Könyvhét <br> 2021
Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Livi meséi
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Livi meséi Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

„Én egyedül próbálok” – Spiró György

Jolsvai Júlia - 2015.12.24.

Spiró Györggyel beszélgettünk, akinek Fogság című kötetét nemrégiben a The Wall Street Journal igen meleg szavakkal méltatatta, és éves irodalmi toplistáján szerepeltette. Ezúttal a színpadi műveiről esett főként szó, melyeket a Scolar Kiadó évek óta míves kiállítású sorozatban ad közre, melyben olvasható többek között a Csirkefej, a Honderű, a Vircsaft, vagy a nemrégiben született Helló, doktor Mengele!

– Talán nincs is olyan műfaj, amiben ne alkotott volna. Talán a dráma az, ha a publicisztikától eltekintünk, amelyik a leggyorsabban tud reflektálni a napi történésekre, a minket körülvevő világra.

–Amikor elkezdtem darabokat írni, mert azzal kezdtem, akkor mai tárgyú műveket írtam. De aztán be kellett látnom, hogy nem tudok eleget a mai társadalomról. Ezért ifjú koromban történelmi darabokat irkáltam, és csak nagyon lassan, a nyolcvanas évek elején kezdtem el mai tárgyúakkal próbálkozni. Amikor ki kellett egyeznem a létező színházi formákkal, azzal, hogy könnyen előadhatóak legyenek a darabok, kényszerűségből is aránylag kevés szereplős dolgok jutottak az eszembe. Nálam a történelmi drámában maradt meg a sokszereplős struktúra. Az első ilyen darabom elég nagy bukás volt. A Nemzeti Színház adta elő 1982-ben, Esti műsor volt a címe, ötszereplős, a színészeknek az aktuális napi Tv híradóra kellett reagálniuk. A színpadon elhelyezett tévében ment a valódi napi híradó adása, arra improvizáltak. Azt gondoltam akkor, hogy ez izgalmas lehet, de kiderült, hogy túl nagy terhet raktam a színészekre. Egyébként nagyon jól csinálták, Moór Marianna különösen szellemes és gyors volt. Mindenesetre ekkor kezdtem olyan témákkal foglalkozni, amelyeket a mindennapi életből ismertem, amire érzékenyek lehetnek a nézők. Nem politikai és nem ideológiai jellegű művek ezek, de a konfliktusuk mindenki számára ismerős. A jó konfliktust drámai értelemben persze nem is lehet megoldani. Ekkoriban kezdtem azzal foglalkozni, hogy számomra ismerős alakokat léptessek fel a színpadon. Persze nem árt, ha ezek archetipikusak.

– Tényleg nem ismerte a mai magyar társadalmat, amikor elkezdett drámákat írni?

– Nem ismertem, mert fiatal voltam. Életkori sajátosság, hogy előbb kezdünk írni, mintsem lenne miről. Egy-két évtizedig úgy kell tekinteni az írást, hogy a létrehozott alkotásaink ujjgyakorlatok, nem pedig művek. Később, amikor megjön a tapasztalat, megtérül az az energia, amit az ujjgyakorlatokba fektettünk, mert közben megtanultunk a formával dolgozni, már tudunk szerkeszteni. De hosszú időt vesz igénybe, amíg az embernek olyan saját tapasztalata lesz, amit érdemes megírni. És akinek fiatalon megadatott a nagy élmény, többnyire az is évtizedekig vacakol azzal, mit is tapasztalt meg valaha.

– Amikor konkrét színházaknak, a Katonának, a kaposvári Csiky Gergely Színháznak írt darabokat, akkor részt vehetett a próbákon? Beleszólhatott bármibe?

–  Nem rajongok a próbákért. Türelmetlen vagyok, és nem értem, miért nincs kész rögtön az első próbán az előadás, holott annyira világos és egyszerű a dolog. Kínos nézni, hogyan vergődnek a színészek, és milyen lassan jutnak el odáig, hogy már elkezd valami működni. Persze pont olyan lassan, mint ahogy én írok, sőt én még náluk is lassúbb vagyok általában. Ifjan még jártam próbákra, de aztán leszoktam róla. Az írónak nem az a dolga, hogy a színházi előadáson bábáskodjon, hanem hogy otthon dolgozzon egyedül az íróasztalánál. Ráadásul a színészt is zavarja, ha ott a szerző, kevésbé felszabadultan próbál.

– Sokszor előfordul, hogy valami egész más lesz a színdarabból, mint amit eredetileg elképzelt?

– Előfordul. Nem baj, az ő dolguk.

– Nem bántja?

– Attól függ, milyen az előadás. Ha jó, akkor nagyszerű, ha nem jó, akkor úgysem tudom kijavítani. Rendeztem már saját darabomat is, meg másokét is, de nem nekem való a rendezés. Írni jobban szeretek. Ha próbára hívnak, persze bemegyek, és ha van valamilyen kívánságuk, meg szoktam fontolni. Nem tartozom azok közé a szerzők közé, akik minden vesszőhöz ragaszkodnak. Megértem, ha húznak a szövegből, megértem, ha valamit át akarnak fogalmazni. Csak szóljanak időben. Szenvedek, ha ők írják át, rosszul. Az írás szakma. Aki nem tud írni – és a rendezők általában nem tudnak –, az ne írjon.

– Elvileg ez a dramaturg dolga lenne.

–Voltam dramaturg életem során, tanítok dramaturgokat, de úgy látom, ez egy körvonalazatlan foglalkozás. Nálunk inkább a rendező lelki társa és istápolója a dramaturg, mintsem szövegeket létrehozó szakember, mint például Németországban, amely a dramaturgia őshazája. Nem ártana a rendezőket, sőt a színészeket is megtanítani írni. A legnagyobb drámaírók színészek voltak, és maguknak írták a jobbnál jobb szerepeket, értettek hozzá. Én nem lennék ellenére, ha ma is színészek, all-round színházművészek írnák a darabokat.

– Létezik erre példa: Pintér Béla.

– Igen, és mások is írnak, meg írók rendeznek, amivel semmi baj nincs, csak amikor Shakespeare vagy akár az én darabjaimat írják át úgy, hogy nem értik, miről van szó, azt nem szeretem. Nekem többnyire szerencsém volt a rendezőkkel és a színészekkel. Nagyon jó színészek játszottak a darabjaimban, még a gyengébb darabjaimat is sikerre vitték, hálás vagyok nekik.

– Az írás magányos munka, ellentétben a színházzal, ami viszont tele van élettel. A pezsgés nem hiányzik?

– Nagyon jól éreztem magam annak idején Kaposvárott. Tizenegy évig voltam a társulatnak a tagja. De amikor írtam, nem volt jelen senki, máskor dolgoztam, mint a színészek, és nem a próbán. A próba arra való, hogy vacakoljanak, de én egyedül vacakolok. Megírom a jelenetet, és nem jó, javítom, még mindig nem jó, tehát én is próbálok, csak egyedül. Az írás nem kollektív műfaj. A kocsmában hülyéskedni, inni, sakkozni, dumálni, az kollektív, azt nagyon lehet élvezni, pláne, hogy ha olyan a közeg, mint Kaposvárott volt. Szerencsém volt, hogy a társulat második aranykorának részese lehettem.

– Azt a legendás Az imposztor előadást csak felvételről láttam, amit Major Tamásnak

írt.

– Igen, ő kért meg, hogy írjam meg. Ha nem kéri, nem írom meg.

– Akkor már félig vak volt.

–Az volt az utolsó szerepe, fantasztikus energiák voltak még benne. Meg nagyszerű volt a Katona társulata is. Ahogy a kaposvári is. Ez a két társulat, ami egymásból következett, meg együtt élt – ilyen nem volt korábban Magyarországon, és nem is lesz évtizedekig. Sok minden kellett hozzá: a véletlen, a szerencsés körülmények összjátéka, néhány eltökélt ember akarata, a fővárostól való távolság. Ritka pillanat, amely nem következett az előzményekből. Sok nemzedékig tart, amíg az ilyesmi felépül, egy-másfél nemzedéknyi idő, amíg él, aztán óhatatlanul lebomlik.

– A drámaírás mennyire segíti a regényírást? Nagyon ritka az a regényirodalomban, hogy a szereplők különböző hangon szólaljanak meg.

– Nem ritka. A jó íróknál minden szereplő a maga nyelvén beszél a prózában is.

– Igen, a jó íróknál.

– A többi nem számít. Csak a jó könyvek számítanak, a többi nem irodalom, csak valami használati tárgy. Nincs különbség, hogy drámában vagy regényben beszéltetünk egy szereplőt, mert ő beszél, nem az író. Alapfeltétel, hogy a szereplők a mondandójukat a saját nyelvükön adják elő. Természetesen mindig van stilizáció, a színpad eleve emelt tér, senki sem úgy beszél, mint az életben. Ha úgy beszélnének, nem lehetne kibírni, egy közlés eltartana fél órát, ahogy ma mekegnek az emberek, ahogy mindig is mekegtek.
Különböző típusú formák vannak, egy klasszicizáló darabban másként beszélnek, mint egy látszólag naturalistában. Egy verses drámában másként szólalnak meg, mint egy nem versesben. Bár nekem az a tapasztalatom, hogy a jó dráma mindig verses akkor is, ha látszólag próza, és tele van mindenféle mai, úgynevezett csúnya kifejezésekkel. Ha van füle a szerzőnek, és igazán színésznek ír, akkor minimum szabadversben fogalmaz. Emelt szinten, amilyen a színpad, stilizáltan lehet csak megszólalni. Ez Shakespeare-nél is így van, és mindenkinél így van, akiben van egy kicsike kis színészi véna, ami nélkül drámát írni nem nagyon érdemes. Nem muszáj a szerzőnek színpadra lépnie, nem muszáj magamutogató alkatnak lennie, de képesnek kell lennie arra, hogy a karakterei lelkébe belebújjon.

– Minden íróban kell, hogy legyen valamennyi exhibicionizmus, mert akármennyire konstrukciós irodalmat ír valaki, abban azért ő benne van.

– Most nem erről beszélek, hanem arról, hogy amikor szöveget mondatok egy szereplővel, akkor belőle kell megszólalnom, és nem én beszélek. Ennek nincs köze az exhibicionizmushoz. Vannak persze exhibicionista írók, akik nem színészeknek írnak akkor sem, ha színdarabot írnak, hanem a saját lelküket rakják ki a placcra. Drámában ilyet még sose csináltam, sem regényben. Néhány novellámban van csak közvetlen saját élmény és saját tapasztalat.

– Van, aki egész életében magát írja.

– Persze, de az nem drámai gondolkodásra vall, hanem líraira. Az is lehet nagyon jó. De azok az írók általában nem beszéltetnek szereplőket.

– Mitől függ, hogy mi milyen műfajban születik meg?

–Az adott témától, a képtől, ami először felmerül, az ötlettől, ami általában azonnal kiköveteli a formát, a műfajt. Van persze, amikor az ember hezitál egy ideig, hogy darab lesz-e vagy próza. Volt két ilyen esetem, amikor regény lett valamiből, amiről azt hittem, hogy dráma lehet.

– Melyik kettő?

– Az egyik a Feleségverseny, a másik a Fogság. Az utóbbit hosszú ideig több színhelyes, epikus drámának képzeltem, de kiderült, hogy túl nagy az anyag, nem tudom két-három órányi színdarabba belegyömöszölni.

Jolsvai Júlia
Fotó: Szabó J. Judit

Spiró György: Drámák I. (Átiratok I.),Scolar, 2008, 2750 Ft; Drámák II. (Átiratok II.),Scolar, 2009, 2750 Ft; Drámák III.,Scolar, 2009, 2950 Ft; Drámák IV.,Scolar, 2010, 2950 Ft; Drámák V.,Scolar, 2012, 3750 Ft; Drámák VI.,Scolar, 2015, 2950 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Egy könyvkiadó egy nyomtatott könyves újságban – jól érzi magát

Mert a helyén van, otthonosan. Könyvek között egy életen át. Sorsunk a könyv. Tesszük a dolgunkat, készítjük neten és papíron megjelenő könyves újságunkat, a Könyvhetet. Az olvasóinknak, együttműködve könyvkiadókkal, könyvkereskedőkkel.

Könyvhét 2020/4. szám címlapjaÉlet és Irodalom AlapítványKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyMMA
Belépés