Ishiguro nem először nyúl szokatlan témához: a Vigasztalanok világa valóság és álom mezsgyéjén egyensúlyozik, a Ne engedj el! elbeszélője egy klón –, és nem hétköznapi témaválasztása a Helikonnál legutóbb megjelent regényében, a Klara és a Napban sem. A főszereplő Klara ugyanis nem emberi lény.

A regény valamikor a jövő Amerikájában játszódik, ahol folyamatosan betonozógépek szennyezik a levegőt, a szülők pedig úgynevezett Robotbarátokat, azaz emberekre kísértetiesen hasonlító, mesterséges intelligenciával rendelkező gépeket vásárolhatnak gyermekeiknek. Az RB-k nemcsak a hús-vér barátokat hivatottak pótolni, hanem kiemelkedően magas kognitív képességeikkel és egyéb tudásukkal a gyermekek gyorsabb fejlődését is elősegítik. A napenergiával működő RB-k képesek arra, hogy megfigyelt és elraktározott élményeik alapján maguk is következtetéseket vonjanak le. Klara maga is ilyen, fajtája között is kimagasló megfigyelőképességgel rendelkező RB, aki türelmesen várja egy üzletben ácsorogva, hogy valaki megvásárolja és ő új otthonra leljen.

Egy nap megjelenik a kirakat előtt egy Josie nevű lány, és megígéri Klarának, hogy ő lesz az ő barátja, aki hazaviszi. Josie anyjának alapos tesztjei után Klara valóban a családhoz kerül, egy hatalmas vidéki házba, ahol csak anya, lánya és a házvezetőnő él. A jó megfigyelő Klara hamar rájön azonban, hogy az ő szerepe némileg más, mint a többi RB-é: Josie ugyanis beteg és úgy tűnik, egyre betegebb lesz. Világukban a szülőknek lehetősége nyílik a gyerekek genetikai manipulációjára, hogy azok aztán magasabb képességgel rendelkezzenek. Az „emelt gyerekek” számára jobb oktatási intézmények állnak nyitva, míg a nem emelteket szinte nem is fogadja felsőoktatási intézmény, így társadalmilag szinte kikerülhetetlen ez a lépés. Josie-t azonban éppen ez betegítette meg, szervezete ugyanis látszólag úgy reagál, mint egyes betegeké szervátültetés után: harcol ellene, megpróbálja kilökni magából az idegen anyagot. A helyzetet bonyolítja, hogy nővérét, Salt már elveszítették ugyanebből az okból.

Klara, az anya Chrissie, és a szomszéd fiú Rick aggódva figyelik, ahogy Josie-t fokozatosan elhagyja ereje. Rick és Josie gyerekkorukban szinte minden percüket együtt töltötték, és egyfajta dacszövetséget kötöttek a világ ellen, melyet akár szerelemnek is nevezhetnénk, ha kissé idősebb gyermekekről lenne szó. Rick azonban nem lett „emelt”, így jövője bizonytalan – vajon hogy valósítják így majd meg Josie-val közösen eltervezett életüket? Az efölötti aggodalom sem segít a lány állapotán. Klara mindezt felméri, és arra a következtetésre jut, hogy mivel a Nap ereje őt minden alkalommal újra megerősíti, ha gyengének érzi magát, a Nap bizonyára segíthetne Josie-n is, ha ő elég szépen kérné és megfelelő áldozatot hozna hozzá. Ehhez Klara bonyolult tervet dolgoz ki, mely olyan dolgokra készteti, amiről egyelőre nincsenek tapasztalatai – például a szabadban való tájékozódásra, ám küldetésében megrendíthetetlen. Miközben Klara a Nap segítségéért folyamodik, Chrissie egy egészen más megoldáson dolgozik lánya megőrzésére…

A Klara és a Nap központi témája valójában az emberség. Vajon Klara, a humanoid, aki bizonyos elraktározott élmény után képes emlékezni és szinte talán érezni is, hiszen felismeri a szomorúság, aggodalom vagy öröm jeleit magán és másokon, kevésbé emberi-e, mint a többi szereplő? Mi határozza meg emberi mivoltunkat, és valóban létezik-e valami megmagyarázhatatlanul emberi – a lélek? Erre keresi a választ a regény, és több megoldást is felkínál rá, ám végső választ nem ad az olvasó kezébe, azt magának kell eldöntenie. Az, hogy Klara egyfajta istenségként tekint a Napra, több szempontból is szimbolikus. Egyrészt furcsa ellentmondás, hogy a jövő és a technológia csúcsa, legnagyobb vívmánya egy ősi társadalom hiedelmeihez nyúl vissza, még ha tudatlanul is – a nap mint éltető erő újra és újra megjelenik a történelem során. Másrészt, a korábbi kérdésre visszatérve, van-e emberibb a hitnél? Klara megingathatatlan bizalma a Napban mint istenségben bizony nem egy hideg gépagyra vall. Harmadrészt eszünkbe juthat erről Ikarosz története, aki abbéli igyekezetében, hogy közelebb kerüljön az istenekhez, túl közel repül a Naphoz, amely felperzseli. Josie betegsége tökéletes példa arra, hogyan sülhet el, ha az ember istent akar játszani. Ishiguro tanítása itt talán az, hogy ilyenkor mégiscsak a legősibb erőhöz, a természethez tudunk csak fordulni: hiszen egy idő után már csak abban bízhatunk, hogy a Nap éltető ereje segít a beteg lányon.

A Klara és a Nap ugyan nem a legvidámabb olvasmány, ám telis-tele van szépséggel – ahogy a világot folyamatosan megismerő RB rácsodálkozik egyes dolgokra, ahogy Josie és anyja között egyre szorosabbá válik a kapcsolat, Rick és Josie érzelmei pedig napról napra mélyebbé válnak. Talán a disztópiák egyik legnagyobb erénye az, hogy görbe tükröt tartanak a jelennek: ha nem vigyázunk, bizony előbb-utóbb mi is ide juthatunk. A regény egyszerre mesél, tanít, rettent el és vigasztal meg: egy olyan érzelmi kavalkád ez, melytől kár lenne megfosztanunk magunkat.

Bráder Edina

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap
Fordította: Falcsik Mari
Helikon Kiadó, 376 oldal, 4499 Ft