni akaró, a személyiségünket a tucatvilágban feloldani akaró erők befolyásától, hogy ezt az időt és teret, gondolkodást és cselekedetet végül mi magunk töltsük meg tartalommal. Ez amúgy mindenkinek jó, hiszen megbomlik a környezet egyenmintázata, s ez másokat is kreatívabb és színesebb, a személyiségükhöz jobban passzoló életre serkent.

- „[…] holott mindenki egyedül van, menthetetlenül egyedül.” Miért félnek az emberek ettől az egyedülléttől?

- Az egyedül van, és a magára van hagyva, szerintem két különböző dolog. A magárahagyottság számomra nagyon negatív fogalom. Az olyan, hogy nincs senkid a világon. Az egyedülség, az, az emberi élet elkerülhetetlen velejárója, s nem feltétlenül negatív fogalom. Félünk tőle, holott aki egyedül lenni nem tanul meg, az a másokkal való mélyebb kötődést sem tudja megélni. Az egyedül és a másikkal, ez egy skála, mint a fájdalom és az öröm. Ha az egyiket kiiktatod, a másik sincs. A saját sorsunkban valódi döntéseket csak mi magunk tudunk hozni. Bizonyos élethelyzetekben a másik ember legfeljebb megértő tud lenni, de nem tud vagy csak limitáltan tud tevőlegesen segíteni, ez természetes velejárója az életnek. Az meg nyilvánvaló, hogy amikor megroppan a sorsod, jobban érzed az egyedüllétet, hogy korábban másképp érezted, csak a saját erődből fakadt. S hogy a halál idején a legerősebb ez az érzés, végül is természetes, te máshová tartasz, s ezen az úton nincsenek kísérők.

- „Hiába is tudnád az igazságot, csak azt lehet mondani, amit az adott keretek között meghallanak. Minden egyéb süket fülekre talál. Senki nem tud annál többet felfogni, mint amit az aktuális tapasztalata lehetővé tesz.” Mit gondol, hány ember hallja majd meg a kötet igazságait? Aki pedig meghallja, mer-e majd változtatni az életén?

- Szerintem mindenki szeretne jobb emberi minőségen élni. S egyáltalán nem igaz, hogy az emberek nem törik a fejüket rajta, hogy miben kellene változtatni, hogy a legkülönbözőbb szinten nem teszik fel a sors alapkérdéseit. Mélyen hiszek az életben, ami a legrosszabb szinten is különb, mint a nemélet. Ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy az irodalmi műveknek nincs konkrét, netán praktikus társadalmi célja, igazságai, ha vannak, nembölcseleti igazságok, nincs bennük életvezetési útmutató. Az iránytűt, ami megmutatja, hogy merre tovább, mindenkinek önmagában kell keresnie, s borítékolom, ha képes koncentráltan figyelni magára, a maga és a világ viszonyára, megtalálja, s ha netán ebben egy-egy irodalmi mű is segítségére lesz, mondjuk a Mélygarázs olvasása, az külön öröm, de az ilyesfajta kérdések latolgatása, hogy ki hall meg mit, nem az író feladata. Igaz, azt sem tagadhatom, hogy egyetlen könyvem utóélete sem viselt meg ennyire. Nagyon intenzív érzelmeket vált ki, s néha megrettenek, milyen kamrának rúgtam be az ajtaját.

Illényi Mária
Fotó © Szabó J. Judit

Háy János:A mélygarázs
Európa Könyvkiadó, 3200 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés