ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Könyvhét folyóirat

Egy százaléknyi szerencse – Beszélgetés Nógrádi Gergellyel új novelláskötetéről

Mátraházi Zsuzsa - 2018.09.14.

A magyar kulturális élet egyik legsokoldalúbb egyénisége, Nógrádi Gergely Az olvasás éjszakáján a Libri Könyvpalota vendége lesz. Az operaénekes, kántor, kispróza-, mese- és klasszikusokat újraíró szerzőt  legújabb, Az emberszerelő című novelláskötetéről Pion István kérdezi majd, ahogy most a Könyvhét is teszi.

– Mekkora fontosságot tulajdonít az olvasásnak, amelynek népszerűsítése érdekében a könyvszakma immár többedik éve egy egész éjszakát szentel?

Meggyőződésem szerint az olvasás ugyanolyan lélekgyógyító tevékenység, mint a vallás, a zene, a beszélgetés és még nagyon sok minden az emberek életében. A lényeg: a szépirodalom olvasása nem a műveltség megszerzéséről szól, hanem mentálhigiénés folyamat. Ami az olvasással ezen kívül még nyereség, az mind másodlagos.

– Milyen korosztályt képzelt maga elé Az emberszerelő elbeszéléseinek megírásakor? Azért bizonytalankodom a célközönség korát illetően, mert vannak édesbús és megható darabok a kötetben, maga a főcím is egy kedves gyereknyelvi szó, de például a Győzelem börtönközege és trágársága más közönséget feltételez.

– E novellákat nem kiskorúaknak írtam, noha a tizenhat éves fiamat épp úgy megérintették az elbeszélések, mint a hetvenhárom éves édesanyámat.  Hosszú évek tapasztalata alapján vallom, hogy mindenki a saját könyvét olvassa ki a könyvekből, azaz tulajdonképpen saját magát olvassa ki. Mindamellett sosem én választom a közönségemet, mindig a közönség választ ki engem. Egy barátom az első néhány oldal után félretette mind az Agenor című romantikus regényemet, mind az Amikor a bosszú angyala sír című krimimet, Az emberszerelő novelláit azonban egymás után háromszor elolvasta, s végül közölte: most lettem az ő írója.

– Mind új keletűek a novellák? Csak korfestő kellék bennük a Skála-emblémás szatyor, az úttörőnyakkendő, vagy vannak köztük régebben írtak is?

– Az emberszerelő minden elbeszélése két esztendőn belül született. Az írásokat persze óhatatlanul áthatja a Kárpát-medence különös légköre, amelyben több mint négy évtizedet volt szerencsém eltölteni.

– Szándékos tematizálás, hogy a kötet több darabjában a gyerek főszereplő idős emberhez ragaszkodik, ő lesz a meghatározó az életében? Fontos egyéni üzenete az egymástól kétnemzedéknyi távolságra lévők szoros kapcsolata?

– Nem állt szándékomban ez a fajta tematizálás, ugyanakkor kétségtelen, hogy mélyen elkeserít, ahogy korunk társadalma dölyfös önhittséggel „eldobja” az időseket, mintha valamiféle használt és szükségtelenné vált papír zsebkendők volnának. Ha úgy tetszik, az elbeszélésekben fellelhető szeretetteljes gyerek-öreg viszonyt nevezhetjük üzenetnek is, ám ha az is, nem áll mögötte tudatosság.

– A saját életét, tapasztalatát is beleírta valamennyire? Több hőse (opera)énekes lesz, mint Ön, és kántorként a gyülekezetben szintén találkozhat azzal a feldolgozott problémával, hogy nincs kivel beszélgessenek az emberek.

– Az emberi szervezet tizennégymilliárd neuronja őrzi életünk emlékeit, mindent, amit valaha láttunk, hallottunk. Adott esetben ebből a sok tízmillió elraktározott benyomásból állhat össze egy-egy írásmű, miként a közösségi lét, a napi impulzusok sokasága, s nem utolsó sorban a lélek, a szellem, no meg a test állapota is fontos eleme az alkotásnak. Nemigen volt szerencsém olyan szépirodalmi műhöz, amelyen valamely formában ne hagyott volna nyomot markánsan az író pszichéje, mi több, az életkörülményei és a környezete.

– Bizonyos fokon tanmesék is a novellái a gyereket elhanyagoló vagy meg nem értő szülőkről, a cigányok és sérültek kirekesztéséről, a kis hatalmat kapók kivagyiságáról. Ezeket látja „beteges” kortünetnek?

– Minden korban tünet volt a megalázás, az elnyomás, a kirekesztés, az empátia hiánya, az intolerancia. Hogy miért bántóbbak ma ezek a negatív jelenségek, mint mondjuk kétszáz éve? Talán furcsa lesz, amit mondok, de a válasz aligha lehet más, mint hogy humanizáltabb, felvilágosodottabb, megértőbb korban élünk. Igen, igen: nem a szörnyűségek száma csökkent, hanem a sötétből világosságra kerültek ezek a jelenségek. Apámtól hallottam egy példát, ami mindenki számára ismerős lesz. Százötven éve még dicsekedtek a vadászok, ha lelőttek egy medvét, vagy megszigonyoztak egy ámbráscetet. Ma mindkét állat védett, és horribilis büntetés jár az elejtésükért. Véleményem szerint az emberiség a világosság felé halad, ezért látszanak jobban az igazságtalanságok. Ugyanakkor mindig fennáll a kérdés, hogy egyes sötét figurák képesek-e elkábítani hamis eszméikkel a tömegeket…

– A klasszikusokat újraíró sorozatában legutóbb Arany János Toldi-trilógiája került sorra. Miként tudott megbirkózni a feladattal, hogy ezúttal verset egyszerűsítsen, „meséljen el”, ráadásul a legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar költő strófáit?

– Már a hexameterekből felépülő Odüsszeia és az 1567 versszakból álló Szigeti veszedelem újramesélése is rendkívüli szellemi erőfeszítést igényelt, ám Arany epikus költeményei mind nyelvi, mind dramaturgiai szempontból olyannyira kerek egészet alkotnak, s a Toldi oly páratlanul népszerű kincse a magyarságnak, hogy megremegett a kezem, mielőtt az első betűt leütöttem volna. Az ifjabbak számára korábban is átdolgozták a klasszikus alkotásokat, a Bibliától kezdve a legújabb művekig, a XX. századi művekig. Hisz változtak az idők, változtak a stílusok, s gyakran az átdolgozásoknak volt köszönhető, hogy nagy művek nem tűntek el a felejtés ködében. Boldog vagyok, ha valaki az eredeti Toldit veszi kézbe. De annak is örülök, ha az átdolgozott klasszikusokat forgatja. No, és vigasztalhatatlanul boldogtalan vagyok, ha valaki, akinek az anyanyelve magyar, egyiket sem ismeri.

– Milyennek képzeli azt a kései utódot, aki majd az Ön, vagy édesapja, Nógrádi Gábor munkáit fogja az akkori fiatalok számára „fogyaszthatóvá” tenni?

– Tapasztalatom szerint az átíráshoz nem zseniális alkotói, hanem speciális írói és beleérző képességek kellenek. Van olyan neves és remek írónk, aki nyilvánosan bevallotta, hogy egyetlen Jókai-mondatot sem tud jól átírni. Nem alkalmas rá. Kosztolányi is megpróbálta az újramesélést. Nem sikerült neki. Móricz is megpróbálta Kemény Zsigmond és Tolnai Lajos regényével. Nem sikerültek. Újrameséléskor az íróban az öntudatos, szuverén alkotót háttérbe kell parancsolnia a közönséghez alkalmazkodó iparosnak.

– Mi a titka, hogy olyan egymástól távoli művészeti ágakban is sikeres, mint az írás és az operaéneklés? Ráadásul „részmunkaidőben” műveli őket, mert, ha jól értem, jelenleg a kántori a főhivatása.

– Minden embernek sokféle képessége, tehetsége van. A legtöbben ezeket a képességeket sajnos elhullajtják életük során, és esetleg egyet őriznek meg. Az én esetemben kiderült, hogy jó a hangom. Tíz éven át képeztem Európa legjobb zeneakadémiáin. Kiderült, hogy van némi tehetségem az íráshoz. Harmincöt éve fejlesztem, gyakorlom. Nincs titok. Kilencvenkilenc százalék munka van benne, és egy százalék szerencse.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Ritter Doron

Olvasás Éjszakája, 2018. szeptember 29.
Libri Könyvpalota 1072 Budapest, VII., Rákóczi út 12.
20:00     Nógrádi Gergely – A magyar kulturális élet egyik legsokoldalúbb alakja. Operaénekes, kántor, novella-, mese- és újságíró. Pion István legújabb novelláskötetéről beszélget a szerzővel.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalSzókimondókaKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés