Darvasi László nem tétlenkedik, amellett, hogy folyamatosan publikál az Élet és Irodalom és a Délmagyarország hasábjain, folyamatosan jelenteti meg újabb köteteit. Ezúttal egy egészen különleges mesekönyvvel jelentkezett.

– Nyilatkozta, írás közben nem gondol az olvasóra. Ez a gyerekkönyveknél is így van?

– Nem, akkor nem. Van két olyan műfaj, amelyek írásakor nagyon kell gondolni az olvasóra. Az egyik a tárca, ahol nagyon fontos megjelenési szabályok vannak. A másik a gyerekkönyv, ahol nagyon fontos tudni, hány évesnek írja az ember. Olyankor erősen gondolok a gyerekre, meg nagyon gyerek akarok én is lenni, miközben írom. Egyszerre próbálok írója meg olvasója is lenni a könyvnek.

– Itt milyen gyerekre gondolt?

– Kezdetben pici gyerekre. Aztán valahogy egyre feljebb mentem. Közben nehéz volt megteremteni a dramaturgiai lehetőségét annak, hogy többemeletes, többszintes könyv legyen. Hogy a hatéves éppúgy el tudja benne magát helyezni, mint egy tizenkét éves, vagy a tizennyolc éves, vagy nyolcvannyolc éves. Próbáltam nagy, belátható, sokgenerációs könyvet írni. Családi mesekönyvet – ha úgy tetszik.

– Hatéveseknek is való?

– Vannak hatéveseknek való mesék benne. Az egész kötet biztos nem, lévén többrétegű a történet. Olyan mesekönyv, hogy ha a gyerek és a szülő együtt olvassa, akkor mindenképpen igényli a szülő magyarázatát. El kell mondania, hogy kik azok a kommunisták, mi az, hogy sárga csillag a mellen, mi az a Don-kanyar. Magyarázza a mesekönyv is, de kell hozzá felnőtt tekintet is.

– Érdekes problémákat vet fel történelem szemszögéből a könyv, például a holokausztról teljesen tudatosan nem beszéltem tízéves lányomnak.

– A német vagy amerikai irodalomban van arra a példa, hogy akár a hét- vagy nyolcéves gyerekeknek megpróbálják elmesélni ezeket a traumákat vagy tragédiákat. Itthon most éppen ott tartunk, hogy egy tizenkét éves gyereknek is el kell magyarázni a II. világháborút. Nem akarom feladni azt az illúziót, hogy erős állításokat, erős struktúrákat kell a gyerekkel szemben is tenni, mert különben mit ér az egész. Legyen kihívás!

– A 3 emeletes mesekönyv előzmény nélküli, szabálytalan mű.

– Nem nagyon van előzménye, pontosabban direkt előzménye nincsen. Bár ha úgy tetszik, a másságnak, a mutánsságnak a poétikája például Lázár Ervinnél nagyon erősen megvan. A Négyszögletű Kerek Erdőben, ahol minden lény más, és nem azt az elvárást teljesíti be, amire egyébként a formája és a születése predesztinálja. Ugyanakkor A 3 emeletes… meseszerű is, a varázslás, a kaland, a kópéság, a csalimeseség megmaradt. Sok hagyományos, tradicionális meseelem van benne. Számtalan rétege van.

– Van már róla tapasztalata, a gyerekek hogyan fogadják?

– Néhány meséjét már teszteltem, kisebbeknél és felső tagozatos rétegben. Különösen az idióta kis mesék jönnek be. De például a hajléktalan, szomorú, büdös királyfi és királylány meséje is. Vihog, aztán pedig elgondolkodik. Rityeg, rötyög, kacarászik, aztán egyszer csak, azt mondja: „Ja tényleg, igen, a mi utcánkban is látok ilyeneket.”

– Miből nőtt ki ez a könyv? Hogy jött az ötlet?

– Sok pici meséből kezdtem írni, amilyenek az első meg a második emeleten vannak. Darabkák, részletek voltak meg belőle. Sokszor kellett megpihenni, sokszor kellett átírni, alakítani, kivenni. Aztán azt éreztem, hogy valamilyen nagy, regényszerű cselekményben az egészet összegeznem kell, és ez a harmadik emeletnek a története. Hosszú idő volt, sokat szenvedtem vele. Nem szenvedtem más könyvvel ennyit, mint evvel.

– Mi lehet ennek az oka?

– A kihívásai miatt, a többrétegűsége miatt, amellett, hogy nagyon bátran kezeli a célközönségét, többfelé lő, többfelé szór. Ki kellett porciózni, egyensúlyozni. Nagyon nehéz egy ilyet megcsinálni. Amikor az ember hagyományos is akar lenni, de tabukat is akar döntögetni, de posztmodern is, hiszen saját magáról is szól a mesekönyv, de közben nem relativizál. Hiszen a posztmodernnek a relativizálás az egyik legnagyobb vádpontja, minthogy eltűnik a jó és a rossz közötti határ. Ezt gyerekirodalomban szerintem nem szabad megcsinálni.

– Ön igen sokműfajú szerző. Mennyiben igaz az, hogy egy mesekönyvvel ki tudja pihenni a felnőtt könyveket és fordítva?

– Jó mesekönyvet írni, de éppolyan verejtékes, kínkeserves munka, mint úgymond egy felnőtt könyv. Bármelyik típusú írás lehet üdítő, pihenésszerű vagy transzban működő. Lehet az dráma vagy nagyregény vagy mesekönyv. És mindegyik lehet poklok pokla. Ez a mesekönyv is volt nekem poklok pokla. Az, ami könnyednek vagy kedvesnek vagy üdítőnek tetszik, az néhol valóságos tortúra eredménye. Nem lehet megspórolni a munkát a mesekönyvtől sem, meg az alázatot. Nem úgy van, hogy elkezdek gyerekeknek írni, és akkor valami könnyebb felé csúszok.

– Munkásságának követői tudják, évek óta nagyregényen dolgozik.

– Évek óta benne vagyok több regényben is. Ami a leginkább foglalkoztat, az egy szegedi történet, egy boszorkánypernek a története. 1728-ban történt, szörnyű koncepciós, nagyon durva per volt, melynek során húsznál több embert égettek meg. Közben készül egy nagy Szív Ernő-könyv is. Hiszen ő szintén a családba tartozik.

Jolsvai Júlia
Fotó Szabó J. Judit

Darvasi László: A 3 emeletes mesekönyv, rajzolta: Koncz Tímea, Magvető Kiadó, 2013, 2990 Ft