Könyvhét 2023
KARÁCSONYI
CSOMAGAKCIÓ
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
KARÁCSONYI<br>CSOMAGAKCIÓ SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Hrek Gárdos Péter legújabb kötete régi história, és nem csupán azért, mert letűnt korokról szól: a Szemérmetlen történetek ugyanis egyfajta reinkarnációja az öt éve megjelent Hét mocskos napnak. A szerző a regény újjászületéséről mesélt, ám ez a történet újabb és újabb izgalmas darabokat hozott elő a múltból. Pont olyan puzzle darabokat, amilyenekből maga a frissen megjelent könyv is építkezik.
– A legizgalmasabb elbeszélésformák egyike a végén kirakósként összeálló történet – legalábbis olvasóként. De vajon ugyanennyire kalandos egy ilyen történet megírása a szerző nézőpontjából is?
– Általánosságban nemigen tudnék erre a kérdésre válaszolni. A Szemérmetlen történetek esetében viszont konkrét oka volt annak, hogy a korábban megírt szerkezetet félredobjam, és újra nekiveselkedjek a már lezárt regénynek. Mint ahogy a filmjeimet sem szoktam ...
Január közepéig látható Sárkány Győző életmű-kiállítása Szegeden
Hosszabb ideig, január közepéig látható Sárkány Győző Létidő című életmű-kiállítása a szegedi Reök-palotában, a tárlat anyaga újabb alkotással, egy papír alapú plasztikával is bővült - tájékoztatta az összművészeti központ az MTI-t.
Közölték, hogy az október 7-i megnyitója óta igen sokan kíváncsiak az elismert képzőművész mintegy ötven, alkotással töltött évét bemutató, reprezentatív gyűjteményre. A kiállítás eredetileg december 3-án zárult volna, de több mint egy hónappal tovább, január 14-ig látogatható lesz.
Sárkány Győző műfaji határokat feszegető, sokoldalú alkotó, aki szabadon használja az autonóm és alkalmazott grafika, a festészet, a fotó, illetve a plasztikai kifejezésmód eszköztárát. A szecessziós palota két szintjén csaknem ötszáz alkotását láthatja a közönség, a tárlat egyik leglátványosabb műve azonban az földszinttől a napozótetőig magasodó, ...
Baka Istvánra emlékeznek Szekszárdon Baka Istvánra emlékeznek a hétvégén szülővárosában Szekszárdon, a József Attila-díjas költő, műfordító...
Illyés Gyula életművét megidéző szabadtéri tablókiállítás nyílt Budapesten Illyés Gyula életművét megidéző szabadtéri tablókiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia...
Budapest 150 - Családi napot tart a Szabó Ervin Könyvtár 2023. november 25-én Az irodalom életre kel(l) címmel családi napot tart a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) szombaton: a...
Díjátadót tart a tegnap.ma irodalmi lap jövő pénteken A Magyar Írószövetség és a határon túli írószervezetek ajánlására két író, költő kaphatja meg a...
Kedvezményes diákvetítésekre lehet jelentkezni az országos art mozikba Több mint száz új és klasszikus magyar filmet tesz elérhetővé az iskolák, oktatási intézmények számára...
Negyven országból nyolcvan alkotást tűz műsorra a 20. Verzió Negyven országból 80 alkotást tűz műsorára a 20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál...
Képregényvásárt tartanak a Lurdy-házban 2023. december 3-án

Idén is megrendezi karácsony előtti képregényvásárát, a Hungarocomixot a Magyar Képregény Szövetség vasárnap a Lurdy Rendezvényközpontban.

A klímaváltozás a központi témája a PIM Madách-kiállításának

Péntektől látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából nyílt új tárlata, amelynek központi tematikája a klímaváltozás.

Oláh János költőre, íróra emlékeztek és díjakat adták a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A 2016-ban elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezetőről emlékeztek meg pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol három kiadó átadta Az év legsikeresebb szerzője díjat és kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.

Irodalom a könyvek lapjain túl

A Müpa Literárium-estjein új oldalukról ismerhetjük meg a kortárs magyar irodalom legnépszerűbb szerzőit és műveiket. Novemberben a kortárs magyar líra egyik legnagyobb újítóját, Oravecz Imrét köszöntik 80. születésnapja alkalmából, decemberben pedig a Margó-díjas Visky András élettörténetében mélyülhetnek el az irodalom szerelmesei.

