Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

David Grossmann kapja a német könyvszakma békedíját

2010.06.10.

David Grossman izraeli írónak, újságírónak ítélték idén a német könyvszakma békedíját - jelentette be csütörtökön, a berlini könyvnapok kezdetén a Német Könyvkiadók és -kereskedők Egyesülete.
A békedíj az egyik legrangosabb németországi kitüntetés, amelyet hagyományosan a frankfurti nemzetközi könyvvásár zárónapján adnak át. 25 ezer euróval jár, eddig két magyar kitüntetettje volt: 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig Esterházy Péter. Grossman októberben, a frankfurti Szent Pál-templomban veheti át a díjat.
A békedíj alapítványi tanácsának indoklása szerint az 56 éves izraeli író "tevékenyen síkraszáll az izraeliek és palesztinok közötti megbékélésért". "Könyvei arról tanúskodnak, hogy az erőszak, gyűlölet és elüldözés közel-keleti spiráljának csak az odafigyelés, az önmérséklet és a szó erejével lehet véget vetni" - írták.
Az Egy nő menekül egy hírtől című főművében Grossman a nyelv jelentőségéről írt az identitáskeresésben, és óva intett a nyelv növekvő "militarizálásától". A több mint 30 nyelvre lefordított könyvben elsősorban Izrael önazonosságával és az izraeli-palesztin konfliktussal foglalkozik. Emellett tevékenyen részt vesz a közel-keleti konfliktus békés megoldásának lehetőségeiről zajló politikai vitában is. Egyik fia a libanoni háborúban halt meg. A Jeruzsálem egyik külvárosában élő kétgyermekes családapát írói munkásságáért többször kitüntették, Németországban megkapta a Scholl Testvérek-díjat is. 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés