Lassan két éve, hogy megnyílt Budapesten egy kiterjedt hálózat tagjaként a Török Köztársaság kulturális intézete, mely a világ számos nagyvárosában jelen lévő társintézményeihez hasonlóan Yunus Emre, a nagy középkori török misztikus költő nevét viseli. Ki volt Yunus Emre? Alakja és munkássága jószerivel ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt, holott világirodalmi jelentőségű alkotóról van szó, aki hasonlóan a nálánál jobban ismert többé-kevésbé kortárs közép-ázsiai turkomán és perzsa költőóriásokhoz (Firdauszi, Háfiz, Nizámi, Omar Khajjam, Szádi) mind mondanivalója, mind pedig annak művészi megformálása tekintetében állja a versenyt a korabeli európai irodalom legkiválóbbjaival.

Ennek bizonyítása végett vizsgáljuk meg mindenekelőtt Yunus Emre működésének korát. A mongol hódítás időszaka ez, Batu kán hordái nyugat felé történő vonulásukban feldúlják az anatóliai szeldzsuk államot is, ezreket téve földönfutóvá. Turkesztánból és a mai Irán és Irak területéről iszlám tudósok, szúfik és dervisek serege menekül Anatólia északnyugati részébe, kolostorokat alapítva, amelyek melegágyai lesznek e bizonytalan évtizedekben térhódító muzulmán misztikának és a belőle sarjadó misztikus költészetnek. Ez a misztika az iszlamizálódott görög filozófiára, elsősorban Platon tanításaira épül; fő gondolata, hogy a világ egységet képez, és nem más, mint Isten megtestesülése.

Derviskolostorok lakójaként élte le életét Yunus Emre is, akinek születése és halála helyéről, idejéről és életének körülményeiről csak hézagos ismereteink vannak, s ezek javarészt az alakja körül kialakult legendákból származnak. Írástudó, művelt ember lehetett, felvértezve a korabeli arab-perzsa irodalom ismeretével, de otthonos volt az egyszerű nép hiedelemvilágában is. A kor szokásainak megfelelően kolostorából hosszú térítő utakra indult, s eközben tanúja lehetett annak a mérhetetlen szenvedésnek, amit a mongol hódítás hazájának okozott. Költői életműve, amelyet csak az utókor gyűjtött kötetbe, a török irodalom három fő irányának - a népköltészetnek, az arab-perzsa hagyományokat ápoló dívánköltészetnek és a máig is élő, úgynevezett lantos-költészetnek - a metszéspontjában áll. Igazi jelentőségét azonban verseinek mondanivalója adja meg: embertársainak határtalan szeretete és tisztelete, Istenbe vetett bizodalma, melyet a szerelmi költészet fordulatait alkalmazva juttat kifejezésre, gondolatainak filozófiai mélysége, mely Dantééval vetekszik. Napjainkban, amikor az iszlámon belüli vallásháborúk korát éljük, különös jelentősége van Yunus Emre sorainak: „Szeressünk, szerettessünk/hiszen a világ és ember/egyként múlandó.”

A török irodalomtudomány 356 verset tulajdonít Yunus Emrének, ezekből egy szerény válogatást magyarra fordítva 1993-ban Tasnádi Edit adott közre az UNESCO által l991-ben meghirdetett Nemzetközi Yunus Emre Emlékév alkalmából. A kis kötet, amely a Magyar-Török Baráti Társaság gondozásában jelent meg, mára már kaphatatlan, ám a költő nevét viselő Budapesti Török Kulturális Központ, a „Yunus Emre Enstitüsü” 2. változatlan kiadásban elérhetővé tette az érdeklődők számára.

Tasnádi András