Fénybe borul az árnyékvilág – Beszélgetés Schipek Tamással
Hírek
Schipek Tamás nyugalmazott rendőr főtörzszászlós egy kötetben összefoglalta huszonegy év – különböző rendőrségi szakterületeken végzett – rendőri munkája emlékeit, és a vele együtt szolgáló bajtársaira is emlékezik. Az olvasó, aki csak az utcán lát intézkedő rendőrt, és nagyjából ennyi az ismerete a rendőrségről, az a könyvből megismerheti a rendőri munkát, ahogyan azt csak belülről lehet látni és megismerni. Schipek Tamással beszélgettünk a könyvéről.

– Édesapja katonatiszt volt, gyerekkorában szeretett háborúst játszani, hat évesen egy páncéloson fotózták, így, ezzel kezdődött? Vagy hogyan kezdődött? Hogyan lett rendőr?

– Igen, valamikor 6 évesen alakulhatott ki bennem a „katonai” dolgok iránti érdeklődés. Cegléden katonacsaládok által lakott házban laktunk. A Rákóczi út 19/C helyén régebben Kárpáti Aurél költő szülőháza állt. A helyi ...
„Megszellőztettem a talán nem is létező lapjaimat” – Interjú Szilasi Lászlóval A Magvető Kiadó gondozásában jelent meg Szilasi László Saját élet című regénye, amelyben egyedülálló...
Az örökké nyitva tartó Ég Bolt – beszélgetés a 60 éves Kiss Ottóval Már az első, 1997-ben megjelent gyerekvers kötete (Visszafelé hull a hó) is gyermekhangra íródott, ahogy a...
A szabadság kérdései – Abdulrazak Gurnah Paradicsom című regényéről A Paradicsom egy fiatal fiú, Yusuf fejlődésregénye. Az események színtere a mai Tanzánia, valamikor a huszadik...
Nekem a szavak lettek az eszközeim – Beszélgetés Ughy Szabinával Költő, író, szerkesztő, irodalom-terapeuta. Két verseskötet és egy regény szerzője.  Most megjelenő...
A csend és a hallgatás nehéz kérdései – Beszélgetés E. Bártfai Lászlóval A közelmúltban jelent meg E. Bártfai László esszéíró második kötete, A hallgatás alakzatai, melynek...
„A versek a kályha” – Parti Nagy Lajos 70 éves Parti Nagy Lajossal a születésnapjára megjelenő összegyűjtött versei kapcsán beszélgetett Jolsvai Júlia az...
Bitang jó nyári olvasmány télre – Beszélgetés Száraz Miklós Györggyel Hírek

Megjelent Száraz Miklós György 31. kötete – ha úgy tetszik, regénye –, a Bitang nyarak. Hogy minek illik nevezni, és milyen egyedi módon született, arról Száraz Miklós Györggyel, a szerzővel Vermes Nikolett beszélgetett. A fotót Vadócz Dávid készítette. Könyvhét online

Csúcspéldányszámok, 2023. harmadik negyedév Hírek

Mindösszesen 5 mű szerepel a magyar, és 5 mű a külföldi szerzők listáján. Ez persze, nem jelent semmi rosszat. A KSH negyedévenként megjelenő listáinak évtizedes megfigyelése után kijelenthetem: volt már ilyen, és biztosan lesz is… K. A. írása. Könyvhét online.

Az ötvenes nő jussa – Babarczy Eszter „elemzi” új könyve szereplőit Hírek

Néhány szabály a boldogsághoz címmel jelent meg Babarczy Eszter második szépirodalmi kötete. Senki ne gondolja azonban, hogy recepteket olvashat ki belőle a saját boldogulásához. Babarczy Eszterrel Mátraházi Zsuzsa beszélgetett. A fotót Tillai Tamás készítette. Könyvhét online

A felnőttek, mint halott gyerekek – Jón Kalman Stefansson Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről című regényéről Hírek

Az 1970-es években járunk, egy tízéves kisfiú repül képzeletbeli barátai, Tarzan és Hosszúlábú társaságában Izlandról Norvégiába, hogy nagyszüleivel és nővérével töltse a nyári vakációt. Vincze Dóra recenziója. Könyvhét online

Jazzköltészeti est a Jedermannban – 2023. 12. 06.

Jazzköltészeti est a Jedermannban – 2023. 12. 06.

Ben Miller: Egy karácsonyi manó naplója
Hírek
Ben Miller litván felmenőkkel rendelkező angol színész, rendező és humorista. Komikusként elsősorban tévésorozatokban és tévéfilmekben szerepelt, az Alexander Armstronggal jegyzett (itthon nem forgalmazott) Armstrong and Miller tévésorozat hozta meg számára hazájában a népszerűséget. Magyarországon a Johnny English című filmben Rowan Atkinson partnereként vált ismertté. Láthattuk még az On-lány, a Széfbe zárt igazság, a Paddington 2 című filmekben és A Bridgerton család című sorozatban. Színészi karrierje mellett meseíróként és humorosan megírt, ismeretterjesztő könyvek szerzőjeként is tevékenykedik. Kilenc meseregénye közül a legelsőt – ami nem más, mint Dickens Karácsonyi énekének újragondolása – tavaly jelentette meg a Móra Kiadó Amikor megmentettem a karácsonyt címmel (ennek kapcsán interjút is készítettünk vele, a
Helena Henschen: Egy bűntény árnyékában Apagyilkos fiú. Lövések az étteremben. A gyilkos pár utolsó utazása. Családi dráma Stockholmban. Mindez...
Nermin Yıldırım: Az álmokat nem szabad elmesélni „Elhallgatjuk azt, amiről leginkább beszélnünk kellene. Talán csak álmunkban fedjük fel, amit rejtegetünk.”...
Mi Micsoda Olvasó: Esőerdők – Zene – Budapest Színpompás esőerdőkről, a zene csodálatos világáról és a sokarcú Budapestről olvashatnak a kisiskolások a...
Sjón: Az Argó suttogása Az izlandi író, Sigurjón Birgir Sigurðsson, azaz ismertebb nevén Sjón, negyedik magyarul megjelent kötete, Az...
Schmal Róza: Nagy folyók haragja III. - A Dalam könyve Az elsősorban ifjúságnak szánt fantasy trilógia egy folyók által szabdalt vidékre kalauzol minket, ahol...
Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget Tóth Krisztina legújabb kötete az elmúlt öt év, a 2017 és 2023 közötti időszak novella és tárcatermését...
Bethlenfalvy Gábor – Kállai Nagy Kriszta: Egyházi ünnepeink Hírek

Hogyan lehet a mai gyerekekhez közelebb vinni az egyházi ünnepeket és átélhetővé tenni azok legfontosabb üzeneteit? Bethlenfalvy Gábor Egyházi ünnepeink című hiánypótló kötete Kállai Nagy Krisztina sokrétű és remek illusztrációival éppen erre vállalkozott. Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online

Fenyvesi Orsolya: Miri 2. – Clive Gifford: Az idő könyve Hírek

Fenyvesi Orsolya második Miri mesekönyve a karácsonyi készülődés jegyében született. – Az idő könyve nagyméretű, számos képpel illusztrált, kislexikonnal és tárgymutatóval ellátott kötet. A Babilon Kiadó kiadványairól Szénási Zsófia írt. Könyvhét online

Balázsi József Attila – Kiss Gábor: Jókai-enciklopédia Hírek

A XIX. század legjelentősebb magyar írója sokak szerint Jókai Mór (1825–1904) volt, akit az utókor három névfelidéző szókapcsolattal is emleget: “a legnagyobb mesemondó”, “a nagy mesélő” és “a nemzet költője”. Galambos Kristóf recenziója. Könyvhét, 2021/2. szám

Székely Szabolcs: A csiga, aki nem talált haza Hírek

Székely Szabolcs verses elbeszélésének főszereplője Dömper, a figyelemzavaros hiperaktív csiga, aki egyelőre ugyan kevesek által ismert utcazenész, de titkon arra vágyik, hogy ő legyen minden állat zenészlegendája. Szénási Zsófia recenziója. Könyvhét online


KőszeghyTandori SzubjektívSzabadmattÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés